Kínai piac 2.0 – egy piacimádó vallomása Kantonból
Roppanós cseresznye, aranysárga alma, a tavaszi eper édes illata, lágyan omló, friss házi túró, zacskóba csomagolt sóska egy-két személyes történettel megspékelve, a paradicsom földszaga, a „vigye még el ezt a kicsit, aranyom” kérések, bödönből kimért savanyúkáposzta – és én már el is gyengülök. Anti-shoppingolóként három percet vagyok képes plázákban tölteni, és a száznyolcvanadik másodpercben pánikszerűen keresem a kijáratot. Ezzel ellentétben a piacon töltött idő szent és sérthetetlen. A megfelelő boldogságszintemhez heti három adagra van szükségem belőle. Egy piacimádó, Trembácz Éva Zsuzsa tudósítása az igazi kínai piacokról: Kantonból.
–
Karmikus vagy genetikus?
Gyaníthatóan előző életemben a szőnyeg alá söpört, megvalósulatlan álmom okolható az intenzív vonzalomért, de az is lehet, hogy bolgárkertész felmenőim génje dolgozik bennem, és ezért vonz mágnesként a paprika-saláta-zöldborsó-sárgabarack-meggy színkavalkádja. Gyerekként is imádtam a standokra kipakolt színes zöldségek és gyümölcsök között bóklászni a nyíregyházi piacon. A szín- és illatorgiát tovább fokozták a belénk botló ismerősök történetei, majd a kiruccanás megkoronázása volt a kifli a tejivóban; az a fajta, amiről le lehetett csavarni a külső részét, és a puha belseje igazi ínyencség volt számomra. Később a pesti Nagycsarnok paprika- és fokhagymafüzérei, majd a Hunyadi téri, aztán meg a Hold utcai piac ejtett rabul, hogy utána már a termelői piacok se maradjanak ki a házi lekvárral és a gomolyasajttal. Vonzalmam mégis Szarajevóban jutott a csúcspontra: a télen gránátalmákkal, édesen-savanykás mandarinnal, sütőtökkel, nyár elején cseresznyével, meggyel, házi paradicsommal megpakolt piacok a hét minden napján nyitva tartottak. Az árusok epret, szilvát kínáltak kóstolóként, és minden alkalommal „egészségére” jókívánsággal engedett utamra két szatyornyi gyümölccsel a kedvenc szerb bácsim. Itt tudatosult, hogy a piacra járás az egyik flow-élményem, ahol elszáll bú és bánat, elillannak a negatív gondolatok, és a sütőtök-krumpli-szilva kombó valami zsigeri jóérzést ad.
Piac Délkelet-Ázsiában
Kantonban újabb zen-piacokra bukkantam: legalábbis az árusok koriander-, okra-, licsi- és mangókínálata csak megerősítette bennem, hogy rituálém elengedhetetlen a lelki jóllétemhez.
Hát ellen lehet állni ennek a színkavalkádnak? E költői kérdés persze csak kósza gondolat részemről, mert elképzelhetetlen, hogy lenne bárki is a földön, aki nem töltődik fel e színpompás látványtól. Napsárga mangó, rózsaszín sárkánygyümölcs, piros dinnye, sárga csillaggyümölcs, kék szilva, mélylila mangosztán. Legújabb szerzeményem a méretes tobozra hasonlító, Indiából Dél-Kelet Ázsiát is meghódító cukoralma, amely édeskés, krémes hatású gyümölcs. A szeptemberben is tikkasztó, 36 fokos hőségben pedig kókuszdióból ihatjuk a kókuszvizet.
A hierarchia második foka: a zöldségesek
A feladatkör itt szigorúan meghatározott: valaki vagy zöldséges, vagy gyümölcsös. Egy-két zöldséget a gyümölcsök közé csempésző gyümölcsös itt valószínűleg hitelét vesztené. Lótuszgyökér, gyömbér, zöldbab, kínai kel, és persze bokcsoj (nálunk pakchoi néven is ismert) minden formában és mennyiségben: mini bokcsoj, mélyzöld bokcsoj, vékony bokcsoj, vastagszárú bokcsoj... alig várom, hogy egy kis fokhagymával, gyömbérrel és szójaszósszal leöntve pár perc párolás után a lábos fenekére nézzek. A zöld színpalettáról pedig itt van még az egyik kedvenc árusomtól az élénkzöld koriander, a méregzöld menta és a fűzöld cukorborsó.
A helyi hentes
Bevallom, még nem próbáltam. A két hónapja tartó harminchat fok, a 80 százalékos páratartalom és a hűtőhasználat hiánya némileg elriaszt a húsvásárlástól. De hongkongi barátnőm szerint édesanyja évtizedek óta ilyen körülmények között dolgozó hentestől szerzi be a húst, és eddig semmi bajuk nem volt. Lehet, hogy valamit rosszul csinálunk Európában?
Újabb rejtély: a tojás
Anyukám sikítófrászt kapott, amikor több órára kint hagytam a tojást a konyhaasztalon, s az én biológiai ismereteimet is megkérdőjelezte hongkongi barátnőm, aki szerint valóban nem kell a tojást hűteni: a rajta lévő baktériumréteg állítólag még a szubtrópusi forróságtól is megvédi. Szalmonella-esetek száma a családjukban: nulla.
A helyi halárus
A kép magáért beszél, és talán elárulja, miért nem csináltam még egy jó kis, csípős halászlevet. De a szárított gomba, szárított hal és egyéb szárított termékek szekciójában, különösen a nem túl ínycsiklandozóan hangzó júdásfüle-gombából már bevásároltam.
Egy bónuszpont a kínai piacoknak: e-pénztárca
A készpénzforgalom egyre inkább háttérbe szorul Kínában, helyette ott vannak az okostelefonokról működő elektronikus pénztárcák. Gyorsan és egyszerűen használhatók: nincs olyan piaci kofa, akinek ne lógna a standja felett a QR-kódja, amit okostelefonnal egy másodperc le lehet olvasni, és a pénz átutalása további három másodpercig tart.
Bárhogy próbálom is, a vonzalmamat érintő „miért és a mikor” kérdésekre nem tudom a választ, ezért Krúdy Gyulához fordulok segítségért, aki Gasztrohangulatok című kötetében így fogta meg ezt az érzést: „Azért is szeretek a piacokon járni, mert azok körülbelül minden hónapban változtatják a maguk jellemző szagait. A nagy természet ilyenformán beköszönt a kőházak közé, és birtokába veszi a tereket. A kertek lelke eljön vizitbe a városokban senyvedő fákhoz.“
Ha kíváncsi vagy, hogyan látja Éva a világot, kattints ide, ha pedig többet olvasnál arról, milyen az élet Kínában, ahol a családjával él, akkor nézd meg Éva Facebook-oldalát.
A fotók a szerző sajátjai, címlapkép: Juha Riissanen/Flickr
Trembácz Éva Zsuzsa
