–

És tudjátok, mi nehéz még? Amikor vége van a Sziget Fesztiválnak, és az utolsó átmulatott, bódult, örömittas, szabad éjszaka után, másnap be kell menni dolgozni. Az ember jobbra érdemes lánya csak úgy húzza-vonja a végtagjait maga után, sajgó fejjel, párolgó bőrrel, némi alkoholgőzzel próbál evickélni az utcán, be egyenest a szerkesztőségbe, ahol az az első dolga, hogy lehúzza az összes redőnyt.

Miután ebben az üzemmódban beértem a WMN-be, egy szempillantás alatt birtokba vettem a kanapét, és kiterültem, mint egy csiga. (Bár fogalmam sincs, hogyan tud a csiga kiterülni, de most ez a jó szó arra az állapotra: nyálkás voltam, és legszívesebben visszahúzódtam volna  önmagamba.)

Aztán B szólt, hogy menni kell.

– Mégis hova?

– Hát, enni, É! Nem emlékszel, hogy megbeszéltük még a múlt héten, hogy ma próbáljuk ki azt a helyet a Bajcsyn?

Tényleg, banyek. Jövőre felírom magamnak a naptáramba, hogy Sziget közben és után semmit, de semmit ne szervezzek, és ne ígérjek meg, pláne nem B-nek, akinél nem igazán lehet lemondani a programokat, vagy le lehet, de az hótziher, hogy csakis fővesztés terhe mellett. Azért hisztiztem egy kicsit, eljátszottam a nagyhalált, még jobban kiterültem, a fejembe húztam a laptopot, és alvást mímeltem, majd direkt morcos voltam, hogy hátha meggondolja magát az örökké jó kedélyű kolléganőm, de nem: B-re nem hatott semmilyen taktikázás.

Amúgy sem voltam túl jó kedvemben, mert valaki nemrég megpróbálta összetörni a szívem, és másnaposan mindig érzékenyebb vagyok. De azért felnyaláboltam magam, átslattyogtunk a Bajcsyra, rendeltünk egy sört, és nekikezdtem. B megígérte, hogy a sör, a tíz fokkal hűvösebb nyári szellő, és a bitang nagy hamburger után sokkal jobban fogom érezni magam, közben pedig nyugodtan öntsem ki neki a szívemet, ne tartsam magamban tovább a búmat és a bánatomat, nem is érti, hogyan bírtam eddig. Ha nem is mindenben van igaza B-nek, de az ilyesmiben nem láttam még őt tévedni. Mire kihozták a Távoli Galaxis nevű kézműves sört (azért rendeltem ezt, mert legszívesebben az univerzum legtávolabbi csücskében lettem volna akkor), és megérkezett az asztalunkhoz a mosolygó pincér által szervírozott kacsamájas, Angus marhás hamburger, addigra már egészen jól éreztem magam. Majd minden egyes harapással enyhült a szívem sajgása, és a fejem zúgása is. 

Az egymilliószoros SHU-val rendelkező csiliszósz kimarja a másnapot, és a galád fickókat is az ember lelkéből

Meatology Burger krumpli chips-szel

B erdélyi tokányt rendelt ropogós polentával. A húsz dekányi puha marhapofából, és a húsos szalonnából készített mennyei étel illata úgy kúszott fel az orromba, hogy kénytelen voltam elcsenni egy vagy két (talán három) falatot a tányérról, cserébe felajánlottam a következő sörkülönlegességemből B-nek egy fél kortyot, de nem élt a lehetőséggel. Szerencsére!

Erdélyi tokány kakukkfüves polentával

A Meatology Burger (a hely egyik specialitása) annyira hatalmas volt, hogy mellette még a szerelmi drámám is eltörpült, és mire a végére értem – be kell valljam, nem bírtam megenni az egészet, elvéreztem ebben a csatában, de hát, van ilyen, – már a srác nevére sem emlékeztem pontosan. 

B megint jót tett velem, aztán mikor szervírozták nekünk a régi kotyogósban tálalt presszókávét, megígértette, hogy most már ugyan tényleg menjek el ma este arra a randevúra, amit hetek óta tologatok, mert szerinte az ötödikre még maga a szőke herceg sem fog felmászni, hogy véletlenül belém botoljon, örökre egymásba szeressünk, és aranyfürtös gyerekeket nevelgessünk a kastélyában.

Amúgy lehet, hogy igaza van.

B és É

Szentesi Éva

 A képek a szerző tulajdonában vannak