–

Amióta az eszemet tudom, azóta imádom a konyhák hangulatát. A pontos okát nem tudom – lehet, hogy konyhában fogantam –, de már gyerekként is éreztem, hogy a tűzhely közelsége, az edények sokasága, és a fűszerek, alapanyagok sokszínűsége tesz igazán boldoggá.

Ha jobban belegondolok, sok választásom nem is volt. Ha nem is muszájból, de mindenképpen határozott nevelési szándékból nálunk teljesen természetes volt, hogy a nővéremmel együtt ki kellett vennünk a háztartási munkákból a részünket. Nem mondom, hogy örömmel tettük, de elfogadtuk, hogy ez a szabály. Minden munkát gyűlöltem, nem értettem, hogy miért nekünk kell csinálni, amikor ott van erre az anyánk. Lázadó típus voltam, gyakran ugattam vissza, miközben tomboltam veszetten, és leszartam, hogy ez neki mennyire fáj. De mindig vesztesként kerültem ki a csatákból, mert – bár nagyokat ordítottunk egymással –, a végére mindig tiszta lett a lakás. Na, igen! Két dudás (jelen esetben két kos) nem nagyon fért meg egymással abban a bizonyos csárdában. Ezen a téren azóta sem változott sok minden.

Szerencsésnek vallom magam, mert már fiatalon tudtam és éreztem, hogy mi az a terület, ami örömet okoz. Lebzselni anyu körül a konyhában, sündörögni a mama mellett, amikor főzött... vagy csak olvasni a régi magazinokat receptek után kutatva. A mai napig emlékszem arra a karácsonyra, amikor egy salátás könyvet kaptam ajándékba. Magyarul írták, de az már hamar kiderült, hogy nem kifejezetten a vidéken élő magyaroknak. 2017-ben tök természetes, ha az ember egy receptben azt olvassa, hogy articsóka, avokádó, római saláta... vagy csak egy egyszerű rukkola. De mindez a kilencvenes évek közepén olyan volt nekünk, mintha egy másik világból érkezett volna a könyv, egyenesen bele a sötét középkorba. Aztán egy darab kaja sem készült el belőle, de

imádtam lapozgatni, tanulni a furcsa, szokatlan neveket, és álmodozni arról, hogy egyszer majd nálunk is lesz spárga, gyömbér és madársaláta.

Mára biztossá vált, hogy nekem semmi más, csak ez lehet az utam. Örömet okozni másoknak azzal, ami nekem is egy nagy-nagy jutalomfalat. Főzni egy bulin valami egyszerűt, amiből annyi készül, hogy „másnapra” is maradjon. Főzni a barátoknak, csak úgy spontán abból, ami éppen a hűtőjükben van. Elvállalni egy-egy rendezvényt, ahol sokaknak sokféle étel készül szigorú keretek közé szorítva,

vagy csak elfogadni a meghívást a WMN szerkesztőségébe, ahol kiderült, hogy mindenki egyenként is nagyon szórakoztató, hát még mindezt összeadva. Receptre írnám fel őket, ha lehetne, mert az tuti, hogy képesek arra, hogy gyógyítsanak.

Nem véletlen a mondás, hogy a legjobb bulik mindig a konyhában vannak. Talán emiatt is választottam a főzést hivatásomnak, mert nincs annál jobb érzés, mint amikor rövid időre mindenki hálás, és pár másodpercre „isten” vagy. Nem tagadom, nekem kell ez a dopping, ez az euforikus, röpke pillanat.

Főzni azzal, akit a legjobban szeretsz, főzni azért, mert ezzel pénzt keresel. Főzni azért, mert anya vagy és kell, vagy főzni azért, mert kikapcsol, és levezeti az idegességet.

Legyen tánc! Irány a konyha! 

Hozzávalók:

A töltelékhez (6 darab, normál méretű paprikához)

30 deka darált marhahús (lapocka, szegy, nyak)

20 deka darált sertésdagadó

1 közepes fej vöröshagyma finomra aprítva

2 evőkanál olaj

3 gerezd fokhagyma aprítva

fél csapott teáskanál őrölt kömény

1 teáskanál pirospaprika

1 teáskanál római kömény egészben

fél csokor friss petrezselyemzöld

friss koriander aprítva, ízlés szerint

1 citrom reszelt héja

4 evőkanál rizs

1 teáskanál só,

frissen őrölt bors

1 egész tojás 

A paradicsommártáshoz:

1 kiló érett paradicsom (némi diszkontért mindig megkérdezem a zöldségest, hogy van-e nyomódott, repedt)

fél liter paradicsomlé

3 duci fokhagymagerezd durvára zúzva

10-12 deka tisztított zellergumó, ha van 1-2 szál zellerszár is

1 evőkanál cukor

só, bors

A burgonyához:

1,5 kiló héjában főtt burgonya cikkekre vágva (sós, köményes vízben főzve)

1 evőkanál currypor

1 csapott teáskanál őrölt csili vagy csilipehely (csípős fűszerpaprikát is használhatunk)

fél deci olaj

1 teáskanál só

Elkészítése:

A burgonya sütéséhez előmelegítem a sütőt 200 fokra.

Az érett paradicsomokat megmosom, negyedelem (hámozhatjuk is, de a passzírozással mindezt megspórolhatjuk), majd egy nagyobb fazékba teszem őket. Hozzáöntöm a paradicsomlevet, beledobom a három gerezd durvára zúzott fokhagymát és a zellert, sózom, borsozom és fedő alatt nyolc-tíz percig főzöm.

Közben száraz, forró serpenyőben illatosra pirítom a római köményt. Hozzáadom az olajat, vöröshagymát, és üvegesre pirítom. Őrölt köménnyel fűszerezem, lehúzom a tűzről, majd a paprikával színezem. A darált húst, rizst, fűszereket, fokhagymát, citromhéjat és a tojást keverőtálba teszem, hozzáadom a sült hagymát, és alaposan összedolgozom. Kóstolom, és ha kell utólag is ízesítem. Megtömöm a kicsumázott, megmosott paprikákat, a maradékból – ha marad – gombócokat formálok. Ha nem szeretjük a paprikát, főzhetünk csak golyókat is, de egy-két paprikát akkor is érdemes a szószba tenni, mert az íze kell a teljességhez. Kötelező!

A paprikákat az előfőzött mártásra teszem, és felengedem annyi vízzel, hogy ellepje őket. (Alaplével minden finomabb). Lassú tűzön, fedő alatt 35-40 perc alatt puhára főzöm.

Amíg a paprikák főnek, az előkészített burgonyát egy nagyobb keverőtálban óvatosan összeforgatom a sós, olajos, currys-csilis keverékkel. Az egészet sütőpapírral bélelt tepsire borítom, elegyengetem a cikkeket, és 25-30 perc alatt készre sütöm.

Amíg sül a burgonya, a megfőtt töltelékeket kiveszem, és a paradicsomos szószt sűrű szövésű szűrőn átpasszírozom. Evőkanálnyi cukorral ízesítem (a savaknak mindig jót tesz), és négy-öt percig közepes lángon tovább főzöm. Tetszés szerint vékony rántással vagy keményítővel sűríthető, de én jobban szeretem inkább visszaforralni a kívánt sűrűségűre.

Tálalásnál a mártást megszórjuk friss korianderrel, a burgonyát megcsepegtetjük pár csepp citromlével, és az egészet jóízűen elfogyasztjuk. 

Íme, a végeredmény:

  A képek a szerző tulajdonában vannak