–

Ez a szélsőségesség-ügy valójában már gyerekkorom óta kísért: ha csinálok valamit, azt vagy nagyon csinálom, vagy egyáltalán nem. A felmenőim számtalanszor kaptak frászt attól, hogy ha „Évike” felfedezett egy új ételt, hetekig csak azt volt hajlandó fogyasztani. Később  haverokkal is ugyanígy jártam el; ha valakit megkedveltem, sülve-főve együtt voltam vele, majd két perc alatt képes voltam életre-halálra összeveszni. A ruhák terén a mai napig előfordul, hogy egy imádott gönc egy csomó ideig nem jön le rólam… de a felsorolt példákban az a közös, hogy őrületesen nagy károkat azért nem tudtak okozni, hiszen egy idő után ráuntam a kajákra/ új haverokra/ új cuccokra, és továbbléptem a következőhöz. Gond – mindmáig – akkor van, ha a mániám elhomályosítja az ítélőképességemet.

Egy elv, egy jelenség ugyanúgy válhat mániává, mint egy tárgy vagy egy ember, és én ezt az elmúlt hónapokban a saját bőrömön éreztem. Ugyanis, miután – sokakhoz hasonlóan – mélyebben is érdekelni kezdett a feminizmus és a szexizmus jelenléte a mindennapjainkban, egyre jobban beleástam magam a témába. Ez idáig nem gond, sőt, hiszen ahogy az egyetemen tanultam, kizárólag arról lehet relevánsan vitatkozni, amiről van némi háttértudásod, egyébként maximum felületes, szubjektív véleményt tudsz megfogalmazni.

A feminizmus pedig, és ezt még mindig így gondolom, rém fontos dolog, igenis feministának és humanistának tartom magam, főleg, mert – sok bátor megnyilatkozóval ellentétben – ismerem e szavak jelentését. Ámde…

Bizony, mint anno a tükörtojást, az utóbbi időben ezt is túltoltam.

Észrevettétek már, hogy amikor új frizurára vágytok, mindenkinek a haját figyelitek az utcán, és ha elkezd mélyen foglalkoztatni titeket egy érzés vagy gondolat, mintha minden körülöttetek arra reflektálna? Pont így van ez a társadalmi jelenségekkel is: hirtelen mindenütt nőellenes megnyilvánulásokat kezdtem látni. Nem mintha az utóbbi évek bel- és külpolitikájában és szociális terében túlságosan meg kellett volna erőltetnem magam ehhez, de eljött az a pont, amikor már tényleg minden szándékos bántásnak tűnt. És a hangsúly itt a „szándékos”-on van:

hihetetlennek tűnik, de sokszor előfordul, hogy egy reklámkampány, egy közszereplő által kiejtett mondat vagy akár egy ismerősünk elszólása nem direkt szexista és elnyomó, hanem egyszerűen butaságból.

Félreértés ne essék, a butaság néha ugyanakkora bajt képes okozni, mint a gonoszság, sőt, de nagyon nem mindegy a mögöttes szándék. Egy meleg barátom mesélte, hogy egyszer közös asztaltársaságba került egy nagy hangú pasival, aki az este egy pontján elkezdte szidni a melegeket (specifikusan a férfiakat). Ismerős, ostoba közhelyeket sorolt: harsányak, nőiesek, mindig úgy érzi, ki akarnak kezdeni vele, és hasonlók. A helyzet egyre kínosabbá vált, majd a barátom egyszer csak halkan megjegyezte: „órák óta itt ülsz velem egy asztalnál, feltűnt bármi is azok közül, amiket elmondtál?”. A pasi totál lefagyott, és bár eltartott egy darabig, de végül tök jó beszélgetés lett a dologból, majd a buli végén mindketten úgy távoztak, hogy magukkal vittek valami újat és fontosat. A nagy hangú pasi azt, hogy ne ítéljen elhamarkodottan, a barátom pedig, hogy néha elég csak segíteni a tudatlanoknak ahelyett, hogy nekik esnénk.

Ez persze egy idealisztikus kép arról, hogyan kéne működniük az ilyen helyzeteknek, de én hiszek abban, hogy a vitakultúra és a nyitottságra való képesség akárhány évesen fejleszthető.

Épp ezért fontos, hogy visszafogjam a mániáimat, és belássam, hogy hiába esne jól nap mint nap csatába indulni a túlfűtött igazságérzetemmel az oldalamon, néha nem kell mást tennem, mint lehiggadni egy kicsit, és megpróbálni a dolgok mögé nézni.

Jó példa erre, hogy az egyik, általam nagyon kedvelt feminista témájú Facebook-oldalra nemrég felkerült egy poszt, ami egy cég meglehetősen szexista hirdetését elemezte. A kommentelők jogosan háborogtak, ám egyszer csak felbukkant a cég egyik képviselője, és – most figyeljetek – nagyon okosan és összeszedetten elnézést kért mindenkitől, akit megbántottak a reklámmal. Leírta, hogy figyelmetlenek voltak, de semmiképp nem állt szándékukban szexista tartalmat közvetíteni, a kommentelők nagy része pedig elismeréssel adózott a lépésnek.

Igen, néha tényleg csak ennyi az egész: hülye voltam, bocs, nem gondoltam, hogy megbántalak. Persze fájdalmasan gyakran nem erről van szó, és a magam részéről a szándékos, nemtörődöm gonoszság ellen a továbbiakban is fel fogok lépni. Viszont előtte gondosan megtörlöm a szélsőség-szemüvegemet, hogy biztos tisztán lássak, mert csak így lehet konstruktív, előremutató vitákban részt venni. Amik által előrelépés is történik, és nem csak a szánkat tépjük.

Kalapos Éva Veronika

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/Igor-Kardasov