„A magánytól nemcsak a lelkünk, hanem a testünk is szenved” – Beszélnünk kell! – A magányról és a társkeresésről
A magány a modern kor tömegbetegsége, ami nemcsak a lelket, hanem a testet is megbetegíti. Hiába az állandó online jelenlét, a kapcsolataink mégsem mélyek, valódiak. Nem tudunk jól kapcsolódni, kellő önismerettel társat keresni, és félretenni azokat a sokszor irreális elvárásainkat, amik gúzsba kötnek. Pedig egyebek mellett ez mind elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy ne fulladjanak kudarcba a próbálkozásaink. De mi kell még a sikeres párkereséshez? Miért ér minket annyi csalódás? Egyáltalán, mit keresünk a másikban? A Beszélnünk kell! podcastsorozat e heti adásában D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi a magányról és a párkeresésről beszélgetnek.
–
Tíz gondolat a beszélgetésből:
1. A belső világunk mindig a sajátunk marad. Jó hidak épülhetnek két ember között, de mindig lesz egy rész, amit nem tudunk bejárni a másikban, és ahová mi sem tudjuk beengedni a másikat. Még a legösszehangoltabb és egymásra hangoltabb élményekben is van valami, ami nem közös. Ezt elfogadni, és ezzel jól élni az egyik legnagyobb feladatunk az életben.
2. A jó társkapcsolat alapja a jó ön- és társismeret. Fontos, hogy ismerjük a lelkünk rejtett zugait, de legalábbis folyamatosan kutassuk, kik vagyunk valójában. Közel merünk-e menni magunkhoz, ismerjük-e a saját félelmeink természetét, a gyerekkorunknak azokat a jelentős eseményeit, amik a felnőtté válásunkat formálták. Ehhez sok egyedüllét kell, és szükség van a magány szenvedésére is ahhoz, hogy megtanuljunk jól kapcsolódni.
3. Az egyedüllét az az állapot, amit önként választunk, és amiben jól érezzük magunkat. A magány ezzel szemben az a fájdalmas állapot, amikor nincs kihez kapcsolódni, nincs kinek megmutatni magunkat – ezt az érzést kapcsolatban is megélhetjük.
4. A koronavírus előtt a magány volt az a tömegbetegség, ami járványszerűen terjedt a modern társadalmakban. A magánytól nemcsak a lelkünk, hanem a testünk is szenved: megemeli a stressz-szintet, és folyamatosan magasan tartja. Ez egy elhúzódó stresszhelyzet, amiből nem tudunk menekülni. Rombolóan hat az immunrendszerünkre, a teljes testi működésünkre. A magány lassan erodál, megeszi a lelket és a testet is.
5. Alapvető szükségletünk, hogy közösségben éljünk. Évmilliókkal ezelőtt megtanultuk, hogy szükség van a másikra ahhoz, hogy a túlélésünk biztosítva legyen; a hiánya éppen ezért rettegéssel tölt el. A nagycsaládok megszűnése, az egyre kisebb és kisebb közösségek megjelenése is szerepet játszott abban, hogy a magány társadalmi betegséggé vált. Ahogy Csányi Vilmos fogalmaz: egyszemélyes közösségekben létezünk. Így azonban annyi hiány halmozódik fel az emberben, ami nehezen viselhető. A magányos emberekre a fásultság, a nyomott hangulat, a motiválatlanság, az életenergia elcsorgása jellemző.
6. Másfajta kapcsolódást és másfajta mélységet élünk meg az online terekben. Amikor szemtől szemben vagyunk egymással, rengeteg olyan információ is éri az idegrendszerünket, ami a kapcsolódás élményét adja. Az online kapcsolódásból hiányoznak ezek a megnyugtató, ám nagyon fontos jelzések, amik megerősítenek abban, hogy tényleges a kapcsolat. Leginkább önmagunkba, a saját vágyainkba és a szerelem iránti vágyunkba szeretünk bele az online ismerkedés során. Nem véletlen, hogy a nagy lángolások sokszor végződnek csalódással.
7. Tudományosan igazolt tény, hogy az önként választott egyedüllét terápiás jelleggel bírhat. Az egyedül töltött hosszabb-rövidebb időszakok segíthetnek abban, hogy közelebb kerüljünk a saját belső lényegünkhöz, hogy megtaláljuk az elveszett belső iránytűnket. A családunk és a párkapcsolatunk mellett is elengedhetetlen, hogy időnként magunkkal is legyünk. Elcsépelt kifejezés az énidő, miközben az, amit takar, létszükség lenne.
8. Ma nem feltétlenül érettebb, de becsontosodottabb személyiségként keresünk párt. Az elvárásaink az idő múltával pedig csak szaporodnak, ami megnehezíti, hogy társat találjunk. Hajlamosak vagyunk rá, hogy az első randevún rögtön azt vizsgáljuk, a másik jó párunk tudna-e lenni, miközben csak annak kellene eldőlnie, lesz-e második találkozás, felkeltette-e annyira az érdeklődésünket a másik, hogy egy újabb beszélgetésbe is belemenjünk.
9. Lehetetlen állandóan, tartósan a boldogság állapotában lenni; boldog pillanatok, események lehetnek csupán az ember életében. Mindenfajta érzésnek helye van az életünkben, mi mégis szeretnénk eliminálni mindent, ami rossz, és kizárólag csak a jó dolgokat megtartani, ez pedig nagyon megnehezíti a párkeresést is.
10. Egy idő után az érettségünk megkívánja, hogy letegyük, amit otthonról hoztunk. De legalábbis olyan szinten foglalkozzunk vele, hogy elinduljunk a hozott minták átalakításának irányába. Fontos lenne, hogy ezt minél több ember felismerje, mert így sokkal kevesebb bántás, csalódottság, válás, keserűen megszakadt kapcsolat lenne.
Tartsatok velünk, mert beszélnünk kell!
D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi
A Beszélnünk kell! további epizódjait itt találod: