Tíz gondolat a beszélgetésből:

  1. A vírus felülírta a modern egészségügyet; olyan betegségeket tudunk már gyógyítani, ami elképzelhetetlen volt négy-hat évvel ezelőtt, erre jön egy pici vírus, és ezt az egész történetet egy az egyben törli.

  2. A járvány pszichés vonatkozásai, amik az embereket érintik, sokkal nagyobb problémát jelentenek, mint maga a betegség. Minden számadattal tisztában vagyunk, de nem tudunk semmit arról, hogy a járványhelyzetnek milyen hosszú távú hatásai lesznek ránk mentálisan.

  3. Hiába találkozott munkája során Zacher szinte nap mint nap halálesetekkel, most először, a Covid–19 kapcsán gondolkodott el azon, hogy ebbe ő is belehalhat, látva, hogy a korosztályából is rövid idő leforgása alatt meghalnak emberek.

  4. Az, hogy megkínálják a gyereket droggal, még nem jelenti azt, hogy el is fogja fogadni. A kérdés, hogy szülőként meg tudjuk-e tanítani őt nemet mondani – ez az alapja az egésznek. De ehhez először saját magunkkal kell szembenéznünk, megvizsgálni, hogy mi tudunk-e egyáltalán nemet mondani. Mert csak azt várhatjuk el a gyerektől, amit mi is teljesíteni tudunk.

  5. A kábítószer tabutéma a családokban. Nem tudunk arról őszintén beszélni, hogy a gyerek miért nyúl hozzá, miért próbálja ki – legtöbbször csupán azért, mert kíváncsi.

  6. Az emberek azért használnak kábítószert, mert megváltoztatja őket, olyan oldalukat fedezik fel általa, amit másképpen nem tudnának fölfedezni – és ez a baj. Mert biztos, hogy rájöhetne az a gyerek más úton-módon is, hogy ő kreatív, nem csak az által, hogy droghoz nyúl. Itt nagyon gyakran előjön a kommunikáció hiánya is a családban: van-e közös témánk, tudunk-e miről beszélni, ismerem-e egyáltalán a gyerekemet.

  7. A járvány pozitív hatással volt a droghasználatra. Zacher szerint kevesebb az alkalmi kábítószer-használó a Covid–19 miatt, egyebek mellett azért is, mert nehezebb hozzájutni a szerekhez.

  8. Az emberek már szeretnének végre szabadon élni. De biztos, hogy nem fogunk többé úgy élni, mint ezt megelőzően.

  9. A „nem tudom” nagyon rossz válasz, ugyanakkor a betegnek nem hazudunk.

10. A munkafüggőségnek kőkemény ára van, még akkor is, ha egy magasztos célért dolgozik az ember. 

Tartsatok velünk!

Al Ghaoui Hesna