Aki sokat böngészi a Redditet, szembetalálkozhatott annak egyik aloldalával, aminek témája, hogy a fórum tagjai feltöltenek magukról egy fényképet ezzel a felirattal: „roast me”, azaz égess le. A többi tag pedig szíves örömest tesz eleget a kérésnek, csak úgy záporoznak a minél változatosabb, frappánsabb és humorosabb beszólások. Az alany meg egyenesen élvezi, hogy esetenként több száz ember rajta köszörüli a nyelvét. Elsőre talán elég furán hangzik, de semmi szektáskodás nincs a történetben. Mielőtt rátérnék, hogy mi a pláne abban, hogy ebben a csoportban mindenki házhoz megy a pofonért, jöjjön egy kis roastmagyarázat. Ígérem, nem lesz hosszú.

Mi az a roast?

Nos, a roast, azaz az égetés nem a verbális kínzás, hanem a humor egyik fajtája. Lényege, hogy a résztvevők minél szellemesebben szóljanak be a mindezt önként vállaló alanynak.

A célja nem a bántás, a másik vérig sértése, hanem kizárólag az egymás és a közönség szórakoztatása.

Amikor erre egy egész produkciót építenek, mindig van egy roastmester, aki irányítja az eseményeket, és a beszóláscunami – meg a műsor – végén az addig „szenvedő” alany visszavág az őt savazóknak. Ezzel mindenki megkapja a magáét.

Amikor mindez a képernyőkön játszódik le, a résztvevők többsége vagy humorista, vagy celeb. Itthon is láthattunk már ilyen műsort, de a leégetés műfaja – mint sok minden más – az Egyesült Államokban működik igazán, hiszen onnan származik.

via GIPHY

Egy kis roasttörténelem

Ha valaki azt hiszi, ez a műfaj a huszonegyedik század huncutsága, nos, részben igaza van. De a közmegegyezésen alapuló fikázás gyökerei még a múlt századba nyúlnak vissza. Az első roastot 1949-ben tűzte műsorra a New York Friars Club, és Maurice Chevalier francia színész-kabaréénekesnek jutott a megtiszteltetés, hogy közönség előtt darabokra szedjék.

A következő évtizedekben aztán tartottak még hasonló esteket, ám a roast csak a kétezres évek elején tört be a köztudatba, amikor is a Comedy Central meglátta benne a potenciált, és elkezdett egész estés roastelőadásokat csinálni. 2003 óta minden évben kijönnek egy roastshow-val, amiben a humoristák mellett ismert emberek mondanak oda a szerencsés kiválasztottnak.

Savazták már többek között Pamela Andersont, David Hasselhoffot, Justin Biebert és Donald Trumpot is.

A formátumot 2010-ben vették át a Comedy Central regionális csatornái, és ennek a keretében oltották nálunk Nagy Ferót és Ganxsta Zoleet.

via GIPHY

Nálunk azonban nem vésődött be ez a fajta humor úgy, mint az amerikaiaknál

Valószínűleg az elsöprő siker hiánya miatt nem honosodott meg a magyar adókon ez a fajta szórakoztatás, mert az említett két epizódon kívül nem készült újabb roastmulatság. Erről van egy elméletem.

Bármilyen „csúnya dolog” is, az emberek szeretnek egymáson gúnyolódni, a másikat nevetség tárgyává tenni, ami egyfajta önmegerősítés, hogy nem csak én vagyok esendő, másoknak is vannak hibái, hiányosságai. A hétköznapokban csak az igazán jó barátok, családtagok engedik meg maguknak, hogy a vicces csipkelődést a másik arcába mondják, de rendszerint inkább az illető háta mögött röhögcsélünk valakin.

A roast esetében olyanok oltják egymást, akik egyértelműen nem kebelbarátok, mégis szemtől szembe szólnak be a másiknak, természetesen humoros, frappáns módon, bántó szándék nélkül. Mert ez a roast lényege, hogy ki tudjuk röhögni saját magunkat.

Ez azon a közmegegyezésen alapul, hogy sose vehetjük magunkat igazán komolyan, hiszen mindenkinél van valami apróság, amit kifigurázás tárgyává lehet tenni. Senki sem tökéletes, és ez így van jól.

Magyarországon azonban, ahol a hétköznapi, felületesebb kapcsolatok nagy részében a racionális és amúgy építő jellegű kritizálásnak sincs meg a kultúrája, nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy az, akinek beszólunk, ott ül a színpadon és végighallgatja. Mi több, még nevet is rajta. Nálunk ez általában csak a mély kapcsolatok esetében megengedett.

Míg a szembesavazás máshol felszabadítón hat, addig – véleményem szerint – Magyarországon sok embert inkább befeszít. Nem értik, miért teszi ki magát valaki ennek.

Pedig a roast nem sokban tér el egy szimpla stand-up előadás másokat kifigurázó szekciójától. Csupán annyi a különbség, hogy a roast esetében az illető ezt látni és hallani fogja, és az egész az ő beleegyezésével is történik.

Ne csak nézzük, csináljuk is!

Valószínűleg ezt gondolhatta az a felhasználó, aki létrehozta a the thicker the skin, the better the roast (minél vastagabb a bőr, annál jobb az égetés) című al-Reddit-oldalt, azzal a kifejezett szándékkal, hogy a csatlakozó tagok rommá oltsák egymást.

És hogy miben tér el ez a csoport egy tetszőlegesen kiválasztott kommentszekciótól? A különbség a szándékban és a formában keresendő – és található meg.

Míg a rosszindulatú, mérgező anyázás nem vezet sehova, addig ebben a csoportban világos szabályok szerint mehet az oltogatás. Éles vonalat húznak például a vicc és az abuzálás közé – értelemszerűen utóbbi tilos.

Nagyon figyelnek arra, hogy mindenki azt kapja, amit megérdemel: szellemes beszólásokat és nem színtiszta bántást.

Az is nagyon érdekes, hogy sok önutálattal és különböző problémákkal küszködő ember téved ide azzal a céllal, hogy őt tényleg bántsák az emberek. Ám amint a csoporttagok észlelik, hogy nem egy vicckedvelő társuk kéri az oltást, akkor beszólás helyett inkább megpróbálnak segítséget nyújtani neki.

Ironikus módon tehát a leégető csoport az igazán empatikus közösségek egyike.

Szükségük is van erre a képességre azoknak, akik a roastolást annak rendje és módja szerint akarják művelni. Mert nemcsak frappánsnak és viccesnek kell lenni, hanem érezni kell a határt, hogy mit engedhetnek meg maguknak és mi az, amit már nem.

A csoport 2015 óta létezik, és egymillió-nyolcszázezer tagja a mai napig szórakoztatja magát az odamondásokkal. És hogy mi a jó abban, hogy totál ismeretlenek szénné égetnek a neten? Talán az, hogy úgy kapod meg a magadét, hogy biztos lehetsz benne: a piszkálás mögött nem bújik meg rosszindulat. Olyan visszajelzést kapsz, amiből akár még tanulhatsz is.

Te kipróbálnád?

Dián Dóri