1. Még párszor kiadósan betermelhesz RENDES ételeket

Tavasszal, meg főleg nyáron az embernek már nem nagyon illik csülköt ennie kacsazsírral felütött hagymás törtburgonyával, krumplilángosra helyezett három centi vastag bélszíneket burkolni két pofára, és hozzá legurítani pár krigli sört. (Jó, mondjuk, az illendőség engem ebben sosem zavart, de tudom, hogy sokan ódzkodnak a 3894 kalóriás vacsoráktól a bikiniszezon startjánál állva.) A meleg idő beköszöntével a hűtőszekrény és a kamra polcain addig pöffeszkedő laktatóbb fogások, amik a kellő hőszigetelést voltak hivatottak biztosítani, átadják a helyüket a bébispenót levélkéknek, zérókalóriás brokkoliknak és nulla százalékos csirkemelleknek. Ezzel a pompás márciusi téllel viszont kaptunk még egy kis haladékot, hogy amúgy emberesen még párszor teletömjük a bendőt!

 

2. Nem kell húsvéti ajándékot venned a gyereknek

Főleg, mivel az összefagyott hótakaró alatt úgysem találja meg. Persze, azért küldd csak ki a kis reménykedő pupákokat a kertbe, hadd keresgéljenek buzgón, hidd el, mire pirosra fagyott kezecskékkel visszajönnek, az lesz a legkisebb gondjuk, hogy nem találták meg a csokitojást.

 

3. Hagyhatod a fülest a francba

Ha már itt tartunk, akkor húsvéti nyulat sem kell ajándékba adni, úgyis minden évben felhívások tucatjai érvelnek a felelős kisállattartás mellett, és a nyuszi-konzumálás ellen. Vegyél helyette stílusosan jegesmedvét vagy bébifókát, az ellen itthon még soha nem pampogott egyetlen természetvédő sem!

 

4. Meg a barkát is elfelejtheted

Dekorációs elemként valóban hülyén festene a szezonális barka a lakásban, miközben odakint hatalmas pelyhekben hull a hó. Helyette hozd csak fel nyugodtan a karácsonyfatalpat a pincéből (hol van, hol van, hát, a kokárdák mellett a polcon) és állíts fenyőfát a nappali közepére – ismét. Remek hír, hogy valószínűleg most nincs is az egekben a fenyőfa ára! Jól járnak, akik lusták voltak, és még mindig nem hajították ki a tavalyi örökzöldet, azok most temérdek időt, energiát és pénzt spórolhatnak!

 

5. Nem kell kertészkedned

Mínusz fokokban még a fű se nő, vagy ha igen, ki is fagy azonnal minden nyiladozó bimbó, virág. Így nem kell a hétvégén füvet nyírnod délben, sem sövényt metszened vagy flexelned kora reggeltől. Ezzel rögtön két legyet üthetsz egy csapásra: tovább fetrenghetsz odabent, és a szomszédodat sem fogja szétbaszni az ideg.

 

6. Felpörgetheted a közösségi oldalaidat

Érdekes összefüggés tapasztalható a csapadék halmazállapota és az okozott boldogságfaktor között. Ha esik az eső, mindenki búsan bámul kifelé az ablakán – Kern András idevágó dalát dúdolgatva a bajusza alatt –, miközben az élet igazságtalanságain töpreng a száraz zuga rejtekén gubbasztva. Bezzeg, ha ugyanennek a csapadéknak a molekulái kicsit nekiállnak kristályosodni!  Máris általános lesz a jó kedély, boldog-boldogtalan kivonul a természetbe hógolyózni, szánkózni, ropogós hóban andalogni kéz a kézben, és ezeket az örömteli eseményeket természetesen azonnal ki is posztolják a Facebookra és az Instára! Igazuk is van, egy szépen megfilterezett jégcsapra, szétszaturált hófödte tájra csak úgy záporoznak a lájkok! Használd ki az időt, ami a tavaszi vizet árasztó szelekig hátravan, és told a hófehér kontentet!

7. Nem kell a külsőddel (annyit) foglalkozni

Mivel tokától bokáig hetven réteg ruha fed, senkinek nem fog feltűnni az a kis hurka, oldalháj, narancsbőr, férficici, vagy bármi, amire az ember verőfényes napsütésben és egy szál lebernyegben hajlamos rástresszelni. Sőt, ha már itt tartunk: a szőrtelenítést, pedikűrt is szkippelheted, sőt, a fodrászhoz sem kell időpontért kuncsorognod, a sapka alól úgysem látszik ki semmi!

8. Kufircolhatsz rogyásig

Begyújthatsz a kandallóba (persze csak, ha van), hangulatmécsesekkel, illatos gyertyákkal dobhatod fel a forralt bortól balzsamos otthonodat, és hentereghetsz a csajoddal, csávóddal a medvebőrön még pár kiadósat, mielőtt a tavaszi szénanátha vagy a nyári kánikula teljesen ellehetetlenítené ezt a remek programpontot. Is.

 

Éljen a nyári időszámításra fittyet hányó tél, mindenkinek boldog karácsonyfadíszítést és szőrös lábú reszelést kíván,

 

Fiala Borcsa

GIFek: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT

A kiemelt kép a szerző tulajdonában vannak