Ami nekem az igazi, valóságos mulatságot jelenti, oda hótziher, hogy kell egy cigányzenekar cimbalmossal, nagybőgőssel, hegedűssel, de olyan, ahol a brácsás hamisan énekel rekedt, szétcigarettázott hangján, és még a szöveget se tudja jól (ez azért nem baj, mert kijavítom úgyis), és úgy játssza a Pacsirtát, hogy meghajlik a húr alatta. Az igazi mulatságon rendes étel van, töpörtyű, libamáj, kolbász, hegyes erős, pörkölt, babgulyás, jérceleves, kabátos hús, és az igazi mulatságon egy dolog nincs: könyörület. Emlékszem megboldogult éveimre, amikor Lajosmizse mellé jártunk az Öreg tanyacsárdába, onnan aztán senki nem ment sírva haza, olyan nagy volt a vigasság. Mondjuk, haza se mentünk, mert Lajosmizséről egyből a Kispipacsba vezetett az utunk, ahol pirkadatig énekeltünk Füzy Gabi bácsival, egészen addig, amíg ki nem tessékeltek bennünket. Többet ér a tanyacsárda meg a Kispipacs külön-külön is, nemhogy együtt, mint az összes létező flancos puccos pesti bár, isten bizony.

A száraz november tiszteletére vicét iszunk

Ezért mi már szerdán délben összetalálkoztunk B-vel, mert az igazi ünnepséget illik rögtön délben elkezdeni. Csak azért, hogy adjunk a lelki nyugalmunknak is, úsztunk egy fél órát a szentendrei uszodában, majd beültünk ebédelni egy helyre, ahol a világ legboldogságosabb italával, azaz viceházmesterrel kísértük a könnyed déltáji falatokat le a gyomrunkba.

Ebéd után felmentünk B óbudai lakásába filmet nézni, és mit ad isten, olyan filmet választottunk, ami a nők elnyomásáról szól. Rögtön ki is robbantottuk a nagy kanapéforradalmat, és onnan, ültő helyünkből terveket szövögettünk, hogyan igázzuk le az elnyomó hatalmakat.

Éljen a az óbudai kanapéforradalom!

Majd átkocsikáztunk a Kéhlibe, Gáspár kollégánk jött értünk, és útközben elmeséltem nekik, hogy egyszer én csak azért jártam egy fiúval, mert ebbe az étterembe vitt első randira. Hogy miért? Hát, mert ezen a helyen pont megvan minden, ami kell a már fent is említett valóságos szórakozáshoz: cigányzenekar, libamáj, húsleves, babgulyás, pörkölt, kabátos hús, hegyes erős, viceházmester. Egy dolog nincs: irgalom. De az nem is kell!

B, Gazsi és én

B hideg libamájat rendelt, én meleget krumplipürével és forró almával, Gazsi bélszín Stroganoffot kért. Előre betoltunk még azért egy kis adag babgulyást is, ami olyan krémes volt, hogy Krúdy tuti hazáig szalad, aztán meg vissza. A végén meg egy szép, remegő cimpájú gombóc is az asztalra került valahogy, de arról fogalmunk sincs, hogyan. Állítólag a Gazsi rendelte, de ő ujjal mutogatott B-re, B meg rám. Mindent egy könnyű Pinot Noir kísért, meg némi víz, de azt csak a száraz november tiszteletére kértük.

B és a hideg libamáj

Csülkös bableves tejföllel és hegyes erőssel, ahogy kell

Libamáj almával és burgonyapürével, olyan volt, hogy Jézus is feltámadt

Aztán természetesen odahívtuk a prímást, hogy húzza el a nótánkat, én meg gondolkodás nélkül kértem a Te rongyos életet, majd megszólalt a muzsikus a szétcigarettázott hangján, és persze nem tudta a szöveget, de én lelkesen kijavítottam. Majd a Gazsi kérte a „valamilyen cinegéset”, de aztán kiderült, hogy a Pacsirtára gondolt, szóval végül aztán megvolt minden, mi szem szájnak (és fülnek) ingere, csak Pipacs nem lett a végén. Sajnos.

B és a brácsás

„A muzsikusnak dalból van a lelke”...

szentesi fizet

Így mulatok én. Meg most már a B is.

Szentesi Éva