Amióta ismerem a Szentesit, csak egy dolgot ismételget: „Imádom Angelina Joliet! Én ő vagyok, vagyis inkább ő a megtestesült Szentesi. Muhahaha”
Ezért nem is gondolkozott nagyon sokat, hogy kit játsszon el. Angelina Jolie rendezésében az Angelina Jolie által alakított depressziós feleség bőrébe bújt A tengernél című filmben. Persze, ha lehetne, akkor Brad Pitt feleségét alakítaná a legszívesebben, csak nem remake-ként, hanem a valóságban.

A tengernél (2015)

Rendező: Angelina Jolie, Romantikus/Dráma

Főszerepben: Angelina Jolie/Szentesi Éva

Forrás: UIP-Duna Film

Az Angelina Jolie és Brad Pitt főszereplésével készült nem kicsit áthallásos filmet a világon talán egyetlen ember imádja, és az Szentesi Éva. Ő viszont annyira szereti, hogy rögtön kétszer is depressziós feleséggé avanzsált.

Forrás: UIP-Duna Film

Tűzszekerek (1981)

Rendező: Hugh Hudson

Főszerepben: Fiala Borcsa/DTK – Ben Cross/Ian Charleson

Forrás: MOKÉP

A két brit futó vérre menő küzdelmét ezúttal Fiala Borcsa és DTK főszereplésével nézhetitek meg. A filmes jelenetekről való ötleteléskor Fiala az asztalra csapott, stip-stop: Tűzszekerek! – felkiáltással. Én pedig, úgy csináltam, mintha érteném, hogy miről beszél. Addig ugyanis egyáltalán nem vágtam a filmet, de annál lelkesebben merültem el benne, miután megtudtam, hogy milyen csodás vallási- és társadalmi kérdéseket gyúrtak egybe az 1924-es olimpián versengő zsidó- és keresztény britek versenyfutásából. Ha meguntátok a gumicukor vízparti filmeket, nézzétek meg ezt!

Baywatch (1989-2001)

Alkotók: Michael Berk, Gregory J. Bonann, Douglas Schwartz

Főszerepben: Szentesi Éva/Pamela Anderson

Forrás: NBC

A dögös szőke C. J. Parker bőrébe ezúttal a dögös barna Szentesi bújt, aki külön felhívta a figyelmünket arra az apró részletre, hogy Pamela Andersonos rúzst kent a szájára. Ennyire részletekbe menően készült arra, hogy átszellemülten hozhassa a vizimentő szerepét. Szentesi embert próbáló kitartással kémleli a partot, hátha a sötét hajú, szőrös török férfiak között feltűnik egy hosszú, szőke hajú Brad Pitt-fizimiskájú férfi, akit meg kell menteni... önmagától. 

James Bond - Halj meg máskor (2002)

Rendezte: Lee Tamahori

Bond-lány: Zimre Zsuzsa/Halle Berry

Forrás: MGM

„Életem egyik legnagyobb kihívása volt kijönni a kavicsos tengerből olyan szexin, mint ahogy azt egy Bond-lány tenné” – mondta Zimre Zsuzsa, akinek ez nem is sikerült. Zsuzsa, aki szobatársam volt a törökországi nyaralás alatt, így éjszakába nyúló eszmecseréket folytathattunk arról, vajon Pomázi Vajna Tímeának jobb-e lenni... vagy Bond-lánynak? Miután a szuperdögös Bond-lány szerepébe bújhatott (nem egészen öt másodpercig), a következő tanulságot vonta le: „Pomázi Vajna Tímeaként sem egyszerű az élet, de ez még annál is nehezebb volt" – majd átfordult a másik oldalára, és ezzel a lendülettel lekapcsolta a villanyt. „Na, jó'cakát'

Éhezők Viadala 3. - A kiválasztott 1. rész (2014)

Rendezte: Francis Lawrence

Főszerepben: Szőcs Lilla/Jennifer Lawrence 

Forrás: Fórum Hungary

Mindig is el akartam játszani az Éhezők viadalának Katniss Everdeenjét. Nem tudom, hogy ezt a karaktert imádom jobban, vagy magát Jennifer Lawrence-t, mindenesetre én magamra találtam ebben a szerepben. Lázadó törvényen kívüli lehettem, aki lenyilaz mindenkit. Király. Annyi szépséghiba volt a történetben, hogy énekelni kellett, mondtam is DTK-nak, nagy szerencse, hogy ez GIF lesz, mert borzalmas a hangom. Miközben én a vízparton dúdolom a dalunkat, addig Zimre és DTK – mint lázadó társaim – fegyvereiket élezik a parton. 

Hetedik pecsét (1957)

Rendezte: Ingmar Bergman

Főszerepben: DTK/Kormos Anett - Max von Sydow/Bengt Ekerot 

Forrás: Svensk Filmindustri

Már akkor megfogant a fejemben a gondolat, hogy Anettnek ez lesz élete alakítása, amikor megjelent a 40 fokos török nyárban bokától a feje búbjáig fekete csuhába öltözve. Meg persze azért, mert a poénjaival gyilkolni lehet. DTK, mint a lovag Max von Sydow tökéletes alakítást nyújtott, ahogyan kezével jelez a halál felé: lépj. Természetesen az élet is úgy hozta, hogy ők ketten egy szobába kerüljenek a nyaralás alatt. Szpoiler alert: Anett életben hagyta DTK-t. 

Szőcs Lilla