Így fejleszthető a humorérzék

–

Nevetni mindenki szeret, így aztán szívesen vagyunk olyan emberek társaságában, akik éles elméjükkel és humoros megjegyzéseikkel gyakran csalnak mosolyt az arcunkra. A humor segít megtörni a jeget a társas interakciókban, közelebb hozza egymáshoz az embereket, és felvidít minket a vacak napokon.

Humorérzékünk hatására (fel)figyelnek ránk, javul a kommunikációnk és könnyebben megértenek minket. Emellett a csoportos interakciókban csökken a státuszkülönbségek okozta szociális távolság, illetve a konfliktusok kialakulásának valószínűsége. Ugyanakkor hatékonyabbá válik a tanulás és könnyebben kiépül a bizalom köre. 

Humor és humor közt azonban nagy különbségek lehetnek. 

Alapvetően négy fajtáját szokás elkülöníteni: 

• az affiliatív, vagyis a társas kötelékek erősítését célzó humor;
• az önérvényesítő humor, az a képesség, hogy észrevesszük és megéljük az élet humoros aspektusait;
• az agresszív humor, például mások kigúnyolása; és 
• az önpusztító humor, amellyel magunkon élcelődünk.

A humor három legjellemzőbb tulajdonsága továbbá, hogy pervazív – azaz mindenhol ott van életkortól, helyszíntől, helyzettől függetlenül –, hasznos, hiszen segít megküzdeni a stresszel, a betegségekkel és a nehézségekkel, és befolyásolja a döntéseinket, legyen szó az esti film kiválasztásáról vagy a srácról, akibe bele tudunk szeretni.

Mitől függ, hogy vicces-e valami?

Hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy a humor egyfajta isteni adottság. Vagy van, vagy nincs. És ha nincs – vagy a többségi vélemény szerint fura, szokatlan, esetleg az uralkodó társadalmi rend szerint a humorunk nem elfogadható –, akkor a szociális ranglétra legaljára szorulunk. 

Csakhogy a közvélekedéssel ellentétben a humor tanulható!

Ennek egyik legfontosabb eleme Andrew Tarvin előadóművész-humorista szerint a gyakorlás és a tudatosság. Erre szerencsés véletleneknek köszönhetően ébredt rá. Történt ugyanis, hogy a mérnök-informatikus fiatalember egyetemi barátja improszínházi csoport indítására adta a fejét. Csakhogy nem volt meg a kellő számú jelentkező, úgyhogy finom erőszakkal Andrew-t is rávette a csatlakozásra. A srácnak azonban – akkor még! – állítása szerint nem volt humorérzéke. Csak gyakorlati tapasztalata arról, hogy kell egy projektet sikerre vinni. 

A lépések egyszerűek voltak. Gyakorlás, azaz próba hetente háromszor. Tudatosság, azaz hétfőként meeting az aktualitások kiértékelésére. Elemzés, azaz a korábbi fellépések videóinak áttekintése a hibák javítására és a siker növelésére. Ezt a metódust követve az eredetileg bénácska csapatnak két év múlva már heti két fix fellépése volt, Andrew pedig sikeres üzletember lett, részben a meglelt humorérzékének köszönhetően.

Ahhoz, hogy fejlesszük humorérzékünket, elengedhetetlen, hogy megértsük, egy jó poénhoz valójában három dologra van szükség: jó időzítésre, a megfelelő célszemélyre és egy elfogadható, jól értelmezhető tartalmi elemre.

Vagyis nem mindegy, hogy kinek, mikor, hol, milyen viszonyrendszerben és miről sütünk el egy-egy viccet.

De akkor mégis mitől vicces, ami az?

E. B. White szerint a humort elemezni olyan, mint békát boncolni. Néhány ember érdeklődését felkelti ugyan, de a béka garantáltan beledöglik. 

Mégis sokan vannak, akik megpróbálják megfogalmazni a humor lényegét, és megmondani, mitől vicces, ami az. Dr. Peter McGraw, a Colorado Egyetem és a Humor Research Lab kutatója, a „jóindulatú szabálysértési elmélet” egyik kidolgozója az egyikük.

Elméletének a lényege az, hogy azokat a helyzeteket és megnyilvánulásokat találjuk humorosnak, melyekben valamiféle határátlépés történik, ehhez azonban egyértelműen jóindulat és optimális szociális távolság társul. Ez pedig a fogadó fél számára egyértelműen, már az esemény (interakció, verbális megnyilvánulás) pillanatában is jól érzékelhető. 

Ha ezek a feltételek nem teljesülnek, vagyis az interakció túl merész, túl durva, túl intenzív, rosszindulattal vagy fenyegetéssel társul, nem a megfelelő emberre irányul, esetleg túl óvatos, túl lágy, vagy nincs benne határfeszegető aspektus, a helyzet vagy nem biztonságos, vagy nem vicces.

Azaz, amikor elmesélem, hogy nemrég a gyerekemnek – természetesen kedvesen, kifinomultan, normál hangerővel és artikulálva – azt rebegtem, hogy „Mégis hányszor mondjam el neked, hogy pakolj végre össze a szobádban?!”, ő pedig azt válaszolta, hogy „Hát többször már ne!”, a fiam és én is viccesek voltunk. (Őszintén remélem legalábbis. Különben nyilvánosan felsültem egy jelenleg is érvényben lévő tudományos elmélet hétköznapi példán keresztül való bizonyításával.)

Az én megjegyzésem humora abban rejlik, hogy a gyerekkel való artikulálatlan üvöltés házisárkány módra nyilvánvalóan a szülői inkompetencia jele. A legtöbbünkkel azért mégiscsak előfordult ilyesmi már legalább egyszer. (Mondjuk, velem nem, de nagyon nem szeretném a saját tökéletességemmel bomlasztani az olvasói összetartozást és rombolni a csoportkohéziót.) 

Az övé pedig abban, hogy a válaszával a szemtelenség és a realizmus határán egyensúlyozva rávilágított a tulajdon szülője idegbetegségére és annak totális hiábavalóságára. Tette mindezt természetesen a korosztályára jellemző mindenkori spleennel és enyhe lenézéssel, de ez már csak a cseresznye a tejszínhab tetején.

Amint az látható, ezzel a családi csörtével rögtön két elméletet is bizonyítottam. Az egyik, hogy a „jóindulatú szabálysértési elmélet” működik, hiszen a sztorimban a jogsértés megtörtént, a helyzetben egyik oldalon sem volt rosszindulat, és mindannyian érzékeltük annak fonák voltát. A másik, hogy E. B. White-nak igaza van, hiszen menet közben a béka is megdöglött. 

A humor haszna 

Míg korábban egyértelmű volt, hogy bizonyos társas helyzetekben – például a munkahelyen –, történjék bármi, illik udvariasan és professzionálisan viselkedni, addig ma már a humorérzék az egyik legfontosabb vezetői skillnek számít.

Ennek oka az, hogy a humorérzék kifinomultságának egyik alapfeltétele maga az intelligencia és az empátia. Ez a mesterhármas pedig nagyban hozzájárul az innovatív gondolkodáshoz, a minden irányban átjárható kommunikációs csatornák kiépüléséhez és a munkatársak közötti kapcsolatok megerősödéséhez is. 

A humor emellett hozzásegít az egészséges élethez, növeli a várható élettartamot, javítja az életminőséget és segít nekünk abban, hogy önmagunkhoz hasonló embereket találjunk magunk köré. Őszintébbé, lelkesebbé, lendületesebbé, produktívabbá tesz minket, ezáltal pedig mások számára is vonzóbbá válunk.

És noha hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a vicces embereket kevésbé vesszük komolyan, a kutatási eredmények azt mutatják, tévedünk. A humorosként jellemzett vezetőket kollégáik ugyanis 27 százalékkal jobban csodálják és többre tartják, mint sótlan társaikat. A kollégák lojalitásának mértéke pedig 15 százalékkal nagyobb, mint a kevésbé vicces vezetők iránt való elköteleződés. 

Különösen igaz ez akkor, ha a humor forrásai a hétköznapi bosszúságok, bakik és bolondériák, amelyek értelmezési kerete nagyrészt rajtunk múlik. Mi döntünk, hogy nevetünk, sírunk vagy sírva vigadunk – a humorérzékünk pedig segít, hogy átvészeljük a nehezebb időszakokat.

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / master1305

Z. Kocsis Blanka