Szürke ragacsnak indult, a kedvenc élvezeti cikkünkké vált a rágó

–

A rágógumi minden, csak nem új keletű találmány: valójában már több ezer éve létezik. A maják a sopapilla fából kinyert, chicle nevet viselő anyagot rágcsálták, ami Antonio López de Santa Anna mexikói tábornok és elnök révén jutott el Észak-Amerikába. A mexikói–amerikai háborút és Mexikó területének nagy részét elvesztő Antonio López az 1850-es években száműzetésbe vonult, és végül New Yorkban kötött ki. Azzal a céllal hozta a chicle-t az Egyesült Államokba, hogy egy gumiszerű anyagot készítsen belőle, majd meggazdagodjon – de hiába. Ehelyett a vele együtt dolgozó amerikai feltaláló, Thomas Adams rágógumit készített a chicle-ből, majd 1899-ben részt vett az American Chicle Company megalapításában. A biznisz beindult, és egyre több gyártó (például William Wrigley Jr.) dolgozott azon, hogy a rágógumit virágzó üzletággá tegyék Amerika-szerte.

Rózsaszín és fújható

A philadelphiai cukrász, Frank Fleer is beszállt a rágógumiüzletbe, de újszerű ötlettel állt elő, hogy megkülönböztesse termékét.

Fleer 1906-ban megalkotta azt a rágót, ami rágásra és buborékok fújására is alkalmas volt. A készítménynek azonban voltak problémái: merev és ragacsos volt, és ha egy buborék kipukkadt, a darabkákat csak oldószerrel lehetett eltávolítani az ember arcáról.

Fleer pedig úgy gondolta (teljesen jogosan), hogy így a termék még nem elég jó ahhoz, hogy piacra dobja.

Szerencsére a Fleer’s Chewing Gum Company egyik alkalmazottját, Walter Diemert lenyűgözte a fújható gumi ötlete. 1928-ban, sok kísérletezés után latexet adott a rágó receptúrájához, így az éppen megfelelő állagú lett – de a szürkés színű, ragacsos keverék nem volt túl vonzó. Mivel Diemer akkoriban csak rózsaszín ételfestékhez jutott hozzá, így a rágógumi rózsaszínű lett, a legendás színt pedig később gyakorlatilag minden más gyártó is átvette.

A rágógumiháború

A Fleer’s a továbbfejlesztett rágógumit Dubble Bubble-nek keresztelte. Minden egyes falatnyi rózsaszín golyót viaszpapírba csomagoltak, és egy pennyért kezdték árulni. Amikor egy nap alatt száz darab fogyott el, Fleer és Diemer tudta, hogy sikerrel jártak. 1930-ban a Fleer azzal az ötlettel állt elő, hogy apró képregényeket ad a Dubble Bubble rágógumicsomagok mellé, így népszerűsítve a terméket. A terv bevált, a Dubble Bubble pedig a második világháború végéig Amerika vezető rágógumimárkája maradt.

Aztán jött egy versenytárs: 1947-ben a Topps Chewing Gum bevezette a saját, Bazooka névre keresztelt rágógumiját. A piros, fehér és kék csomagolással borított rágó kölcsönvette a miniatűr képregény ötletét, és a csomagolás belső oldalán mutatta be Bazooka Joe karakterének kalandjait.

A Topps rágógumi az édességiparban viszonylag új szereplőnek számított. Négy testvér 1938-ban a család brooklyni dohányforgalmazó üzletét egész egyszerűen átalakította a Topps Chewing Gumra keresztelt céggé, aminek a neve egy általuk felvásárolt kis édességgyártó vállalkozástól származott.

Buborék és baseball

Hiába volt éveken át piacvezető, 1949-ben a Toppsnak egy új ötlettel sikerült felülmúlnia a Bazooka népszerűségét. A gyerekek és felnőttek legnagyobb örömére a cég bevezette az úgynevezett varázslatos fotókártyákat. Nedvesség és fény hatására a rágókhoz csomagolt kártyákon a kor legnagyobb sztárjainak képe tűnt fel, a fotókártyákból álló csomagokat pedig 1950-re tematizálták is: voltak színészek, sportolók, a legnépszerűbbek azonban a baseballkártyák voltak.

Öt centért hat kártyát és egy rágógumit árultak viaszpapírba csomagolva, a Toppsnak köszönhetően pedig a baseball és a rágó népszerű párossá vált.

A vállalat 1992-ig folytatta a rágóval összecsomagolt baseballkártyák (és más gyűjtőkártyák) kiadását, majd a gyűjtők évek óta fennálló panaszaira reagálva, miszerint a rágógumi és a viaszcsomagolás elszínezi a kártyákat, úgy döntött, hogy egész egyszerűen kihagyja a rágót a csomagból.

Nagyot fordult azóta a világ, és ma már a Topps digitális, NFT-kártyákat kínál. A modern Topps-kártyákon focistákkal, baseballjátékosokkal, képregényfigurákkal, profi pankrátorokkal, valamint a sportszféra és a populáris kultúra számos más szereplőjével találkozhatunk, a baseballkártya–rágógumi-duó korszaka azonban véget ért.

A rágó örök

Az 1920-as évekre a rágógumi iránti kereslet olyannyira megnőtt, hogy a tudósok mindössze négy évtizedet jósoltak a chicle-erdők teljes kimerüléséig. A gyártók csak ekkor tértek át a szintetikus alapanyagokra, amelyek nemcsak olcsóbbak, de könnyebben beszerezhetők is. 

Becslések szerint a világ minden rágógumijának csak a 10-20 százalékát dobják ki tényleg a kukába, a többi a járdára, padok aljára, táblákra felnyomva végzi – ezzel évente mintegy százezer tonna szemét keletkezik.

Egyes repülőtereken nem árulnak rágót, Szingapúrban pedig receptköteles, ráadásul mindez a takarítási költségek csökkentése érdekében van így. De mi lenne, ha a rágógumi kaphatna egy második esélyt az életre, és valami hasznosat csinálnánk belőle, ami nem szennyezi a környezetet? 

Vannak, akik pontosan ezt próbálják elérni. Egy brit tervező kifejlesztett egy módszert, amivel a rágógumit újrahasznosítható műanyaggá alakíthatják, ennek köszönhetően pedig a már használt rágót új termékek, például tornacipők gyártása során lehetne hasznosítani. Francia diákok pedig kitalálták, hogy hogyan lehet belőle élénk színű, újrahasznosított műanyag gördeszkakerekeket készíteni, majd városszerte gyűjtőtáblákat helyeztek el, hogy a gyalogosok inkább ide nyomják a használt rágógumit, mint hogy az utcára dobják.

Így már nem is kérdés: a rágó tényleg örökre velünk marad.

Forrás: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Ridofranz

Mózes Zsófi