–

Az ötezer éves múltra visszatekintő rágógumit (legutóbb ITT emlékeztünk meg róla) valószínűleg a bolygó valamennyi csücskében ismerik. Az arab országokban ealakának hívják, a görögöknél ciklesz, a svédeknél tuggummi, a kínaiaknál kou hszien tang, a szlovákoknál žuvačka.

Mindenki rágja, munkahelyen, iskolában, kiránduláson. Még a világörökségeknél is: a római Szent Péter-bazilikában olyan sok megcsócsált rágót tapasztanak a látogatók a padok, székek ülőlapja alá, de még a márványpadlóba is jócskán taposnak bele belőle, hogy amikor egyszer meginterjúvolták a vatikáni nevezetességeket karbantartó helyi céget, mi adja a legtöbb feladatot számukra a munkában, egyből a hátrahagyott rágógumik mennyiségét említették.

Chicle + poliizobutilén + akril = street art

A közönséges rágógumi két legfontosabb összetevőjének neve úgy hangzik, mintha két veszélyes kapudrogról lenne szó – pedig a chicle csak egy természetes, egyes, a trópusi esőerdőben élő fák kérgéből kinyerhető tejnedv egyik összetevője, amely gyakorta fordul elő harangvirágúak rendjénél. Nos, igen, a poliizobutilén már jóval prózaibb anyag, ehhez bizony kőolajból jutnak… Cserébe azért, hogy bizonyítottan erősíti a fogzománcot és a rágóizmokat.

A nyállal összekeveredett, kiköpött rágótól egyébként szinte mindenki undorodik, kivéve a londoni Ben Wilson street art alkotót, aki gondos tisztítás után valóságos műremekeket varázsol – némi akrilfestékkel – az aszfalton széttrancsírozott rágómaradványokból. Van köztük rágót fújó emberke, angyal, felhők közé emelkedő repülőgép… Ha a rágógumi természetben szükséges lebomlási idejéhez (minimum öt év) hozzáadjuk az akrilfesték lebomlási idejét, a végeredmény közel sem környezetbarát utcaművészet, de legalább jókat mosolyoghatunk a pár négyzetcentiméteres műveken.

A környezet állapotának megóvásáért dúló harcban azért említsük meg, hogy a rágóguminak és a háborúnak nagyon is sok köze van ám egymáshoz! Az egyik legnevesebb rágógumi ugyanis kifejezetten különleges, háborús márkaként debütált az amerikai piacon. Az Egyesült Államok hadseregénél ugyanis felismerték, hogy ha a katonák rágóznak, sokkal jobb a hangulatuk, éberebbek, és a feszültség is csökken bennük – azaz egyfajta filléres antidepresszánsként kezdték osztogatni a harcterekre igyekvőknek.

Azt a tényt, hogy a repülőgépen utazáskor bedugult fülön könnyedén segíthetünk rágógumizással, sokan ismerik – azt viszont hányan tudják, hogy a fülünkbe makacsul bemászó slágerek ellen is jónak ítélték a kutatók?

A Readingi Egyetemen végzett vizsgálat eredménye szerint ennek az az oka, hogy a rágógumi használata hatással lehet az agy bizonyos területeire, és elnyomja a rövid távú hangmemóriáért felelős központokat. Vagyis az agy ahelyett, hogy újra és újra ugyanazt a dallamot játszaná le a fejünkben, helyette egy új, monoton folyamatra fókuszál, és íme, máris megszabadultunk az idegesítő dallamtapadástól. A repülőgép, meg úgy általában a magaslat okozta füldugulás és annak rágóval történő megoldásának ez a magyarázata: a hallórendszerünkhöz egy speciális csatorna is tartozik, ez köti össze a középfület az orrgarattal. Amikor rágózunk, akaratlanul bőséges mennyiségű nyálat termelünk, a nyelési reflex pedig megnyitja a középfület az orrgarattal összekötő úgynevezett Eustach-kürtöt, így a fülben lévő és a külső nyomás kiegyenlítődik, megszüntetve a kellemetlen érzésünket. Sokaknak viszont még ez sem segít, de erről nyilván nem a rágó tehet.

Pont ilyenkor rágózunk a legtöbbet az év folyamán

Azt, ugye, már tudjuk, hogy a csócsálni való gumidarab eredetileg a rágóizmokért meg a tisztább fogakért született meg, de nyilván a frissebb lehelet szükségessége is a top háromban van. Azon viszont igazán meglepődtem, hogy a rágóősök egyikének alapanyaga, a Sapodilla fa először nem mint élelmiszer-összetevő merült fel a fejlesztők keze között.

Egy Thomas Adams nevű amerikai gyáros, akit a rágógumiipar alapító atyjaként tartanak számon az internetes enciklopédiák, kezdetben esőkabátokat, cipőket és gumimaszkokat állított elő a fa nyúlós gyantájából, de ezekkel nem aratott túl nagy sikert. Mint vérbeli feltaláló, gyorsan átállt az autógumi-gyártásra, csakhogy azt meg nem tudta elkészíteni az egyébként Mexikóból származó fából kinyert gyantából. Végül különböző ízesítéseket adott a különleges alapanyaghoz, és innen már csak pár lépés volt a világ gyakorlatilag első, Black Jack elnevezésű rágógumijának megalkotása.

Az új termék gyorsan meghódította az amerikaiakat, úgyhogy 1871-ben Adams feltalálta hozzá a gyártósort is, és nagyüzemileg kezdte előállítani a rágót. Amiből – ahhoz képest, hogy tényleg igazi amerikai termék, hiszen a Dél adta hozzá az alapanyagot, az Észak pedig a technológiát – mégsem az amerikaiak vásárolják a legtöbbet, hanem a törökök. A Kelet és Nyugat határán lévő országban több mint hatvan rágógumigyártó ontja magából a török rágnivalókat.

Ami az időbeli kiterjedést illeti: legyenek bár a vásárlók a két félteke akármelyikén, a világon évente eladott összes rágógumi több mint felét éppen ilyentájt, azaz a mindenszentek és karácsony közötti alig két hónapban veszik meg az üzletekben.

Nem táplál, nem ad energiát, nem újrahasznosítható – viszont bevethető vírushelyzetben

A rágózás pozitív oldalairól már éppen eleget értekeztünk, de azt se felejtsük el, mit teszünk mindezzel a bolygónkkal! Évente körülbelül 560 ezer tonna rágót rágunk és dobunk el, jobb esetben az utcai hulladékgyűjtőbe, ahonnan a hulladéktelepekre kerül. Szétválogatni a kommunális szeméttől egyelőre nemcsak bonyolult, hanem felesleges is, hiszen nem igazán létezik olyan újrahasznosítása, amelynek nyomán ismét hasznos termék, illetve hasznos másodnyersanyag keletkezhetne. Összehasonlítva például az autógumival, abból nagyságrendileg sokkal többet dobnak ki a földlakók, azonban „csak” mindössze minden tizedik végzi a szeméttelepen, a többit ugyanis feldolgozzák és ismét hasznosítják. A rágógumival ezt egyelőre nem tudjuk megtenni. Ha összegyűjtve mégis elégetnénk, akkor sem keletkezne e tevékenységből semmiféle számottevő energia.

Ráadásul még minket, fogyasztókat sem táplál, szervezetünk számára sincs energiatartalma. Ha a fentieket összeadjuk, gyakorlatilag oda jutunk, hogy a rágógumi teljesen haszontalan dolog.

Ám néhány hónapja új fókuszba került a haszontalanságában is sikeres termék: december elején kezdtek itthon is megjelenni a cikkek arról, hogy egy amerikai kutatók által kifejlesztett rágógumi a laboratóriumi kísérletek szerint képes csökkenteni a koronavírus terjedését. A cseppfertőzéssel terjedő vírus ugyanis nagy mennyiségben található a betegek nyálában, így a kutatás arra irányult, lehetséges-e olyan, széles körben és biztonságosan alkalmazható terméket fejleszteni, amely a nyálban lévő vírusmennyiséget csökkenti. Az újszerű rágó egyfajta csapda lenne a szájba bejutott vírusrészecskék számára, s szétrágva akadályozná őket, hogy más, még egészséges sejteket fertőzzenek meg.

Sajnos azonban a kutatás egyelőre a laboratóriumi fázisban jár, tényleges élethelyzetben nem próbálták ki széles körben, több tesztalanyon. Ráadásul az egyes tüskefehérjék részecskéinek terjedését gátló rágógumit még a laboratóriumban sem vetették be az egyes teljes koronavírusokkal szemben. A megelőzésben játszott esetleges szerepe sem tisztázott, a már a betegséggel küszködők, főleg a kezdeti szakaszban járók számára azonban megnyugtató megoldás lehetne, ha erős és kétséges mellékhatású kemikáliák helyett ilyen enyhébb, de hatásos módszerekkel előzhetnék meg a súlyosabb tünetek megjelenését.

Kocsis Noémi

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Flashpop