1. Kiegyenlítő

Az én anyukám kerek-perec nemet mondott apámnak, amikor fiatalok voltak. No nem azért, mert nem szerették egymást, egyszerűen csak nem volt benne biztos, hogy tényleg ezt akarja-e csinálni, vagy a társadalmi nyomást érzi inkább magán.

Persze, együtt maradtak, gyerekeik születtek (épp ezért tudod most ezt olvasni!). Aztán, amikor az apukám súlyos beteg lett pár évvel ezelőtt, anyukám összeszedte minden bátorságát, és megkérte a papám kezét, aki, csak azért, hogy visszaadja neki a kosarat annyi év után, nemet mondott. Végül pár nappal később bevasalta rajta az ígéretét.

Boldog emberként halt meg.

2. Húsz fillér

Németországban ismerkedtünk meg, ő odavalósi, én pedig épp arrafelé utazgattam. Azonnal tudtam: ez szerelem. Egy darabig távkapcsolatban éltünk, hol én utaztam Európába, hol ő jött az Államokba. Javasoltam, hogy házasodjunk össze, hiszen úgy együtt lehetnénk. Párszor visszautasított, annyiban hagytam. Türelmes voltam, nem erőszakoskodtam. Tudtam, hogy rá érdemes várni. Aztán egyszer csak leesett neki a tantusz: ha összeházasodnánk, egy országban élhetnénk. Hiszen a problémáink nagy része abból ered, hogy más földrészen születtünk.

Azóta eltelt pár év, és én még mindig a legjobb barátom férje vagyok.

Németországban élünk. Nem minden nem marad nem. Az élet megy tovább.

via GIPHY

3. Aki nem szereti a nyilvános szereplést

Már korábban is beszéltem neki a tervemről, és úgy tűnt, tetszik neki az ötlet. Ezért úgy döntöttem, a következő héten kérem meg a kezét, az összes barátunk előtt.

Totál le volt sokkolva. Felsegített a térden állásból, majd arrébb hessegetett. 

A barátaink teljesen össze voltak zavarodva, hiszen mindenki tudta, hogy mi fog történni, és korábban ő is úgy nyilatkozott, hogy izgatottan várja.

Azt sem tudtam, mihez kezdjek, az egész baromi kínos volt. Később elmagyarázta, hogy nem akart elutasítani, egyszerűen csak fogalma sem volt, mit mondjon és megijedt.

Miután bocsánatot kért, végül igent mondott. Idén lesz a kilencedik házassági évfordulónk.

4. Talán elsőre igaza volt

A második alkalommal mondott csak igent. Azóta elváltunk.

via GIPHY

5. Túl korán

Rögtön gimi után megkértem a kezét, de még nem állt rá készen. Együtt maradtunk, ugyanarra a főiskolára jelentkeztünk, az első évet külön kollégiumban töltöttünk, aztán összeköltöztünk. Pár évvel később összeházasodtunk, aminek… most lesz a huszadik évfordulója.

6. Vagyis inkább nem

Nekem még tizenegy évvel később is rettenetesen fáj, hogy jegyben jártam, ám az ajánlatot később visszavonták.

Amikor biztos vagy benne, hogy együtt vagy életed szerelmével, a veszteség komoly lyukat éget a jövőbeli terveidbe.

7. Visszatapsolva

Még hat évet éltünk együtt, amíg meggondolta magát, és arra kért, kérdezzem meg újra. Utána egy évig jegyben jártunk, majd 1991-ben házasodtunk össze. Azóta is házasok vagyunk, van három gyerekünk és fülig szerelmesek vagyunk egymásba.

8. Életmentő nem

Két évig jártam egy csajjal, amikor megkértem. Először azt mondta: „Nem is tudom…”. Pár hónappal később újra megkértem. Akkor azt mondta: „Talán”. De aztán megtudtam, hogy több barátommal is megcsalt, szóval azt hiszem, egész jól megúsztam a dolgot.

via GIPHY

9. Igen???! Akkor nem!

Ez a szüleim története:

Apám több ízben is megkérte az anyukámat, de ő mindig visszautasította. Aztán egyik nap újra megkérte. Az anyukám pedig igent mondott! Apám annyira bepánikolt, hogy fogta magát, lelépett, majd dobta az anyukám.

Három héttel később már masszívan utálta az életét anyukám nélkül, úgyhogy könyörgőre fogta: engedje őt vissza és jöjjön hozzá feleségül! Kilenc hónappal később összeházasodtak, és még tizenhat évig éltek együtt, egészen édesanyám haláláig, aki rákban hunyt el. Nagyon szerették és mélyen tisztelték egymást.

Ez huszonöt éve volt. Apám sohasem házasodott újra. A szemében senki sem tudott az anyukám nyomába se érni.

10. Kettős tagadás

Azt mondta, nem kifejezetten házasságpárti, ezért úgy gondoltam, ha „nem-házasságot” ajánlok neki, az talán értő fülekre talál.

Mivel vele szerettem volna leélni a hátralevő életemet, megkértem, hogy ne jöjjön hozzám feleségül. Nemet mondott.

Tíz éve vagyunk házasok.

11. Ebugatta

Anyukám kétszer utasította vissza az apukámat. Nem maradt köztük emiatt rossz érzés, egyszerűen csak úgy érezte, még nem áll készen a házasságra. 

Aztán úgy alakult, hogy végül ő kérte meg apám kezét. A nagymamám és anyukám varrtak egy csinos kis öltönyt a kutyának, egy gyűrűvel és egy üzenettel a nyakánál: „Elveszel feleségül?” Aztán kiküldték a konyhába a blökit, hogy kaját kunyeráljon apámtól, aki épp vacsorát készített. A következő, amit hallottak, apám aggodalmas hangja volt, amint bekiabált a konyhából:

„Drágám! A kutya azt szeretné, hogy elvegyem!”

via GIPHY

Fiala Borcsa

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images