Ahol parlamenti képviselővel szültek, nem „apásan”, avagy az angol királyi udvar a protokoll csapdájában

–

Tágul a világegyetem, de a monarchia nem annyira

II. Erzsébet királynő kivételesen hosszú ideje uralkodik, és a királyi tradíciók megtartása az új értékeket képviselő (vagy éppen egy királynő szemszögéből értékvesztett?) világban eléggé nehézkes.

A monarchia gépezete szinte egyfolytában nyikorog és változtatásokra kényszerül. Pedig az alapelvárások több mint ezer év alatt alakultak ki, és olyan sokat nem változtak, mint a világ körülöttük. Az etikett és a protokoll mindennek az alapja az udvarban, minden uralkodónak ezek szerint kell élnie, és nem engedhet meg magának szélsőségeket, kilengéseket. Elvileg.

Ráadásul – persze az uralkodónál kisebb mértékben – az egész családra érvényesek bizonyos előírások – a hagyományok tisztelete elvárt. Egy egész ország kapja fel a fejét, ha bárki a családból hibázik, vagy nem „comme il faut” viselkedik… Mi több, a világsajtó is érzékenyen reagál a királyi családot érintő kisebb-nagyobb zűrös ügyekre.

II. Erzsébet protokollt biflázott matek helyett

Erzsébet egész fiatalkorától kizárólag ezeknek a szabályoknak a betartására szerződött, hiszen apja hirtelen és váratlanul jött királyságával ő vált a trón első számú örökösévé.

Fegyelmezetten vette tudomásul a kötelezettségeit és tanult bele egész fiatalon a viselkedési normákba, a szokásrendbe és abba, hogy tulajdonképpen a feladata legtöbbször a bölcs hallgatás. Pedig nemegyszer okozott neki is komoly fejtörést a saját családja, illetve tágan vett rokonsága.

Elsőként talán pont a saját húga, Margit hercegnő. (Róla ITT írtunk korábban.) Az a Margit, aki hercegnőnek született, annak minden előnyét élvezte, de az udvari normák betartására nem volt mindig alkalmas. A két testvér gyerekkori meggyőződése szerint Margitnak kellett volna uralkodni: imádott szerepelni, minden ízében élvezte a királyi család kiváltságait, és az állandó másodhegedűs szerepből folyton próbált kitörni. Ezek a sokszor mondén és rendhagyó kísérletei azonban nem csupán protokollellenesek voltak, hanem gondot okoztak a fiatalon királynővé vált nővérének is. Margit egyszerre volt tragikus sorsú, „örök második” és csillogó, az arisztokrácia minden előnyét élvező hercegnő.

Házassági botrányok

Az udvar és az ország még alig ocsúdott fel VIII. Edward és a kétszeresen elvált Wallis Simpson viszonyából, az ebből kirobbanó belpolitikai válságból és a királyi cím helyett a szerelmet választó király távozásából, Margit hercegnő máris szerelmi kapcsolatba keveredett a nála jóval idősebb, az udvarban szolgálatot teljesítő Peter Townsenddel. Ugyan Towsend Erzsébet anyakirályné udvarában szolgált, és a II. világháborúban fontos szerepe volt a brit légierőnél, ami miatt sokszorosan kitüntették, de volt vele egy nagy bibi: a kapcsolat kezdetekor még házas volt, Margit meg tizenhét éves.

Bár a Margittal tervezett esküvőjük kérvényezésekor már elvált ember volt, de ez az anglikán egyház szemében nem jelentett felmentést, ezért nem engedélyezte a második házasságot.

Az egyház nevében pedig történetesen a mindenkori király vagy királynő dönt, így Margit boldogtalanságának ismét Erzsébet királynő lett az oka. Annak ellenére, hogy ő nem akart a húga boldogságának útjába állni, és kérvényezte, hogy fogadják el a házasságot, az egyház mégsem járult hozzá.

Akkoriban ez azzal járt volna, hogy Margit lemond mindenről, ami a királyi család tagjaként őt megillette (pont olyan módon, ahogy azt Harryék tették most). Ez a verzió nem tetszett neki, így elköszönt szerelmétől. és évekkel később egy másfajta botrányhőshöz, a fotós Antony Armstrong-Jones-hoz (Lord Snowdon) ment hozzá, aki nem feltétlenül a házaséletbe és a monogámiába vetett hitéről volt híres. A házasság mégsem emiatt, hanem Margit félrelépése miatt bontattatott fel, hiszen Margitot fotózták le egy nála tizenhét évvel fiatalabb férfi, Roddy Llewellyn társaságában, viszonylag meghitt pillanatban, egy strandon. Hetvenhét év után ez volt az első válás a királyi családban.

Egyszer el kell kezdeni, aztán már gördülékenyebb a protokoll nyirbálása

Margit ügyei mégis csak csiszoltak a normán, hiszen Károly herceg és Diana válása, később Károly újraházasodása (a szintén elvált Camilla hercegnével) már nagy port kavartak ugyan, de lassan szinte elfogadottá váltak az uralkodóházban. Arra meg már szinte senki nem kapta fel a fejét, hogy Harry felesége, Meghan Markle is volt már házas ezelőtt a frigy előtt. A királynőnek legalábbis nem okozott nagy fejtörést immár.

Margit és Diana, a két „protokollgyilkos” nagyon különböztek. Margit vérbeli arisztokrata volt, státusza minden kiváltságával élt, Diana pedig a „nép hercegnője”. De mindketten lázadtak a hagyományok diktálta szabályrendszer ellen.

Itt nemcsak a válásokra gondolok, vagy arra, hogy Diana farmerben járatta a gyermekeit (ami szigorúan tilos az udvarban, hiszen a fiúknak szövetnadrágot kell viselnie), hanem például Margit Lyndon B. Johnson amerikai elnökkel való találkozójára. A találkozóra, amelyben a már többször megtagadott amerikai kölcsönt próbálta kikönyörögni az Egyesült Királyság számára. A kikönyörögni persze nem igazán jó szó, ha Margitról beszélünk. 

A hercegnő az őt vacsorán fogadó Johnsonnak sikamlós vicceket sütött el, nem átallotta az akkor pár éve halott Kennedy elnököt is a szájára venni, belőle viccet űzni, de versenyt ivott Johnsonnal és pajzán limerick-mondó versenyt is folytattak (a limerick obszcén elemekkel tűzdelt versike – a szerk.). Mi lett a vége a protokoll felrúgásának? Hát persze: az Egyesült Királyság megkapta azt a kölcsönt, amiért az angol miniszterelnök hiába lobbizott többször is.

Egyszerre hercegnének, a nép gyermekének és feministának lenni nagy falat

Diana több dologban újított, például ő volt az első, aki nem a palotában szülte meg gyermekeit, hanem kórházban, ezzel is jelezve, hogy a néppel van, velük érez inkább együtt.

Ő volt az első abban is, hogy férjének nem fogadott engedelmességet, mint az addigi összes királyi esküvőn a menyasszonyok. Meghan, Diana – akkor még forradalmi újításnak számító, ma már inkább kedves gesztusként és megemlékezésként értelmezhető – fogadalmát tette Harry hercegnek. A hercegnek, aki természetesen újabb protokollt szegett a saját, jól megkomponált és szép esküvőjén. Szakállban mondott igent, ami szintén tiltott. Elvileg. Pont, mint a nyilvános csók és kézfogás, vagy a testi érintkezés, leginkább az ölelgetés bármily formája. Mondom, elvileg.

Ez ügyben már kezdenek egész rugalmasak lenni a királyi családban – II. Erzsébet is jól reagált Michelle Obama ölelésére. Ő túllendült ezen a felségsértésen, de az angol sajtó hetekig túrázott rajta.

Apropó, szülés

Erzsébet – hiába végtelenül fegyelmezett –  szintén felrúgott több udvari protokollt is. Az összes uralkodó sorában elsőként volt apás szülése, igaz, Fülöp herceg csak a negyedik gyermekük születésekor volt jelen, de bevallása szerint óriási hatással volt rá felesége harcias küzdelme és az újszülött megpillantása.

Ha pedig szülés, akkor pont Erzsébet születéséhez köthető egy 1668 óta fennálló – majdhogynem érthetetlen udvari és állami – hagyomány felrúgása. Az ő születése majd kétszáz év után az első olyan volt, amelynél nem volt jelen az angol parlament egy erre kirendelt képviselője, vizsgálandó, hogy minden megfelelően zajlott-e a gyermek világrahozatala során. Jelesül, a gyermek élve született-e, nem cserélték-e ki esetleg.

Összegezve tehát: évszázadokkal hamarabb volt bent minden királyi szülésen egy idegen férfi, mint a gyermek saját apja.

Mondom, különös világ ez, nem csoda, ha néha ki kíván ugrani a csapatból néhány ember.

Nehéz lett a korona

A szó átvitt értelmében is igen sokszor érezhették az angol uralkodók, hogy túl nagy teher nehezedik rájuk, bár Erzsébet sokat nem panaszkodott emiatt. Ugyanakkor fellázadt a maga visszafogott módján.

Például a koronaviselés kapcsán. Minden évben neki kell megnyitnia a parlamenti ülésszakot teljes harci díszben, de kilencvenhárom évesen már nem volt hajlandó feltenni a nehéz koronát. Arra hivatkozott, hogy amikor felolvassa a nyitóbeszédet és előrehajol, akkor félő, hogy leesik róla. Okos, nagyon okos.

Meghalni sem lehet bárhogy

Renitensek a régi korokban is akadtak. Igaz, volt, aki csak halálával sértett szabályt. A német származású I. György király, akinek az anyanyelve is a német volt, tizenhárom éven át szolgálta hűséggel az angol koronát, majd 1727-ben pont egy utazás alkalmával távozott a földi halandók közül, és így 528 év után ő volt az első király, akit nem a brit szigeteken földeltek el.

Hasonlóan forradalmár lett halálában a híres Viktória királynő, aki imádott férje, Albert herceg halálakor mauzóleumot építtetett számára Windsorban, és arról rendelkezett, hogy őt is mellé temessék majd. Így egy csupán 174 éves hagyományt rúgott fel azzal, hogy uralkodóként nem a Westminster Apátságban, vagy a windsori kastélyban földelték el.

Monopolyt Harryéknek!

Hát, csoda, hogy néhányan a családból nem igazán élvezik – még ha erős anyagi és komoly köztisztelettel jár is – a királyi családi életet? Harry és Meghan története erre a legjobb példa, amit sem lenyelni, sem kiköpni nem tudnak még egy ideig az emberek, de legalább most már nyugodtan küldhet nekik bárki egy Monopolyt ajándékba. Az udvarban ugyanis az tiltott játék, mert túl sok indulatot kelthet. Abból meg úgyis van elég.

Marossy Kriszta

Kiemelt kép eredetije: Getty Images/Samir Hussein/WireImage