–

Joey-hoz hasonlóan az a típus vagyok, aki nem szereti, ha spontán a tányérjába nyúlkál valaki. Két esetben fogadom el ezt: ha előre megbeszéljük, hogy közösen eszünk valamit – és persze, ha gyerekek csinálják. Akkor teljesen oké.

Van például egy barátnőm, aki rendszeresen eljátszotta egy időben, hogy nem vett popcornt – mondván, diétázik, vagy csak szimplán nem kívánja. Majd szemrebbenés nélkül még a reklámok alatt bepuszilta az egészet. Mármint az enyémet.

via GIPHY

Miután ezt megbeszéltük, és a következő alkalommal újra moziba mentünk, megint lejátszódott újra ez a jelenet. Na, jó, akkor a film első tíz percéig tartott ki a popcorn. Úgyhogy azóta inkább akkora adag kukoricát veszek, hogy bőségesen elég legyen kettőnknek a film végéig.

Win-Win! 

Szentesi Éva

Imádok magamnak főzni, általában heti négyszer nyomom is. De másnak nem nagyon szeretek, mert akkor mindig azon kell idegeskedni, hogy kinek milyen a szájíze, mennyire fog ízleni neki, úgyhogy amennyire lehet, megkímélem magam ettől. (Most persze a kismama húgomnak majdnem mindennap főzök, de ő legalább szült egy gyereket).

via GIPHY

DTK

Az öcsémről az volt az egyik első benyomásom, hogy mindig éhes. És ez a benyomás azóta – immár 38 éve – sem változott. Annak idején, amikor Lola kicsi volt, Bandi gyakran vigyázott rá, és a gyerekem elnevezte „Bandisáskának” – persze csupa szeretetből, mert Tóth András az alapvetően válogatós Lola minden maradékát mindig megette, így aztán végtelenül hálás volt neki, hogy amikor hazajöttem, elégedetten nyugtáztam, hogy az utolsó morzsáig minden elfogyott, amit megfőztem nekik, szóval „jól evett a gyerek”.

Nálunk gyerekkorom óta az a leosztás, hogy Bandi eszik, de az én becenevem Duci a családban. 

via GIPHY

Kurucz Adrienn

Nekem kisebb tesóm van, és mindig megosztottunk mindent, például ha egyikünk nem volt otthon, a másik félretett neki a csokiból, amit kapott, de minden mást is, szóval sosem értettem a kajairigységet. A legjobban amúgy mindig a pótvacsi esett gyerekkoromban, amikor Nagyi végre este lezuttyant a tévé elé pirítósozni, ez volt rendre az első étkezése aznap, de azt is elnassoltuk előle. Szóval a családunkban ez így ment.

Aztán megismertem a Robit, aki az első randin célzatosan elmesélte, mennyire utálja, ha a nők beleeszegetnek az ételébe.

Tény, hogy nekem is van egy alapreflexem, hogy nem kérek, mondjuk, desszertet, tartom magam, amíg ki nem hozzák az övét, és akkor kicsipegetem a felét. Ez baromi idegesítő lehet, belátom. Attól is ki van bukva szegény, hogy megeszem a kiflik csücskét meg a dinnyébe belevágok, ahol érem. Amúgy az alapjárati kajairigysége tökre elmúlt, mióta apa. Már a szeme se rebben, amikor Dorka nem kér, majd aztán mégis, az övéből. Sőt, tőlem is meg szokta kérdezni immár, hogy kérek-e.

via GIPHY

Pásztory Dóri

A közeli szeretteim tudják, ha valamire azt mondom, hogy nem kérek, de utána ők azt elkezdik enni előttem, akkor a saját adagjukra érdemes legalább egy fél extra adagot számolni, mert mindig nagyon megkívánom más ételét, ami egyszerűen finomabb más tányérjából, mintha magamnak is kértem volna egyet.

Illetve nálunk egy másik fontos alapszabály a Mártonnal, hogy soha nem rendeljük ugyanazt az ételt, még akkor sem, ha pont ugyanarra fáj a fogunk. Mert minél több mindent meg kell kóstolni és minél több ízt megismerni, aminek igénye felül kell, hogy írja az egyéni preferenciát. 

via GIPHY

Török Noémi

Egyáltalán nem vagyok kajairigy, és kicsit sajnos dühít is, ha valaki az, mert imádom mások ételét megkóstolni, de visszafogom magam, mert sokan nem nyitottak erre. Az én heppem ezzel szemben az, hogy nem eszem meg semmilyen levesből a húst, pedig egyáltalán nem vagyok vega, csak valahogy az nekem nem való oda.

Marossy Kriszta

Hárman voltunk testvérek, és mindig komoly harc folyt a kajáért (mint kiderült, a férjemék is hárman harcoltak mindig), néha akár tettlegességig is fajult a létfenntartás ezen formája.

Villával kézen szúrás, tányérról lopás, hiszti, minden volt. Azóta is utálom, ha beleesznek a kajámba, de legfőképp a szépen tartogatott utolsó falat ellopása hoz ki a sodromból.

Simán lehet, hogy 45 évesen újra bevezetem a villával szurkálást ilyen helyzetekben.

via GIPHY

Molnár Erika

Én imádok enni és főzni is. Ez, mondjuk, látszik is rajtam. 50+ év kemény munkája van ebben a testben! Egyke vagyok, soha nem kellett osztoznom senkivel, de nem vagyok kajairigy. Ha kell, az utolsó falatomat is odaadom (Saci, a kutyám rendszeresen kihasználja ezt). Biztos azért lettem ilyen, mert a Várban nőttem fel.

Csepelyi Adrienn

Én szívesen adok a kajámból, de szigorúan vágva, nem harapva, mert nagyon kevés ember van, aki után képes vagyok enni. Így nálam a maradékok felporszívózása sem opció, és

teljesen kiakadok, ha valaki beleeszik a közösbe, vagy (LÁTTAM ILYET!!!) az általa meghagyott kaját visszarakja a nagy fazékba.

Ja, és még egy heppem van: számomra a reggeli szent. Azért kelek korábban mindennap, hogy legyen fél órám nyugodtan reggelizni és meginni a teámat, ami nélkül nem működöm. Ilyenkor olvasok, átnézem a híreket, átgondolom a napi teendőket. Ha valaki reggeli közben zavar… Nos, ilyesmi biztosan csak egyszer fordul elő. Elég nyomatékos tudok lenni.

via GIPHY

Tóth Flóra

Nekem ezzel a beleevéssel nincs gondom, bár azt néha zokon veszem, hogy a gyerekeim beleesznek a kajámba, aztán ha jobban ízlik nekik, mint a sajátjuk, akkor kompletten einstandolják. De mivel én is szívesen megkóstolom más ételét, ebben elég rugalmas vagyok. Viszont amit utálok, hogy mindenki alapnak tekinti, hogy a félig megevett, esztétikai szempontból nulla élvezeti értékű gyerekmaradékot evidensen a szülőknek kell(ene) elfogyasztani.

Én nagyon szeretek enni, de nem maradékot, úgyhogy kihagyom a nyálas kekszmaradványokat és a kicsit megszáradt fél tányérnyi ételeket.

Viszont most, hogy ezt így leírtam, rájöttem, hogy a lányaim vajon miért ránézésre döntik el, hogy megkóstolnak-e egy ételt vagy sem. Upsz…

Fiala Borcsa

Én tényleg utálom, ha beleesznek a kajámba. Három kisebb testvérem született, szóval megvan rá az okom. Lehet, hogy ezért főzök mindig jóval többet, mint indokolt lenne, hogy garantáltan maradjon nekem is. Ezzel együtt viszont szeretek beleenni a máséba. A gyerekeim például nem szeretik a sajtot, ezért ha pizzázunk, akkor az első szelet után mindig lefötörgetik a tetejéről az olvadt csemegét, amit én abban a minutumban eltüntetek. De hát, ami a másik tányérján van, az nem hizlal, nem igaz?

Szőcs Lilla