„Két éven keresztül jártam ugyanabba a klubba, csak hogy lássam” – Így ismerkedtünk a Tinder előtt
Akár hiszed, akár nem, a netes és mobilos világ előtt is szokás volt társat keresni, csak mi kicsit más szellemben nyomtuk annak idején. Igazi 4D-ben, aktívan, szagokkal, véletlen érintésekkel, a kiszemelt példány napi rutinjának alapos kiismerésével, barátai megkörnyékezésével, meglepetésszerű felbukkanásokkal, totális bénázásokkal és őrült sikerekkel. Minden ugyanaz volt, de mégsem. Voltak tekintetek, láttuk a kiszemelt nőstény vagy a hím mozgását, gesztusait, szagolgattuk a kocsmapultoknál mögé férkőzve. Akkoriban a maihoz képest rengeteg energiát kívánt a párkeresés. Egy szimpla „delete”, vagy „balra húzás” is hosszabb nyomozati tevékenység után valósulhatott csak meg. Eme sportos életmódról emlékeztünk meg barátaimmal és a szerkesztőség néhány jeles képviselőjével. Marossy Kriszta írása.
–
Három óra túra a semmiért
Egy jó barátom kedvenc története, amikor gimisként végre elhatározta magát, hogy márpedig a kiszemelt lány elé áll és bevall mindent, ami legalább három napja marcangolta, emésztette a bensőjét. Így a haver haverjától kiderítette a választottja címét, és egy ronda, nyálkás téli délutánon felült a „négyeshatosra”, azzal ment tíz megállót, ott átszállt a negyvenkilencesre, amivel a végállomásig hajtott, innen egy busszal és tizenöt perc sétával meg is érkezett a helyszínre, ahol hosszú, megfontolt várakozás után, dobogó szívvel nyomta be a kaputelefon gombját, amire a teljesen ismeretlen lány még sokkal ismeretlenebb és félig süket nagymamája válaszolt. Hárompercnyi „nem értem, ki vagy és kit keresel?” ordibálás után a nagyi válasza annyi volt, hogy „ja, ő nincs itthon”, majd a kaputelefon elhallgatott.
A haverom ezt a hírt nyugtázva szépen hazaugrott újabb másfél óra alatt. Majd legközelebb, gondolta.
Nekem csak a seggem lógott ki
Egy külön könyvet igényelne az én bénázásaim sora is, főleg, hogy
én alapvetően rettegtem a pasiktól olyan tizenkilenc éves koromig.
Ennek ellenére nullahuszonnégyben szerelmes tudtam lenni, de ez megmaradt a kiszemelt áldozat kukkolásának szintjén. Amint élesbe fordult a dolog, menekülőre fogtam.
Aztán harmadikos gimis koromban kinéztem a suliban egy jóravaló fiatalembert, vele még jóban is voltunk valamennyire, így tudtam, hogy keddenként egy órával később végez, mint én. Szépen felöltöztem aznap, hajat mostam, fejben készültem a laza jelenetemre az órákon is, majd a lyukas órát arra használtam, hogy a lányöltözőben helyre raktam magam, és gyakoroltam a barátnőimmel, mikor hogy fogok mozogni, válaszolni stb.
Így, alaposan felkészülve negyedórával a fiú érkezése előtt már teljes lazában ültem a suli kapuja előtti korláton a barátnőimmel, „spontán beszélgetést” mímelve, gigászi görccsel a gyomromban.
Aztán felbukkant ő, a barátnőm pedig jelezte, hogy jön felénk. Nem néztem oda, hanem a tervek szerint lazán leugrottam a korlátról, hogy akkor indulás van… Azaz lazán leugrottam volna. DE! A szép hosszú, ez alkalomra választott szoknyám szélére ráléptem, aminek következtében a gumis derék megnyúlt, és combig lehúzódott az egész... Fel akartam rántani, de elég bizonytalanul álltam, így végül kilógó seggel estem pofára előtte és a fél iskola előtt.
Körülbelül egy év után már a szemébe is tudtam nézni, és még jó időre félretettem ezt a pasizás ügyet.
Gyárfás Dorka cserkészései közben a csodára várt és imádta
„Hosszú éveket töltöttünk azzal két barátnőmmel, hogy az általunk kiszemelt fiúkat üldöztük a pesti éjszakában. Szerencsére ez abban az időben két romkocsmára redukálódott (a mi köreinkben), a romkocsmák ősére és örök etalonjára, a Ráckertre, és a nem sokkal később nyitott, már némileg puccosabb Romkertre.
Soha egyikünknek sem sikerült tartósan becserkésznie azt, akire vágyott.
De majdnem minden esténket ezeken a helyeken töltöttük, nagy álmodozások és számtalan egyéb kaland közepette. Aranyidők voltak, ma már tudom. Sokkal jobb volt mindig csak várni a csodára, mint megélni.”
Az irodavezetőnk, Molnár Erika és az alázós szerelem
„Általános iskolában mindig szerelmes voltam valamelyik nagyobb fiúba (általában hetente másba). A Szentháromság-szobornál bandáztak a vári gyerekek. Anyámmal mindig arra kellett sétálni, hogy meg tudjam neki mutatni, éppen ki az aktuális.
Egyszer aztán nagyon boldogan mentem haza az iskolából. »Anya, képzeld, hozzám szólt Ő!«
(Én harmadikos voltam, a nagy Ő pedig felsős, hetedikes vagy nyolcadikos.)
Mire anyám: »És mit mondott?«
Én: »Menj arrébb, te kis hülye.«
Ez kb. a 70-es évek vége felé történt, még az ipari forradalom előtt.”
Kurucz Adri, aki nem látta ugyan a szerelmét, de túrabajnok lett miatta
„A nagyanyám egy baromi hosszú kertvárosi utca egyik végén élt. Bakfis koromban szerelmes lettem egy fiúba, aki pár házzal odébb lakott, és
nagyon rossz gyerek volt, szóval nem lehetett nem belezúgni.
Szerintem akkor szoktam rá a mászkálásra, ugyanis naponta ötezerszer masíroztam fel-alá a hosszú utcánkon, hátha látom azt a fiút. Mondjuk elég rövidlátó voltam már akkor, szemüveget meg nem hordtam, mert akkoriban ciki volt szemüvegesnek lenni a mi osztályunkban, szóval, ha kijött is, én sose láttam.
Az arcára se emlékszem, hasonló okból. Lehet, nem is volt szép. De rossznak rossz volt, vagánynak vagány volt, szemtelennek meg szemtelen, az elég volt nekem végül is.
Túrázni meg sétálni azóta is imádok. Csak most már azért fohászkodom, hogy ne találkozzam senkivel.”
Borcsa barátnője és az NDK-s fiúk éveken átívelő sikertelen, ámde szintén proaktív hódítása
„A barátnőm éveken át szerelmes volt egy német fiúba, aki a családjával Révfülöpre járt nyaralni minden évben. Egész haditervünk volt rá, hogyan boronálhatnánk össze kettejüket. Esténként jó időért imádkoztunk, másnap pedig már kora reggel leterítettük a pokrócainkat oda, ahol tudtuk, hogy ők is szeretnek napozni. Amint megérkezett a négyfős német család a vízpartra, mi azonnal keresztrejtvényfejtésnek álcázott, szoros megfigyelés alatt tartottuk őket. Vagy elmentünk a szomszédos pályára, hogy tollasozással egybekötött incselkedéssel próbáljuk észrevétetni magunkat.
Mivel ez a románc tényleg több nyáron átívelt, egész jól kiismertük őket, beceneveket aggattunk rájuk, és elképesztőbbnél hülyébb forgatókönyveket kreáltunk, igazi, Tiffany magazinba valókat.”
Borcsa és a krétaerotika
„Az áltisiben meg én voltam egész odáig egy fiúért, akit gyakran állítottak a tanári elé naposnak, vagy nem tudom, hogy hívták ezt a fontos pozíciót (így! – a szerk.). A tanáriból lehetett csak krétát felvinni, amit a napostól kellett kérni. Természetesen a mi termünkben fénysebességgel kezdtek fogyni a kréták, amik pótlására mindig önként jelentkeztem.
A fiúnak is feltűnhetett a dolog, egy ízben kacéran (!) végighúzta az arcomon a krétát. Évekig (!!!) éltem ebből az emlékből, nálam, 13 évesen ez volt az erotika netovábbja.”
Kégl Ági és az évekig tartó plátói szerelem… ami lehetett volna valós is, de így izgibb
„Tizenhét évesen udvarolt nekem egy akkor 23 éves fiú, aki nagyon helyes volt, mégis kikosaraztam. Aztán persze rájöttem, hogy marhaság volt, és próbáltam felvenni vele a kapcsolatot, de addigra már foglalt és fülig szerelmes volt.
Két éven keresztül jártam ugyanabba a klubba, ahova ő is mindig, csak hogy szombatonként láthassam.
Igyekeztem a lehető legtöbbször arra a buszra szállni, amivel ő is járt (holott hozzánk nem az volt a megfelelő busz), csak hogy véletlenül összefussak vele. Két év alatt egy alkalommal szállt ugyanarra a buszra. Szép idők voltak, igazi plátói szerelem…”
DTK bevetései Kaposváron: a kutya már feladta, de Kriszta soha
„Volt itt minden, kérem: extra körök a mosdóba nagyszünetben, csak hogy egyetlen pillantást vethessek szerelmem tárgyának osztálytermére. Aztán suli után kitérővel „a Fő utca felé” menni haza, hátha ott bandáznak ŐK éppen.
A Kaposcukor kosárlabda-ificsapat meccseinek rendszeres látogatása, a lelátó legjobb vizibilitású (értsd: a pályáról is belátható) pontjának hosszas műgonddal történő kiválasztása. Majd meccs után extra lassú kecmergés kifelé, hátha sikerül addig elhúzni, hogy a fiúk is ÉPPEN AKKOR végeznek; hát nem szerencsés egybeesés? És végül, de nem utolsósorban: kutyasétáltatás személyre szabása – azaz: akkor és oda, amikor és ahol az ő felbukkanása várható volt.
Előfordult, hogy szegény kutya négy lábbal tiltakozott az újabb séta ellen, annyira kitikkasztottam…”
Hát imádom ezeket a történeteket! Mi lenne, ha ti is mesélnétek nekünk? Mi lenne, ha a kedvenceinket aztán össze is gyűjteném egy cikkbe?
Marossy Kriszta és a WMN