–

Nem igazán agyaltam sosem azon, hogy Jung mely személyiségtípusába tartozom, amíg a körülöttem lévő extrovertált (és exhibicionista) emberek bele nem pusholtak. Akár ebből az egy mondatból is állhatna az extrovertáltak és introvertáltak közötti különbség lényege. Én folyamatosan visszafogom magam, ők folyamatosan reagálnak, tolják, ami csak a csövön kifér. És ha belőlük egyszerre több is van a környezetedben, akkor egymás szavába vágva mondják el a véleményüket, az szinte maga a verbális abúzus.
Egy introvertált haverom mondta ki a nagy igazságot az ilyen típusú emberekről egyszer, amikor számon kértem rajta, hogy miért mondja le folyton a programjainkat. A következőképpen fogalmazta meg a dolog esszenciáját:

„Introvertáltként olyan a haverkodás, mint a foci.”

Megvan a tökéletes kezdő tizenegye. Ennyi emberre bír igazán figyelni, tartalmas időt és energiát szánni. Ha kiesik valaki a pixisből, akkor pedig… tart egy válogatót. Mert nem szeret a figyelmével multitaskingolni. Az egyik emberről és beszélgetésből a másikra ugrálás alapvetően értelmetlennek és haszontalannak tartott időtöltés: ha úgy tetszik, fecsegés a semmiről. Így tartja. A szoftosabb introvertáltak, – mint amilyen én is vagyok – pedig úgy, hogy ha valakivel beszélek, akkor cél- és problémaorientáltan igyekszem jelen lenni, és annak az embernek szentelem minden figyelmemet.

Ahogy a megboldogult Unikornis.hu is írta egyszer (amire azóta is szentírásként tekintek) az „Introvertáltak másnapossága” című cikkükben: ha egy introvertált ember folyamatosan intenzív társasági életbe kényszerül bele, akkor akár a másnapossághoz hasonló tüneteket is képes produkálni. 

Szóval olcsón be tudok karmolni, mondhatom. Nem egészen négy extrovertált nővel vagyok nap mint nap összezárva, akikkel nemrég együtt is nyaraltam. Ha nem velük vagyok, akkor a szintén extrovertált családommal töltöm az időmet.

Úgyhogy akár könyvet is írhatnék róluk. Mennyire élveznék azt, Istenem!
Extrovertáltak. Akiknek az utolsó falba vert rozsdás szögről is egy jó sztori jut eszükbe, aztán még egy, és még egy. Zsigeri késztetést éreznek arra, hogy folyamatosan minden ingerre reagáljanak. A fák is nekik, róluk duruzsolnak, és nyilván a harang is értük szól. De mi így szeretjük őket. Tényleg, én egyenesen imádom az extrovertált munkatársaimat és családtagjaimat, mert olyan a társaságukban lenni, mint egy jó belső mozi. Ami néha átcsap egy Woody Allen best of maratonba, akkor viszont állati fárasztóak. 
Na, de milyen is volt az a bizonyos nyaralás introvertáltként egy extrovertált társaságban? Nagyjából ilyen:

Reggeli
A elmeséli, hányszor nyaralt már életében, és itt még sosem járt. B fontos történelmi tényekkel szakítja félbe, mire C ad hoc módon témán kívül reagál a svédasztalos reggelre: „Az omlett irreálisan sárga, és még valami zöldfűszer is van benne. Pfej!" – Ebből lesz az Omlett-gate. Ugyanis D szerint ez inkább egyfajta helyi különlegesség, és mindent ki kell próbálni. Amikor nincs igazság, megpróbálnak bevonni téged is. Neked hogy ízlik, ugye, milyen szar?

Mindeközben én: „All inclusive-ban vagyunk, konkrétan bármit és bármennyit ehetsz”.

A parton
A nem tudja eldönteni, hogy ma egyrészessel, bikinivel vagy trikinivel kommunikálhatná-e még jobban a világ felé, hogy ki is ő valójában. B válasz helyett, véleményt mond: méghozzá azt, hogy leszarja, közli, hogy ő megvette a legolcsóbb lebernyeget az Aldi középső sorról. Végre elindulunk. A ekkor jön rá, hogy a medencéhez indulunk, nem a partra, ezért kurvanyázásba kezd. (Spoiler: a nyaralás alatt egyszer sem jutunk le a partra.)

Mindeközben én: rommá röhögöm magam, és megállapítom, hogy A-nak milyen jól áll az egyrészes.

A medencénél
A koktélozik, B koktélozik. Mindenki koktélozik. Végre csönd van.

Mindeközben én: koktélozok.

Introvertált a vízben
Felfekszem a víz felszínre, és élvezem a szánsájnt. Megállapítom magamban, hogy mindenki milyen jól tartja magát, és elhatározom, hogy ha hazamegyek, kurvára elkezdek sportolni. Majd egy olyan kérdéskörökön filozofálok, hogy vajon miért van itt ennyi orosz turista, mit gondolhat az orosz turista, és milyen élete lehet annak az orosz néninek, aki épp a medencében áztatja a lábát negyven fokban, miközben Tolsztojt olvas. Elhatározom, hogy lefotózom és kirakom Instára valami jó szöveggel. Persze közvetlenül csak azután, hogy lefuttatok magammal erről egy morális belső vitát, hogy nem taj parasztság-e ilyet csinálni. A, B és a többiek óriási hangzavar kíséretében beugranak a vízbe.

Mindeközben én: bassza meg, a víz tényleg jól viszi a hangot. 

Másnapi program megtervezése
A nem tudja, mit akar, de azt kitartóan és nagyon akarja. B a városba menne kulturálódni, C-nek tök mindegy, csak csináljuk együtt, D már egy órája koktélozik.

Én: berúgtam.

A kérdés: ki A, C, B és D?

Köszönöm a figyelmet. Megyek, és átgondolom alaposan. Egyedül, csöndben.

Szőcs Lilla

Amennyiben tényleg érdekel, hogy ki kicsoda a cikkben, vagyis: A, B, C és D karaktert mely kollégái alapján formálta (és túlozta el súlyosan! – a szerk.) a szerző, tekintsd meg a közös WMN-nyaralásról készült videót. Lehet, hogy segít azonosítani őket... KATT IDE!

A kiemelt kép a szerző tulajdonában van