Az a jó a munkámban, hogy mostanra viszonylag sok ember tud róla, mennyire imádok enni. És inni. Ennek vannak vicces vonulatai is, mint például az, hogy a múltkor egy napon belül hatan is elküldtek nekem egy  videót azzal a felkiáltással, hogy „képzeld, pont te jutottál róla eszembe”. Na, ja, a szösszenet ugyanis egy olyan borospohárról szólt, amivel egy slukkra egy komplett üveget be lehet nyakalni. (Nota bene: el ne felejtsek beszerezni egyet!) És vannak nagyon hasznos járulékai is, például az, hogy olykor-olykor elhívnak pipec gasztroeseményekre is. Így keveredtem el pár hete Zimre kolléganő kíséretében a Mariott Hotel Peppers éttermébe, ahol Mautner Zsófi, a Chili&Vanilia blog csudás szerzője rendezett pop up marokkói vacsorát Nadia Zeroualival, a marokkói-holland származású, Amszterdamban élő szakácsnő cimbijével együtt. Isteni volt az este, főleg, hogy egy füst alatt arra is rájöttem, mi az egyetlen, ám annál hatalmasabb bökkenő a büfévacsorával: a maradékot nem lehet hazavinni. Micsoda pech! Pedig elhiheted, milyen boldogan becsomagoltattam volna a csodálatos padlizsánsalátát, a hétféle zöldséggel megbolondított kuszkuszt, a rezgő húsú, szaftos báránysültet, hogy a csokoládéval és datolyával töltött réteskorongról ne is beszéljünk!

Alapanyagok
Íme a marokkói ünnepi pite alapanyagai

Úgyhogy mit volt mit tenni, ha már nem hozhattam magamnak doggie baget, bevetettem a fiamtól tanult cukinézést, és elkunyeráltam a legeslegfinomabb fogásnak a receptjét, hogy az irodában sínylődő kollégákat elkápráztassam a világ egyik legpompásabb, észvesztően különleges, egzotikus fűszerezésű fogásával, a marokkói ünnepi pitével. Az elkészítése közben az érzelmek egészen szélsőséges skáláját sikerült beutaznom, íme:

Düh

A recept úgy kezdődik, hogy végy fél kiló hámozott mandulát, ami tök szuper, de az én zöldségesemnek csak hámozatlanja volt. Igaz, a szomszéd közértben árultak pucérat is, de olyan áron, hogy jobbnak láttam, ha inkább nekiveselkedem, és házilag hántom le a mandulák héját. Felforraltam egy liter vizet, rázuttyantottam a mandulára, és így pár perc elteltével már könnyedén ki lehetett őket nyomkodni a héjukból. Persze. Mondom, könnyedén. Az első nyolcvan darabot. De hol voltam még akkor a végétől! Nyomkodtam, nyomkodtam azokat a nyamvadt mandulákat, majd kábé a kétszázötvenharmadik darabnál elkezdtem azon tűnődni, valóban szeretem-e én ennyire a munkatársaimat? A háromszáztizenkettediknél tudtam, hogy nem. Dehogy szeretem őket, utálom még a fajtájukat is, fortyogtam a négyszázkettedik lecsupaszított darabnál dühösen... de szerencsére pont az volt az utolsó előtti, a legutolsót pedig gyorsan bekaptam. Mire elrágcsáltam, újra megszállt a szeretet és béke. A mandulákat 50 gramm vajon aranyszínűre pirítottam, rászórtam két evőkanál porcukrot és egy evőkanál fahéjat, majd durvára daráltam.

mandula
A pont, ahol elkezdtem megutálni mindenkit

Bánat

A recept ezután úgy folytatódik, hogy reszelj le három fej hagymát. Ez is príma ötlet, egy perc hagymareszelgetés után már úgy potyogtak a könnyeim, mint a záporeső, pedig nem vagyok egy bőgős fajta. Jó tudni, legközelebb majd ha a pasimmal meg akarok vetetni magamnak egy szép pár cipőt, el ne felejtsem bevetni ezt a trükköt. Ja! Jut eszembe, nincs is pasim! Akkor viszont másfél kiló csirkét (én három tanyasi combot és egy csontos mellet használtam) rádobtam az olívaolajon piruló reszelt hagymára, majd megszórom három evőkanál ras el hanout fűszerkeverékkel (én a Culinárisban vettem 400 forintért, szóval nem egy nagy ügy). Bő egy órán át főztem, amíg a csirke szinte le nem esett a csontról. Akkor kivettem a húst, félretettem hűlni, majd apró cafatokra tépkedtem (bőr, csont, porcogó mehet a kukába... vagy a kutyába). A visszamaradt szószba öntöttem egy fél citrom levét, majd két felvert tojással besűrítettem, végül beleszórtam egy nagy csokor apróra vágott petrezselymet.

Félelem

Egy kapcsos tortaformát kivajaztam, lefektettem belé három réteslapot úgy, hogy oldalt ki is lógjanak, ezt majd a végén ráhajtogatom a tetejére. Egy-egy réteg között pedig olyan buzgón kenegettem az egészet olvasztott vajjal, mint aggódó anyuka az ötven faktoros krémmel a csemetéit nyár elején.

Kenegetem.
Buzgón ecsetelve

A rétegzés ezután így folytatódik: a darált mandula fele, egy réteslap, a hagymás-tojásos krém, réteslap, csirkefecnik, réteslap, mandula másik fele, majd a kilógó lapok a tetejére. Arra az esetre, ha vizuális típus lennél, készítettem egy handmade infografikát, tessék, nagyon szívesen:

Infografika
A vonalak egy-egy réteslapot képviselnek

Ha marad lapod, párat még szépen ráhajtogathatsz, ha viszont neked is elfogyott, mint nekem, akkor csak kend le a tetejét felvert tojással, jó lesz, nyugi.

Ezután az egészet cumót, ami kábé annyit nyomott, mint egy fél borjú, bedugtam a sütőbe 200 fokra, 25 percre, miközben azon rettegtem, nem esik-e szét, nem reped-e be, fog-e a többieknek ízleni, biztos, hogy jól csináltam-e?

Félelem
Épp intenzíven rettegek.

Meglepődés

Éééés! Bármilyen meglepő, nemcsak hogy szépen egyben maradt az egész, de olyan gyönyörűséges lett, hogy születése után többen fotózták az én illatozó pitémet, mint bármelyik celebbébit. Na, erre varrjál gombot, György herceg! A pop up esten Nadia elmondta, hogy a marokkói konyhában cseppet sem szokatlan, hogy a húsos fogásokba fahéj és cukor is kerül. Ez a pite is inkább édeskés ízvilágot képvisel, főleg, mert a végén meg kell szórni még egy picike porcukorral.

pite
Íme az én kis gyönyörűségem... Hát nem álomszép?

Öröm

Az irodában aztán vígan körbeültük a langyosra hűlt pitét, és miközben büszkén tömtem a burám, amiért én már ilyet is tudok, csak úgy csiklandott az a temérdek bók, amit a többiektől bezsebelhettem érte. Egy biztos: ez a marokkói pite még egy átlagos csütörtöki munkanapból is ünnepet tud varázsolni.

Neked is boldog, cukros-húsos ünnepet kíván,

 

Fiala Borcsa