Az a DIY-étterem koncepciója, hogy magunk főzhetjük meg a vacsoránkat, méghozzá nagyon hájtek konyhai eszközökkel. Minden vendég kap egy tabletet, ami egyrészt étlapként funkcionál, másrészt pedig útmutatóul szolgál; hogyan kell megfőzni lépésről-lépésre a kiválasztott ételeket.

Amit most olvasol, az nem éttermi sajtóbejárás, sem pedig klasszikus éttermi kritika, a gasztroforradalom revizionálása pedig végképp nem. Csak egy őszinte élménybeszámoló. Segítőtársként elvittem magammal barátnőmet, Dórát, egyrészt mert lógok neki egy vacsival, másrészt, mert Dániában marketinges tanulmányai alatt éttermekben dolgozott, így baromi nagy segítségemre volt, hogy megfelelőképp percipiáljam a hely szellemét. 

18:30
Megérkezünk inkognitóban. Vagyis civilben, mert nem vagyunk sem celebek, sem meghívott újságírók, sem trendi gasztrobloggerek. Amint belépünk, azonnal megkérdezik tőlünk, hogy az osztálytalálkozóra jöttünk-e, ahol egy negyven körüli társaság ünnepelt. Dorci (23) kelletlenül kinyögi, hogy nem. Én (27) legbelül sírok, de előveszem a legszebb mosolyom, majd folytatom: foglalás két főre, hétre. Karma is a bitch – ahogy a művelt amerikai mondaná. Pont ma kérdeztem meg Szentesit, hogy vajon mikortól ideális elkezdeni a ránctalanítást... Azt hiszem, nélküle is tudom a választ: most azonnal.

18:35
Alig ülünk pár perce az asztalnál, a páromat máris elvesztettem. Amint azt a mellékelt ábra mutatja:

Egészségedre! Na, mindegy... 

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Sebaj, övé lehet a tablet, nekem marad a konyhapornó. A következő félórában, mint egy igazi kellemetlen rokon, aki vendégségben van, és még az ajtókilincsre is rácsodálkozik, végigfotóztam a hely összes szegletét. Íme, a konyhai blokk:

So industrial, such wow, much awesome

Az igazi konyhabútor-fetisiszták tudják, mennyire ritka és megbecsülendő a valóban funkcionális berendezés. Nos, ez itt, bizton állíthatom, hogy a konyhák mekkája. Egyszerűen imádom. Nézzétek ezt a finoman kigördülő, asztalba rejtett megoldást!

Az est végén a lehető legkevésbé stréber vendég módjára megkérdeztem, ki volt a kivitelező. Természetesen maga a tulaj.

Amíg a konyhával voltam elfoglalva, Dórát teljesen jól lekötötte a telefonja és az elé rakott tablet. Ha utálod, hogy a barátnőd folyton nyomogatja a telefonját, ne ide hozd el.

Közös kép? 

:(

Esélytelen...

19:00 
Kezd megtelni a hely párokkal. A pincérnő odavezet az asztalunkhoz egy párt és megkérdezi, szabad-e.

– Persze (Francba!) persze, nyugodtan.

Amúgy ilyenkor fut át az emberen az a gondolat, hogy úristen, csak jó fejek legyenek (jó fejek voltak, több mint jó fejek!).

Mindeközben mi felkészültünk a főzésre. A mai menü:

  • Karamelizált sütőtökkrémleves tökmagolajjal
  • Sajtburger falatkák muffin formában sütve
  • Három ring választható töltelékkel (azaz: kör alakú péksütemény csokis-túrós masszával)

19:14
Megérkeznek a hozzávalók, és vele együtt a robotgép.

Sikerült, felnézett a tabletből!

A méltán ismert színházi mondás szerint, ha az első felvonásban előkerül egy pisztoly, akkor az darab végéig valamikor el is fog sülni. Én is így jártam a robotgéppel. Míg Dorci a muffin formában sütött hamburgereket készíti, addig én a sütőtökkrémlevest rakom össze. Íme, a hozzávalók: tej, vaj, magok, parmezán, sütőtök. Később érkeznek hozzá a fűszerek: méz, csilipehely és gyömbér.

Minden halad, mint a karikacsapás, követjük az instrukciókat a tabletről, tisztára mintha a Buzzfeed Tasty videóit főznénk meg... egészen addig, amíg nem jön a turmixolás... 

Upszi! A szomszéd srác közben megsajnált minket, hogy ügyetlenkedünk, és látta a félelmet az arcomon, miközben azt próbáltam kitalálni, hogyan is lehet ezt innen eltávolítani... így segítség gyanánt letekerte nekünk a tetejét. Amit lehet, hogy nem kellett volna. Vagy mégis? Nem tudom. A választ nem is tudtam volna akkor és ott kitalálni, mert bőven lekötötte a figyelmemet a mindenfelé elterülő püré. 

Mint az a következő fotón is látható, az előételünk egy igazi minimál fine dining fogás lett. A gyömbér és a csili nem túl hivalkodó, és tökéletesen illik a karamellizált sütőtökpüré édes ízéhez. Kár érte... mert nagyon finom volt. 

Még szerencse, hogy a leves nagyját kiválóan ki tudtuk mártogatni ujjal a robotgépből.

Ezen a ponton egyáltalán nem csodálkoztam, hogy a katasztrófaturizmus is hamar beindult, és – miután szétröhögték rajtunk magukat – a szomszéd asztal jó fej párja is megkóstolta a turmixban rekedt leveskezdeményt. Persze ők is olyan unortodox módon, mint mi. 

Ide tényleg bárki eljöhet főzőcskézni, de ha valaki annyira gyökér, hogy elkezdi a teflont villával kapargatni, akkor megvan a veszélye annak, hogy két perc alatt tönkre vágja a berendezést – vontuk le a tanulságot, majd rendeltünk még egy kör innivalót. Szükség van rá, hosszú este elé nézünk, hiszen kezdhetjük a levest újra. Nanemár. Ha ez otthon történne meg, biztos, hogy nem futnék neki megint, és inkább éhesen feküdnék le. Itt viszont mások is vannak, bekapcsol bennem a csakazértis.

Míg újra próbálkozom a sütőtökkrémlevessel, a barátnőm jóvoltából elkészülnek a hamburgerfalatkák. Az alapanyagok megérkezésétől számítva valamivel több mint egy órával később ehetünk.

Az elmúlt bő egy óra mérlege: leves (kétszer) és hamburgerfalatkák (egyszer). Végül is nem olyan rossz.  

Egész kis csinos tányérunk lett

20: 30
VÉGRE ESZÜNK!

Minden viszontagság ellenére meg kell, hogy dicsérjem magunkat és a stábot, mert igazán finomat főztünk.

Miközben eszünk, Dorci megállapítja, hogy „ha valaki nagyon tud főzni, annak ez a hely biztos maga a pokol...” Ha pedig egy nálunk profibb szakácsmesterség-oktató eljönne ide, öt perc alatt kiborulna azon, hogy a leveshez nem kaptam se tökmagolajat, se a fűszerekhez pontos útmutatást, se a konyhai eszközökhöz használati útmutatót.

Az utóbbi már csak azért is ránk fért volna, mert ha hozzánk hasonlóan te is gáztűzhely mellett szocializálódtál, akkor itt el leszel veszve az indukciós főzőlap mellett. De végül aztán mindent megoldottunk. 

Az est tanulsága: merj kérdezni! Az est második tanulsága: intorvertáltak keze alatt előbb fog kigyulladni a tepsi, mint hogy merjenek kérdezni.

20:40
Újabb feladvány: hogyan kérjek meg valakit, hogy vigyék el a mosatlant? Mire az ember 27 éves korára megszokja az éttermi kommunikációt, a borravaló szabályait, megtanulja, hogyan illik viselkedni egy rendes vendéglátóipari egységben, addigra jön egy hely, ahol a felszolgálók állati lazák. Tényleg nagyon jó fejek. Ellenben ahhoz, hogy gördülékenyen menjen az este, valahogy azonos ritmusba kellene kerülni velük. Nincs mese, hozzájuk kell lazulni, de közben megérteni, hogy lazaság ide vagy oda, azért mégiscsak függsz tőlük: ők, viszik-hozzák a cuccokat, és tudják, hogy működik itt a medzsik

Az est jelentős részében azon tanakodtunk, vajon mi lenne az ideális és igazán hatékony mondat, amivel jelezhetnénk, hogy vigyék el a mosatlant. Legyen határozott és kedves, ne legyen arrogáns és modoros, ja... és persze gyorsan elérje a kívánt hatást. Miközben ezen feszültünk, megérkezett a desszert, és szerencsére maguktól elvitték a piszkos tepsit a társaival együtt.

Huhhh, de szépen kitáncoltunk ebből a helyzetből. 

20:46
Megérkezik a desszert! 

Balról jobbra: Túrós csokimassza, fenyőmag, reszelt narancshéj. Alul pedig a tészta. Ezekből készítettünk ringet, kis kör alakú péksütiket.

Az a jó a Makeryben, hogy a főzésből csak a jó dolgok maradnak ránk. Semmi bevásárlás, előkészítés, sem pedig pucolás és mosogatás. Ahogy a sütőtöklevesnél sem kellett bajlódni a bazi nagy tök elősütésével, feldarabolásával, úgy a desszerthez sem kellett órákon át gyúrni, dagasztani, keleszteni a tésztát. Nekünk a főzés veleje marad, a tésztát picit átgyúrjuk az érzés kedvéért, megtöltjük a belevalókkal, megkenjük tojássárgájával, és pikk-pakk, kész van. És már ehetjük is a mi (majdnem) saját készítésű csokis gyűrűinket.

A kakaós csigát tök szívesen lecserélném a ringre. Sokkal finomabb volt. 

21:15
Fizetés és távozás

Kifejezetten szimpatikus gesztus volt, hogy az est végén odajött a hely kitalálója, és minden egyes asztaltársaságtól visszajelzést kért. Kritika esetén pedig elnézést az esetleges kellemetlenségekért.

A mi kritikai megjegyzésünk: a menün van még mit színesíteni – ezt első blikkre megállapítottuk.

Ellenben az árak nem tűntek túlságosan magasnak, sőt. Mi ketten két sör-fröccs körrel és három fogással (amit ketten ettünk együtt) fizettünk 6100 forintot. És ennyivel mi jóllaktunk (igen, tudjuk, mi lányok vagyunk, pici gyomorral és pici étvággyal...).

Ha úgy tekintesz a helyre, mint egy élményre, nem pedig mint egy kulináris iskolára, akkor ez tényleg élményfőzés lesz. Ezeket a recepteket ugyanis lehetetlen elrontani. Pedig mi nagyon igyekeztünk, de háromból három nagyon jó kaját főztünk. (Van, amit kétszer is.) A hamburgerfalatkák elég jó vendégváró kajának tűnnek, és azóta is vágyakozom arra a csokis ringre. Fizetéskor külön meglepett, hogy nem számolnak szervizíjat – annak ellenére, hogy irdatlanul sokat kell velünk, fogyasztókkal foglalkoznia a személyzetnek. 

A „csináld magad” étterem ötlete rengeteg lehetőséget rejt magában, és van is hová fejlődni. Azt hiszem, nincs olyan ember, aki ne úgy menne haza, hogy azon gondolkodik, mi mindent lehetne még kihozni a Budapest Makeryből. És számomra valahol itt kezdődik egy jó ötlet.

Szöveg és képek: Szőcs Lilla