wmn - törley

Ha választanom kell a pezsgő mint ital, illetve a pezsgősüveg mint alapanyag között, akkor tutira az utóbbi nyerné meg a versenyt. Nyugi, bornál pont fordítva lenne. A pezsgősüveg viszont ahelyett, hogy a szelektívben végzi, átalakulhat egy csomó mindenné, a vázától – vészhelyzetben – a lámpáig mint dizájnkiegészítőig. 

Innen indult minden

A sportszerű nehezítés, hogy bármilyen lámpát készítünk, ahhoz vagy fúrni, vagy vágni kell, amihez üveges szakember segítségét javasolt igénybe venni. Bár elvileg házilag is megoldható a dolog, de én személy szerint nem szeretek kísérletezni sem üveggel, sem gázzal - és azt javaslom, hogy te se játssz vele, kivéve, ha apád üveges. 

Tehát ebben az esetben elvittem egy üvegeshez, aki hat millliméter vastagon átfúrta az üveget, de ha te laza vagy és bátor, akkor tudsz venni üvegfúró fejet (nagyságrendileg 2000 forintért), és megcsinálhatod magad. 

A szaki kifúrta

Ha megvan a lyuk az üveg alján, illetve nálam okosabb vagy, akkor csak vezeték kell hozzá. Ebből laposat ajánlok, illetve egy aljzatdugót, valamint lámpaernyőnek valót. A villanyszerelők boltjában 1300 forintot költöttem egy méter arany színű vezetékre és a többi hozzávalóra, de kapcsolót nem vettem hozzá, mert nem bíztam annyira a fantasztikus villanyszerelési képességeimben. 

Ezután már csak olyan festékre volt szükség, ami megtapad az üvegen: ez lehet akril vagy üvegfesték, illetve üvegmattító is, ha esetleg nem a színek, hanem a minták irányába mozdulnál el. Javaslom a spray használatát, mert homogénebb felületetet lehet létrehozni vele. Két verziót próbáltam ki: az egyiket diszkontban vettem, a másikat pedig festékboltban, ezüst és bronz színben. 

Alapanyagok

Maga a lefújás nagyon egyszerűnek tűnik, de azért tudni kell, hogy ezek a festékek az üveg simasága miatt nehezen tapadnak, így óvatosan kell bánni a kész lámpával. Fújni úgy kéne, hogy ne folyjon el a festék, tehát nem szabad túl közelről, és túl sokat egyszerre, mert akkor biztos a bukás. Persze ez főleg gyakorlat kérdése, de nagyjából 30 cm távolságot tartva, a szabad levegőn ajánlott fújkálni. Sem a túl hideg, sem a meleg nem tesz jót a festéknek. A nagy melegben túl gyorsan szárad, ami összeránthatja a festéket, ha túl hideg van, akkor pedig sosem szárad meg. Ha mégis a lakásban csinálod, számíts rá, hogy büdös lesz - már csak ezért is javaslom inkább a kinti munkát.

Ha megvan a festés, már csak az összeszerelés marad. Ajánlott végiggondolni, mi hova kerül, és akkor nem jársz úgy, mint én, aki lelkesen csavarozott, majd kiderült, hogy csak az üveget hagytam ki a buliból. Szedhettem szét az egészet. 

A villanyszerelési alapanyagok segítségével könnyű lámpát alkotni

Én többféle lámpabúrával kísérleteztem, de minden olyan jó lehet, ami átengedi a fényt. Így került a képbe az IKEA-s és a Butlerses mécsestartó, valamint a Flying Tigerből egy alapvetően teamécses tartónak árult izé, és egy snacktartó papírkapszli. Természetesen a mécsestartóról kiderült, hogy a mérete pont nem passzol a foglalathoz, így azt felajánlottam a köz javára, mert a falra szerelve remek fülbevalótartó lehet belőle. 

Mindenből lehet lámpaernyő

A vidám, snacktartó dobozka viszont tökéletesen illett a lámpára, és még a fényt is jól átengedte. Cifrázni lehet úgy, hogy apró lyukakat szúrsz rá tűvel, így a fény mintát festhet a falra. 

Ha nekiállsz, azt javasolom, előbb gondold végig, pontosan milyen színt szeretnél (a Pinty Plus Chalk paint spray-eivel izgalmas babaszíneket varázsolhatsz, és matt felületet kapsz), mekkora izzóval szeretnéd használni a lámpád, kell-e hozzá kapcsoló, és olvasólámpának, vagy csak hangulatvilágításnak használnád-e. 

Az IKEA küblije akár lámpabúrává is alakulhat

Íme, az eredmény!

Sok sikert, kevés bénázást, kellemes pezsgőzést és csodálatos fényeket kívánok! 

Zimre Zsuzsa

Képek: WMN