-

1. Fiatalabb korában Pókemberes és Conan, a barbáros képregényeket gyűjtött.

2. A kedvenc étele a Michelle által készített rákos tészta.

3. Amerika történelmében eddig vele együtt összesen nyolc balkezes elnök volt a 44-ből. Míg a világ népességének 7–10 százaléka balkezes, az amerikai elnököknek több, mint 20 százaléka. Szerencse, hogy nincs sok hajlamom és fantáziám az összeesküvés-elméletek gyártására, még a végén gyanakvó szemekkel nézném a balkezes ismerőseimet… Vajon mit tudhatnak?

4. Kamaszkorában egy fagylaltozóban dolgozott – és azóta ki nem állhatja a fagylaltot. Ehhez képest, amikor Indonéziában élt, akkor evett kutyát, szöcskét és kígyót is. Most mondd meg nekem őszintén, nem finomabb két gombóc sztracsatella, mint egy nagy tál németjuhász?

5. A kedvenc könyve Herman Melville-től a Moby Dick – ezért pedig a szememben külön nagy tapsot és hátbaveregetést érdemel. Én ugyanis nyolcadszori nekifutásra sem bírtam dűlőre jutni a fehér bálnával, bárhogy igyekeztem.

6. Kedvenc filmje a Száll a kakukk fészkére és a Casablanca. Míg az olvasmányélményeken nem nagyon tudok vele osztozni, úgy érzem, ha együtt mennénk moziba, az egy szép barátság kezdete lenne.

7. Vagy mégsem… Nem iszik ugyanis kávét, és alkoholt is nagyon ritkán. Ennek ellenére egy kenyai sört róla neveztek el. Micsoda pocsékolás!

8. Azért nem kell nagyon félteni, hogy túlzottan józan életet folytat… Kamaszkorában nemcsak marihuánát, de kokaint is fogyasztott.

9. Ha nem politikus lenne, akkor szívesen ment volna építészmérnöknek. Mondjuk most, hogy leköszön tisztségéből, ha megírta a visszaemlékezéseit, még simán beiratkozhat az egyetemre! Jó pap holtig tanul, a jó elnök meg még tovább!

10. Az asztalán egy kenyai, fából faragott kéz áll, ami egy tojást tart – az élet törékenységét jelképezendő.

11. A felesége elmondása szerint Obama első autója olyan rozsdás volt, hogy az ajtón még egy hatalmas lyuk is tátongott. Ha netán te is ócska tragacsot vezetnél, ne búsulj, még az amerikai elnök is így kezdte!

12. Annak idején megígérte a feleségének, hogy leszokik a dohányzásról, amikor elnöknek jelölteti magát, de végül nem állta a szavát. A hírek szerint csak két évre rá, 2010-ben tette le végleg a cigarettát, egy interjúban azzal indokolva a döntését, hogy „fél a feleségétől”.

13. A világ összes vezetője közül neki volt a legtöbb Twitter-követője 2016-ban.

14. Van egy étterem Kínában, aminek Obama Fried Chicken a neve.

15. 1961-ben Robert F. Kennedy, az Egyesült Államok igazságügy-minisztere megjósolta, hogy negyven éven belül színes bőrű elnöke lesz Amerikának. És milyen igaza lett.

16. A neve szuahéli nyelven áldottat jelent.

17. Amikor a Harvardon tanult, jelentkezett egy naptárfotózásra, de a csupa csajokból álló bizottság visszautasította. Pedig, pedig… de sokat érne most az a pár fotó!

18. Kétszer is szerepelt a Time magazin címlapján, mint az év embere, 2008-ban és 2012-ben.

19. Barack Obama kilenced-unokatestvére Brad Pittnek. (Hallod, Szentesi??!) A közös ős Edwin Hickman, aki 1769-ben halt meg Virginiában.

20. Szabad idejében szívesen kosarazik a biztonsági embereivel – amiben gondolom, nagyon sikeres. Hiszen ki merné oldalba könyökölni az amerikai elnököt?

21. Utálja az ejtett ülepű nadrágok divatját. „Van, aki egyáltalán nem kíváncsi mások alsógatyájára. Például én.”

 

Felhasznált cikkek: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT

kiemelt képünk forrása: Wikipedia/ web.archive