Tovább szűkült a sajtószabadság: a Blikket és a Glamourt is épp felzabálja a NER
Újabb fekete nap ez a magyar sajtószabadság történetében. Az egyik utolsó, még külföldi tulajdonban lévő magyar médiacsoportot is bekebelezte a NER. A svájci tulajdonú Ringier médiacég hazai leányvállalatát ugyanis az a Mészáros Lőrinc által is finanszírozott, a TV2-höz is kötődő Indamedia vásárolta fel, amely az Indexet is kiadja. Így az utóbbi időben egyre közéletibbé váló és rendkívül olvasott Blikk, valamint a Glamour, a Kiskegyed és más magazinok is a kormányzati propagandagépezet részévé válnak. Mert ne legyenek illúzióink: az elmúlt évek tapasztalatai és a rendszer logikája alapján tudható, hogy ez fog történni. Fontos tehát, hogy értsük, mekkora a baj; átérezzük az újságírók nehéz helyzetét; és a lehetőségeinkhez mérten, de igenis álljunk oda azok mellé a független alkotóműhelyek mellé, akik mellé még lehet. Milanovich Domi, a WMN főszerkesztőjének írása.
–
Mielőtt bármit is írok, fontos, hogy az első szavak az együttérzésről, a szolidaritásról szóljanak. A Ringier-család lapjainak újságíróival, bár más-más magazinoknál dolgozunk, nem riválisok vagyunk, hanem pályatársak. Sokukat személyesen is ismerem és kedvelem, többükre kifejezetten felnézek szakmailag, emberileg egyaránt. (Az általuk végzett munka jelentőségére alább még kitérek.)
Arról, hogy min mennek most keresztül, nekem is van személyes tapasztalatom – ahogy szinte már mindenkinek ebben a szakmában a népszabadságosoktól kezdve a régi origósokon át a közmédiában dolgozókig, vagy a régi Indexig. Tudom, milyen az, amikor fenyegetve érzed a szakmai integritásodat, amikor bizonytalanná válik, mihez adod a neved. Amikor a jövőbeli működésedet latolgatva tartasz a cenzúrától, vagy félsz, hogy saját magadat kezded majd el korlátozni, visszafogni, akár tudattalanul. Vagy amikor felmerül benned, hogy talán úgy fog sérülni a szabadságod, hogy nem is feltétlenül tudsz róla – mert a kollégáddal írattatnak meg valamit, vagy az ő anyagaiban jelennek meg módosítások, és te csak a végeredménnyel szembesülsz majd. Ilyen és ehhez hasonló dilemmákkal egyre többen és egyre több területen szembesülnek ebben az országban, az Orbán-rezsim tizenötödik évében.
A befolyásolás útjai pedig sokszor rejtettek, így a védekezés sem mindig könnyű. Éppen ezért hiszem, hogy
az újságírói függetlenség sosem egyéni ügy – egy szerkesztőségben csakis kollektíven lehetünk szabadok. A függetlenséget nem lehet ímmel-ámmal, nem lehet kicsit vagy néha csinálni, kizárólag elkötelezetten, mindig és megalkuvást nem tűrő módon.
Ehhez persze áldozatokra és őszinteségre van szükség: egymás felé és az olvasók felé is, akik támogatása nélkül ma aligha tud megállni a saját lábán egy független alkotóműhely.
Én nem sokkal azután jöttem el az Indexhez tartozó Díványtól, hogy létrejött a Telex, és a Vaszily Miklós-vezette Indamedia-csoport megvette a Magyar Fejlődés Alapítványtól az Index.hu Zrt. részvényeit. Úgy mondtam fel, az értékeimet követve, hogy nem tudtam, lesz-e helyem máshol, fogok-e tudni dolgozni a hivatásomban. (Szerencsémre nagyon hamar megtaláltuk egymást a WMN-nel.) De azzal is tisztában vagyok, hogy másnak – instabilabb családi háttérrel és anyagi helyzettel, gyerekekkel, hitellel vagy épp nyugdíj előtt – lényegesen nehezebb a váltás. Ismerek olyan, megyei lapoknál dolgozó kollégákat, akik úgy érzik, már idősek, nem tudnak más szakmába, állásba menni, ezért a közélettől inkább elfordulva, szakmányba, önmagukkal így is meghasonulva, gépiesen gyártanak tartalmat.
Megérint a szenvedésük, és az, amikor belegondolok, hányan ragadtak még ilyen átkozottul méltatlan, lélekölő helyzetekbe idehaza; és hányan hagyták el a hivatásukat vagy az országot amiatt, mert teljesen ellehetetlenültek.
Ki lehet-e mozogni, ha NER-es a tulajdonos?
A ma délelőtti bejelentéskor a Ringier anyavállalatának vezérigazgatója, Marc Walder a Telex beszámolója szerint azt mondta, bár a tulajdonos új lesz, minden maradhat a régiben, az újságírók továbbra is függetlenül dolgozhatnak majd. Walder az új tulajdonos zászlóshajójának, az Indexnek adott interjújában tagadta, hogy politikai nyomás állt volna a döntés mögött, amelyet „stratégiai fókuszváltással” indokolt. Ugyanebben a cikkben leszögezte, hogy: „A független újságírás továbbra is nélkülözhetetlen. Egy gyorsan változó, bonyolult világban az emberek iránymutatást, tényeket és összefüggéseket keresnek. A hiteles, megbízható újságírás fontosabb, mint valaha.”
A magyar leányvállalat vezérigazgatója elvileg Kovács Tibor marad, az új tulajdonos nem tervez változást a megvásárolt lapok élén sem (egyedül a Profession és a Sportal maradnak a Ringiernél). Ugyanakkor
azt gondolni, hogy megmarad a politikai befolyásmentesség, 2025-ben, a választások előtt fél évvel, és az elmúlt másfél évtizeddel a hátunk mögött: végtelen naivitás, vágyálom, kognitív torzítás vagy tudatos hazugság attól függően, ki a beszélő.
Elég csak közelebbről megnézni, mi lett az Index és a TV2 sorsa. Bár ezek nincsenek a KESMA tulajdonában, amely nyíltan nemzetstratégiai, a 444 szerint a NER-elit az Indamedia és a TV2 körébe gyűjti azokat a médiumokat, amelyeket hosszú távon is rentábilisnak tartanak, amelyeknek van akkora elérése és potenciális piaci ereje, hogy egy kormányváltás esetén is érdemes lenne őket továbbra is finanszírozni. De azt is látjuk, hogy a TV2 vezérigazgatója, György László; valamint az Indamedia egyik tulajdonosa, Vaszily Miklós is György László kormánybiztos Digitális Polgári Körének tagja. Azt, hogy az Index miként vált a kormányzati propaganda precíziós fegyverévé, a Telex is hosszan elemezte. Az Indexből nem lett még egy Origo (ahogy azt annak idején Vaszily is ígérte), annál sokkal finomabb módszerekkel szolgálja a Fideszt.
Rengeteg bulvárral, clickbait-anyaggal magasan tartják az olvasottságot, a politikai üzenetek sokszor bújtatva jelennek meg. Orbán ellenfeleivel szemben keményebbek, akár lejáratókampányt is indítanak, míg a NER számára kényes ügyekkel nem foglalkoznak érdemben. És persze van egy-két kirakatcikk is, amire lehet mutogatni, hogy lám, az Index továbbra is független.
Az az igazság, hogy ahova a NER beteszi a lábát, ott egyszerűen semmi okunk nincs azt feltételezni, hogy önmérsékletet gyakorolna, és ne kezdene el terjeszkedni.
Mára a napnál is világosabb, hogy a rendszer alapvető működésmódja a gátlástalan bekebelezés, legyen szó közpénzekről, intézményekről, médiáról, kultúráról. Ha valamit lehetősége lesz megkaparintani, azt hezitálás nélkül elveszi, leuralja, a szolgálatába állítja.
Miért veszteség a független médiának a Blikk vagy a Glamour?
Bár egyesek úgy vélik, politikai szempontból csak a Blikknek van jelentősége, én ezzel nem értek egyet. De az biztos, hogy a Blikk három okból is jelentős érvágás a szabad sajtónak. Egyrészt azért, mert szeptemberben a havi egyedi olvasók alapján a negyedik volt a magyar piacon, tehát rengeteg emberhez eljut. Másrészt azért, mert maga a politika is egyre inkább bulvárosodik, a választók meggyőzése, tájékoztatása napjainkban a szórakoztatás logikájának engedelmeskedik, tehát a két terület egyre inkább összemosódik a storytelling által. A harmadik tényező, hogy maga a Blikk is az utóbbi hónapokban egyre közéletibbé vált: a főszerkesztést a HVG-től érkező Nagy Iván Zsolt vette át, a tartalomfejlesztési és innovációs vezető Szigeti Péter, a 24.hu korábbi lapigazgatója lett.
A Glamour pedig, noha pártpolitikával kevésbé foglalkozik, sok elemében nagyon is politikus. A magazin rendszeresen feldolgoz olyan nő- és gyerekjogi témákat, mint a menstruációs szegénység, a gyerekvédelem állapota, a családon belüli és szülészeti erőszak, az oktatás- és egészségügy helyzete, a gyerek- és idősgondozás.
Csupa olyan kérdést, amelyek nagyon is a NER elevenébe vágnak, mert ezek tipikusan azok a területek, ahol az Orbán vezette, nőügyekkel nem foglalkozó, pálinkázós-disznóölős-béközepes macsó politikusi gárda végképp cserbenhagyta a nőket.
A Glamourba az elmúlt években olyan feminista írók publikáltak rendszeresen Maróy Krisztina főszerkesztő mellett, mint Puskás Panni, Karafiáth Orsolya, Mérő Vera vagy Antoni Rita. Az ő kiállásaik ezen a felületen, és másutt is, nekünk, a WMN alkotóinak is sokat jelentettek és jelentenek.
A független sajtót felvásárolják, kivéreztetik
A Ringier Hungary tulajdonosváltása, amiről ma értesültünk, abba a mintázatba illeszkedik, amit szakértők a sajtószabadságot érintő legsúlyosabb veszélynek tartanak napjainkban: hogy a médiumokat politikai szereplők felvásárolják, a többieket anyagilag még inkább ellehetetlenítik. Két szikár tény: becslések szerint a kormányközeli nyomtatott sajtó, online hírportálok és tévécsatornák 2015 és 2023 között mintegy 335 milliárd Ft-tal több reklámbevételhez jutottak, mint amit a piaci normák alapján kaphattak volna (HVG); a közmédia pedig évi 30 millió Ft-ból vásárol tapsoló közönséget magának (Átlátszó).
Amikor D. Tóth Kriszta pár hete azt írta, hogy a függetlenség drága dolog, az szó szerint értendő: forintosítani lehet, hogy a WMN is mennyi pénztől esett el az elmúlt 10-11 évben a médiapiaci helyzet torzulásai miatt és mert nem vesz részt pályázatokon.
Fent azt írtam, ahhoz, hogy egy alkotóműhely független tudjon maradni, őszinteségre van szükség, az olvasók felé is. Az elmúlt hetekben, amióta bevezettük a WMN-Tagságot, több olyan visszajelzést kaptunk tőletek, hogy egy-egy tartalmunk miért kerül fizetőfal mögé. Miközben megértjük és sajnáljuk az e fölött érzett csalódást, lényeges látni: a tartalmaink jelentős része fontos társadalmi ügyekkel foglalkozik. Ezeket viszont csak akkor tudjuk a jövőben is elkészíteni, csak akkor tudunk magazinként fennmaradni, ha mellénk álltok, aki teheti, anyagilag is. Hogy mi is azok mellett lehessünk, a továbbiakban is, akiket elnyom, magára hagy, bántalmaz, ellehetetlenít a hatalom.
A kiemelt kép forrása: Getty Images/Hase Hoch 2, Moor Studio
Glow
Glow