Rovattámogatás

Szeretném előrebocsátani, hogy kizárólag olyan szülőknek a válaszait használom e cikkhez, akikről meggyőződésem, mert tapasztaltam: érzik és tudják, hogy kell kialakítani egyfajta rendet. Olyan szülők, akik nem megúszásra játszanak, nem legyintenek a „gépezésre”, nem a tabletekre és telefonokra bízzák a felügyeletet, és törekszenek rá, hogy a gyerekeikből ne váljanak szociális marslakók.

Nincs még tuti receptünk

Ennek ellenére, sajnos ezt is tapasztalom a saját bőrömön, a szülői trükkök, technikák és elvek jelentős része kudarcba fullad. Mert hiába a stratégia, a szigor, a lefektetett játékszabályok, ha a világ, amiben a gyerekeink felnőnek, a szülők igyekezete ellen dolgozik sokszor. Például azzal, hogy őket is beszippantja a digitális tér, így olykor az lehet az érzés velük kapcsolatban, bort isznak és vizet prédikálnak.

A mai szülők nagy része maga is csodaként élte meg a technika fejlődését és elsőként épp ők váltak annak igazi élvezőivé, nagyon sok esetben függőivé.

A digitális világban történő gyereknevelésre ráadásul nincsenek minták. Csak kísérletek egyelőre. Egy tanulási folyamat különféle szakaszaiban vagyunk a gyerekekkel és nélkülük is, még nem teljesen megérve a balansz megtalálására és a tudás átadására.

Lássuk, ki hogyan próbálkozik!

Megvonás, időkorlát, büntetés?

Van olyan ismerősöm, aki erősen szabályozza a tizenéves gyermeke telefon- és géphasználatát, megvonásos időszakokkal. A rendszer alapja, hogy a hétköznapokon, amikor iskola van, este kilencig lehet nála a telefonja, utána oda kell adnia a szülőknek. Hétvégén, ha van ideje, akkor játszhat rajta, de csak akkor, ha volt aznap szabadtéri program is, legalább egy óra. A család amúgy nagyon sportos, kirándulós, aktív, így ha együtt mennek, akkor kiesik a kütyüzés. Nyáron van két engedélyezett hét, amin a barátokkal online játszhat, de ezt sem időkeretek nélkül. A kihágások pedig a telefon elkobzásához vezetnek.

Többgyermekes szülőpár számolt be arról, náluk alapvető nehézség, hogy minden gyerek másképpen függő, vagy egyáltalán nem az, de ők is lefektették és megbeszélték a gyerekekkel, hogy heti és napi lebontásban mennyi időt tölthetnek a gépek előtt. Természetesen beállították a gyermek számára kifejezetten káros tartalmak tiltását, de azt is tudják, hogy barátok, ismerősök még így kis küldhetnek olyan képeket, tartalmakat, amelyek nem nekik valók, ezzel is kezdeni kellene valamit.

Az egyik gyereküknél látták a függőség kialakulásának jeleit, beszámolójuk szerint nála csak a totális leválasztás működik.

Aztán voltak, akik a gyerekeknél bevezették azt a módszert, hogy ahány perccel túllépik az engedélyezett keretet, annyi fekvőtámaszt kell nyomniuk. Elég drákói, de legalább mozognak…

Az úgynevezett időkeretszabállyal többen is élnek a megkérdezettek közül, de majdnem pont ugyanennyien számoltak be arról is, hogy annak majdnem mindig alkudozás a vége. Sokszor a gyerekek a másnapi „adagból” ajánlanak fel egy lecsípendő részt, a könyörgésnek ellenállni pedig nem egyszerű. Ha a szülő enged, és enged, akkor könnyen görgetődik a folyamat mindaddig, amíg elér egyfajta kontrollvesztett állapotba. A szülő pedig ilyenkor esetleg kétségbeesik, kapkod, pánikol, és különféle retorziókat vezet be, miközben ő is érzi, hogy nem ez a járható út. De igazi megoldást nehezen talál.

Az idegrendszer védelme, közös játék, programok

Egy apuka ismerősöm arra különösen ügyel még a nagykamasz korú fiánál is, hogy alvás előtt legkésőbb egy órával már minden kütyüt tegyen le, hiszen, ahogy tapasztalta, az éles fények és hangok után nehezen alszik el. Határozottnak kell lenni ugyan, de igenis működik a módszer, állítja.

Egy másik, háromgyerekes apuka mondja: „A nagyobbik most lesz hatéves, a középső három, és még van egy csecsemő is a családban. Mi úgy kezeljük a digitális világot, mintha nem létezne. Nincs telefonnal babrálás, az tablethez sem nyúlnak. Helyette viszont működik a foci a kertben, a bringázás, medencében ugrálás, sarazás és csupa ódivatú, de elég menő dolog. A módszerünk alapja csupán annyi, hogy nem akartuk megúszni a velük töltött nehéz perceket sem azzal, hogy a kezükbe nyomunk egy eszközt.

Azt valljuk a feleségemmel, hogy egy idő után úgyis kikerülhetetlen lesz a kütyüzés, de hátha eljutunk addig ezzel a módszerrel, hogy ők is eszközként tekintenek majd a gépekre, nem kerülnek teljes függésbe tőlük.”

Konzekvens megvonás és példamutatás

Volt olyan, nagylányát egyedül nevelő anyuka a környezetemben, aki szintén a kütyük fizikai megvonása mellett döntött, tévét sem tartottak soha, viszont volt rengeteg közös program, főzés, beszélgetés, játék. A barátokkal nagyon hosszú ideig csak a klasszikus telefonálás ment, és nem maradt ki semmiből a kislány, állítják. Semmi olyanból, amitől ma ne lenne társasága, tudása a világról, céljai és örömei.

Hozzáteszem, maga a szülő is fontosnak tartotta, hogy ő is a lehető legkevesebbet használja a digitális platformokat.

Ennek a filozófiának az ellentéte az úgynevezett „digitális immunrendszer kialakítása”, ahogy az egyik szülő fogalmazott. Nincs elkobzás, sőt a háttérben mennek a különféle kedvenc sorozatok vagy podcastok, miközben a gyerek rajzol vagy fest. Állítólag működik a dolog, a kislány nincs rácsúszva a tiltott gyümölcsre, sőt kifejezetten igényli a családdal közösen eltöltött kütyümentes időt: a társasozást, a közös vacsorákat, beszélgetést és kirándulást. Sőt, ő maga szól, hogy e tevékenységek közben senki más sem telefonozhat. 

A szakértő véleménye arról, hogy miért és hogyan érdemes mégis hagyni a kütyüzést

Sok szülő tanácstalan a digitális nevelés terén. Sokan keresik meg László Zsuzsa egyszerűbbgyermekkor-tanácsadót kérdéseikkel. Ahogy most én is.

Zsuzsa elsőként leszögezte, hogy ma képtelenség és szükségtelen is törekedni arra, hogy leválasszuk a gyerekeket a digitális világról.

Viszont fontos, hogy a gyerekekkel közösen és reálisan kialakított szabályokhoz tartsák magukat a szülők is. Nem hiteles korlátozni a gyereket, miközben a szülő maga is függő, csak a felnőttség miatt ő csekkolhatja állandóan az üzeneteket, telefonálhat a kocsiban munkaügyben, amíg hátul ülnek a gyerekek, és várakoztathat bárkit egy „ezt az e-mailt még megírom, és jövök” felkiáltással.

A szülői példamutatás hosszabb távon sokkal többet jelent, mint a mesterségesen kialakított és keresztülvert rendszerek, stratégiák.

Ami még nagyon fontos, mondja szakértőnk, az az, hogy

a gyerekek minden látszat ellenére igénylik a segítséget, a tanácsokat. A szülőknek el lehet és érdemes is elsajátítaniuk a digitális műveltséget, ugyanis, bár a gyerekek esetleg jobban értenek a modern technológiához, a különféle helyzetek feldolgozásához, élettapasztalatunk azonban nekünk, felnőtteknek van.

Ha igyekszünk felnőni mi magunk is a feladathoz, a közös felfedezés és irányítás könnyebben kialakítható, nem mellékesen mindezzel megerősíthető a gyerekeinkkel való bizalmi viszony is. Zsuzsa tanácsa: a szülő ismerje meg a gyerek játékait, és ne hagyja, hogy párhuzamos valóságban éljen. Ha pedig telefont adunk a kezébe, akkor nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy figyeljünk a biztonságra.

Ami megkerülhetetlen: nekünk felnőtteknek kell elsőként tanulnunk és példát mutatnunk, edukálnunk a gyerekeket kezdetektől fogva a saját fegyelmezett magatartásunkkal, majd tudatosítanunk a kicsi gyerekben is, hogy „most lerakjuk a telefont, mert olvasunk, takarítunk, kirándulunk, vagy sportolni megyünk helyette”. Ugyanis ezek a tapasztalások pont annyira erősen hatnak a későbbiekben, mint a képernyő és a mögötte lévő tartalomhalmaz csábítása. 

Marossy Kriszta

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images