A divattervező, aki lebeszéli a vevőit a ruháiról – Találkozás Szabó Gabival, a Zagabo alapítójával

–

A már említett cikkben azt írta Laura, hogy a molett nők örülnek, ha találnak a méretükben megfelelő ruhadarabot, amit aztán addig hordanak, amíg csak tudnak. Nos, ebben hasonlítunk, mármint abban, hogy a kedvenc ruhadarabjaimat én is addig hordom, amíg le nem szakadnak rólam. És nagyjából itt véget is érnek a hasonlóságok. Ugyanis engem a divat sosem mozgatott különösebben.

No, szép kis divattal kapcsolatos cikk lesz ez! – gondolhatja ezen a ponton a kedves olvasó, én viszont úgy vélem, hogy pont ettől érdekes a dolog. Ugyanis Az ördög Pradát visel című film óta tudjuk, hogy a divat átszövi az egész életünket, akár tudatában vagyunk ennek, akár nem, akár akarjuk, akár nem. Tehát hiába próbálom távol tartani magam tőle, a divat engem is érint, és bizony én is lefutottam anno a magam köreit.

Mert tinédzserként még próbálkoztam, igaz, már akkor sem sok sikerrel. Ha rendeltem egy ruhát, az tuti, nem úgy állt rajtam, mint a katalógusban a modell lányon, ha elmentem egy ruhaboltba, akkor összetört önbizalommal másztam elő a próbafülkéből. Amelyik nadrág csípőben passzolt, annak túl hosszú volt a szára, amelynek a szára volt jó, az meg nem fért föl a csípőmre. Nyilván ez nekem azt üzente, hogy velem van valami baj, én vagyok konfekción kívüli (pedig S-es vagyok, igaz, alacsony). Ha pedig az aktuális trendnek megfelelő ruhadarabot próbáltam magamra erőltetni, úgy éreztem benne magam, mint egy vásári majom. Szóval hagytam inkább az egészet a francba.

Egy idő után elvből nem foglalkoztam a divattal, nem mentem fast fashion-üzletekbe, nem lapozgattam divatmagazinokat, ruha és sminkkatalógusokat. Rájöttem, hogy ezek negatívan hatnak az énképemre, irreális elvárásokat generálnak.

Inkább stílusos legyél, mint divatos! – ez lett a jelmondatom.

Mindezeket megvallva ülök le Szabó Gabival, és arra kérem, hogy ennek tudatában beszélgessen velem a divatról. Hogy még én is megértsem. Vagy, hogy inkább meggyőzzön. Hogy a divat nem valami ördögtől való dolog.  

A trendeken túl

A Dohány utcai bemutatóteremben találkozunk, amin két másik hazai divattervezővel osztozik Szabó Gabi. Otthoni műtermében tervezi a ruhákat és készíti a szabásmintákat, itt pedig a vevőket fogadja, akik nagy arányban válnak később törzsvásárlóivá, sőt, jelentős részüket ma már a barátjának is mondhatja. Erre kifejezetten büszke, azért pedig hálás, hogy mindig is a saját ruháit tervezhette.

Pedig sokáig nem volt egyértelmű, hogy ez lesz az ő útja. Gyerekként jól rajzolt, rajzfilmrendező szeretett volna lenni, ám mivel nem indult szakirányú képzés, művészettörténet-kommunikáció szakra ment, és ott is diplomázott. Ekkoriban már magának varrta a ruháit, és megfogalmazódott benne a gondolat, hogy talán hivatásszerűen is ezzel kellene foglalkoznia. A kellő alázat is megvolt benne, ezért beült egy technikumba, hogy egészen az alapoktól sajátítsa el a szakmai fogásokat. Még szinte el sem kezdődött az iskola, és ő máris munkalehetőséget kapott egy hazai gyártónál mint modellező. Később a WAMP-on árulta saját tervezői darabjait, majd próbálkozott ruhaüzlettel is, de kiderült, hogy ez az üzleti modell nem neki való, ma pedig már a saját műhelyében készülnek az egyedi darabok. 

Mint kiderül, a „stílusos legyél, ne divatos” jelmondatommal Szabó Gabi teljes mértékben egyetért, és ha már ilyen őszinte voltam, ő is egy vallomással kezdi a beszélgetést.

„Tudom, fura, mert ruhatervező vagyok, de nem követem, hogy mi a trend, hogy éppen melyik forma vagy szín a menő. Már csak azért sem, mert jó pár éve dívik az, hogy nagyjából bármi lehet trendi a válltöméstől kezdve a trapéznadrágon át a csípőnadrágig. A lényeg, hogy te jól érezd magad benne, hogy önazonos legyél.”

Az első félreértés tehát az, hogy követnünk kellene a trendeket.

A másik probléma magának a „divatnak” a félreértelmezése. Eleve a divattervezőkről egy hamis kép él általában a fejekben, a „divatot” pedig sokszor a divatbemutatókkal, a kifutón fura maskarákban végigvonuló, irreális külsejű és testalkatú modellekkel, vagy éppen a médiában a celebekre aggatott jelmezekkel azonosítjuk.

Persze ennek is megvan a maga létjogosultsága, de Szabó Gabi szerint ez a nagy egésznek csak egy apró szelete.  

„Tök jól néz ki a kifutón egy hatalmas, fodros szoknya. De azt hova veszed el? Felszállsz benne a BKV-ra? Hordod majd a munkahelyeden? Hogy mosod ki? A divat nemcsak a különleges darabokról szól, hanem a hétköznapok során is hordható ruhákról. És engem mindig is inkább ezek érdekeltek. Hiszen az embereknek mindennap fel kell öltözniük.

Szabó Gabi szerint jó lenne, ha több hazai tervező lenne, akik hétköznapi utcai viseletet készítenek, hogy mindenki megtalálja az ízlésének leginkább megfelelő ruházatot.

Uniformizált egyediség

Érezzük jól magunkat a ruháinkban, legyünk önazonosak. Ez jól hangzik, azonban a megvalósítása már nem olyan egyszerű. Az önazonosságra majd még visszatérünk, kezdjük az egyszerűbbel… vagy éppen a nehezebbel? Mert ruhát találni sokaknak nem is olyan egyszerű feladat.

Sajnos mindenkit ki kell ábrándítsunk, ez nem feltétlenül a nagy ruhagyártók hibája, ők valószínűleg tényleg minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a lehető legtöbb embernek a lehető legtöbb ruhát tudják eladni. (Csak egy szó: profit) Valójában inkább az az irreális elvárás, hogy egy tömeggyártott termék mindenkire jó legyen, hogy a fast fashion-ruhák minden testalkatra, egyedi formára tökéletesen passzoljanak.

Mivel ezeknek a termékeknek éppen az a lényegük, hogy a lehető legtöbb emberre úgy-ahogy jók legyenek, éppen ezért talán szinte senkire sem jók igazán (kivéve néhány szerencsést).

Mi viszont azt szeretnénk, hogy ezek a ruhák legyenek szépek, jó minőségűek, álljanak rajtunk jól, azonnal vihessük haza őket, lehetőleg megfizethető áron. Biztos, hogy nem a mi elvárásainkkal van a baj? 

Valójában az, hogy bemehetünk egy ruhaüzletbe, és onnan egy ruhával távozhatunk, nem olyan régi találmány, csak számunkra tűnik evidenciának. Korábban az emberek maguknak varrták a ruháikat, vagy varrónővel készítették, esetleg szalonba mentek, ahol egyedi ruhát készíttettek. És ezek a darabok valószínűleg passzoltak is rájuk.  

Hát, nincs új a nap alatt

Szabó Gabi szerint a tökéletes ruha elkészítésének legfontosabb pontja, az egésznek az alfája és ómegája a szabásminta-készítés és a modellezés, valamint az egyedi igények figyelembevétele és a méretre igazítás.

„Nem elég, ha valaki csak elméletben tud elkészíteni egy ruhát. Vannak elvek, amik a gyakorlatban egészen másként működnek. Ott van például a mellvarrás. Kiszámoljuk, hogy hova kellene tenni, de aztán azt kapásból három–négy centivel lejjebb tesszük, mert tudjuk, hogy a hónaljhoz képest mindig feljebb kerül a valóságban. Aztán ott van a szériázás problémája. Nem fog jól mutatni egy ruha, ha egyszerűen csak megnöveljük a méretet, az arányokon pedig nem változtatunk. Már ez alapján rögtön ki lehet szúrni a konfekcióruhákat, hogy nem jók rajta az arányok.” 

Így lesznek a nagyméretű ruháknak hatalmas vállaik (hiszen attól, hogy egy nő ducibb, még nem lesz automatikusan vállasabb is), vagy a pici ruhákon hatalmas minták. És ezért van az, hogy az alacsony nők folyton a rövidláb-szindrómával szembesülnek. Vagyis, hogy a nadrágok szárát fel kell hajtani.

Pedig egy-egy jól szabott ruhával még a kevésbé szerencsés testi adottságok is korrigálhatók. Kerekebb lehet a fenék, karcsúbb a derék, hangsúlyosabb a mell.

„Egy zakónál is fontos, hogy hol van a szabásvonal, hogy milyen szűkítőt használunk. Csak egy mellvarrást? Vagy négyet teszünk bele? Ferdén oldjuk meg? Az egész formát ez adja meg. Lehet, hogy a ruháim nem az haute couture-kifutók látványosságát képviselik, utcai viseletként mégis kitűnnek. Folyamatosan hallom a vevőimtől, hogy nők szólítják le őket az utcán itthon és külföldön egyaránt, hogy megkérdezzék, honnan van a ruhájuk. Múlt héten pont engem szólított meg egy hölgy a postán, mert megtetszett neki a nadrágom.”

Nincs méretsor, nincs szemétégető

Szabó Gabi éppen a fent említett problémák miatt nem készít méretsort sem. A WAMP-on és a saját ruhaboltjában még kísérletezett vele, aztán rájött, hogy nincs szükség rá, csak a feleslegesen legyártott ruhák halmát növeli vele. Márpedig tudjuk, hogy ez az egyik legnagyobb probléma a fast fashion- ruhákkal. A feleslegesen legyártott darabok mennek a szemétégetőbe. 

Ő minden modellből csak egy-két bemutatódarabot készít, az ezekről készült fotók felkerülnek a honlapjára, vagy személyesen meg lehet nézni őket a bemutatóteremben. Ha pont passzol a méret, akkor a kiállított darabokat fel lehet próbálni, ha nem, akkor csak hozzámérik a vevőhöz, majd a tervező méretet vesz, és az egyedi kéréseket figyelembe véve varrja meg a ruhát. Ha valaki nem tud személyesen elmenni hozzá, azzal is többször egyezteti a részleteket.

„Nem okoz gondot, ha valaki például nyitottabb nyakrésszel, bő ujjal vagy éppen más színben szeretné az adott ruhát. Ha megvan a szabásminta, akkor megvarrni már rutinmunka” – mondja Szabó Gabi.

Ehhez persze a vevők részéről is szükség van némi nyitottságra. El kell fogadniuk, hogy az áhított darabot nem vihetik azonnal haza. De csupán néhány munkanap, és már övék is az egyedi méretű, fazonra igazított ruha, ami olyan, mintha rájuk öntötték volna. Ugyanis valóban rájuk öntötték. Vagyis szabták.

A kevesebb több

Mindez szép és jó, de én is megengedhetem ezt magamnak? – merül fel rögtön a kérdés. Az árazás sokszor még a szakma képviselői között is vita tárgyát képezi. Szabó Gabi törekszik arra, hogy szélesebb réteg számára is elérhetőek legyenek a ruhái (a ruhái általában 15–30 ezer forint körül mozognak), ugyanakkor a nagy fast fashion-üzletek irreálisan alacsony áraival nem tud és nem is akar versenyezni.

Egyrészt a ruhái tervezői darabok, személyre szabottak, jó minőségű alapanyagokból készülnek, amiket lehetőleg hazai, de legalábbis európai gyártóktól szerez be. 

Másrészt vallja, hogy néhány megfelelően összeválogatott, jó minőségű és valóban ránk passzoló ruhadarabbal jobban járunk (talán még anyagilag is), mintha rendszeresen vesszük a nagy gyártók rosszabb minőségű termékeit. És akkor az etikus divatról még nem is beszéltünk.

Vagyis hogy az olcsó fast fashion-ruhák milyen körülmények között készülnek, hogyan jutnak el hozzánk, milyen környezeti terheléssel járnak – végül úgyis meg kell fizetnünk az olcsó ruhák valódi árát (mivel a klímaváltozás és ökológiai válság mindenkire hat).

Inkább kevesebb, de jó minőségű és etikusan előállított ruhánk legyen, vallja beszélgetőpartnerem, aki a nagyon minimalista kapszulagardróbnak ugyanakkor nem híve. Szerinte fontos a tartósság, márpedig ha nagyon kevés ruhánk van, akkor azokat gyakran fogjuk hordani és mosni is, és akkor idő előtt elhasználódnak. Legyen néhány darabbal több, amiket jól tudunk variálni. Felesleges darabokat viszont ne vegyünk meg! Szabó Gabi nevetve meséli, hogy ő gyakran még le is beszéli egy-egy lelkes vendégét a vásárlásról. 

„Van, amikor valaki nagyon fellelkesedik, hogy akkor ezt is szeretné, meg azt is szeretné. Én pedig mondom neki, hogy először készítsünk csak néhány darabot, nézzük meg, hogy mi az, amit tényleg hord, amelyikben jól érzi magát, és majd utána, ha tényleg szeretné, készítünk még. Ha pedig valamelyik darab mégsem jön be, akkor inkább hozza vissza, vágjuk szét, készítsünk belőle valami mást. Vagy adja el, ajándékozza tovább. Mindig azt mondom, hogy a szekrénynek ne gyártsunk ruhát.”

Ugyanígy fontos az észszerűség és a mérlegelés a felhasznált alapanyagokat tekintve is. Nem biztos, hogy mindig a legtermészetesebb a legjobb megoldás.

„Lehet, hogy egy ruha nem százszázalékosan természetes anyagokból készült, viszont ha ettől tartósabb, tovább tudjuk hordani, akkor lehet, hogy összességében mégiscsak kisebb az ökológiai lábnyoma.”

Szabó Gabi büszkén meséli, hogy van olyan vevője, akinek hét, és egy másik, akinek tizenöt éves, általa készített ruhája van, amit a mai napig fel tudnak venni akár fontos eseményre is. 

Előbb ismerd meg önmagad, aztán vegyél ruhát!

És akkor jöhet a már említett önazonosság kérdése.  

Interjúalanyom úgy véli, a legtöbb vendége nem azért keresi fel, mert feladta, hogy valaha megfelelő ruhát találjon magának konfekcióméretben, hanem mert egyedi ruhát szeretnének, amit valóban rájuk szabtak, ami az egyéniségükhöz is passzol, és a Szabó Gabi által képviselt stílus közel áll hozzájuk.

Úgy tapasztalja, hogy a hozzá érkező nők nagy része már rálépett az önismeret rögös útjára.    

Éppen ezért ő nem is erőltet semmit, nem mondja meg, hogy mit hordjon vagy ne hordjon valaki, hogy melyik színt viselje, vagy kerülje mindenképp. Tanácsot azonban lehet adni, finoman terelgetni a vendéget, feszegetni a határokat.

„Fiatalabb korban még sokkal befolyásolhatóbbak az emberek, jobban akarnak igazodni a trendekhez. A nők átmennek egy fejlődésen, érési szakaszon, több mindent kipróbálnak. De szerintem fontos, hogy aztán eljöjjön az a pont, amikor önazonossá válnak.

Én azt tapasztalom, hogy ha valaki önmagával rendben van – és mindegy, hogy milyen testalkatú –, akkor könnyű neki ruhát készíteni. És ugyanígy azt is látom, ha valakivel nem fogunk tudni együtt dolgozni. Például mert nem tudja, hogy valójában mit szeretne. Vagy mert önértékelési problémái vannak. Egy jó ruha segít növelni az önbizalmat, de mindent nem old meg” – véli Szabó Gabi.

Ugyanakkor a megfelelő ruha, nagyot dobhat azon, hogy milyen a megjelenésünk és a fellépésünk, hogy hogyan érezzük magunkat a bőrünkben. Vagyis ez egy oda-vissza ható, egyben öngerjesztő folyamat. A megfelelő önismeret kell a saját stílus megtalálásához, a saját stílus megtalálása pedig magabiztossá tesz.

„A gyerekeimnek is mindig azt mondom, hogy szeressék magukat, mert a legtöbb időt magukkal töltik. Fontos, hogy amikor belenézel a tükörbe, akkor egy magabiztos személyiség nézzen vissza rád. Tudd, hogy mi fontos neked, hogy mit akarsz, hogy miben érzed jól magad. Ne másnak akarj tetszeni. Ne a férjednek akarj tetszeni. Elsősorban magadnak kell megfelelned.”

A fotók a szerző tulajdonában vannak

Iliás-Nagy Katalin