Kultúránként és családonként is változó a gyerekek meztelenségéhez fűződő attitűd

Eltelt már pár év, de ezek a számomra furcsának tűnő alkalmak újra és újra az eszembe jutottak, ám az idén nyáron esett meg velem először, hogy a saját gyerekem kapcsán is elgondolkoztam rajta. 

Vajon a hatéves lányom, aki babasága legutolsó nyomait is kinőtte, maradhat-e meztelenül a strandszőnyegen, miután nagyot pancsolt a vízben, levette a vizes fürdőruháját, és teljesen fesztelenül, természetesen érzi magát ebben a helyzetben?

Király Ágnes pszichológus szerint a legjobb ebben a kérdésben, ha személyre és helyzetre szabottan gondolkodunk. Hogy ezt hogyan ítéljük meg, és egy-egy konkrét szituációban mi lehet az ideális döntés, többféle körülmény és tényező befolyásolhatja. Az egyéni szemléletmódunkra hat az, hogy milyen kultúrában, milyen országban nevelkedtünk, és ott milyen szabályok, szokások érvényesek, illetve az is, hogy általánosságban a meztelenséghez fűződő viszonyunk egyénileg és a saját családunkon belül milyen.

Az otthoni, családon belüli meztelenség témájáról időnként szó esik a gyermekneveléssel kapcsolatban, de erre csak annyiban térünk most ki, hogy nagyon jó, ha ez egy természetes, nem tabusított dolog lehet a családban, és nem kapcsolódik hozzá szégyenérzet. Nyilvános helyen azonban már más szempontokat is érdemes figyelembe venni.

A meztelenség különböző érzéseket válthat ki az emberekből

„Ennek elsősorban az az oka, hogy 

mi, felnőttek tudattalanul is összekapcsoljuk a meztelenséget a szexualitással, a gyerekek viszont nem. Míg a gyerekek számára egyik testrészük sem bír különösebb többlet jelentéstartalommal, addig mi, felnőttek már nem tudjuk elvonatkoztatni a nemi szervek látványát a szexualitástól”

 – mondja Király Ágnes, és elmesélt egy esetet is, aminek saját maga volt szemtanúja egy játszótéren: heves szóváltás alakult ki a vizes részleg körül meztelenül pancsoló kisgyermek miatt, miután a szülők egy része hangot adott annak, hogy helytelenítik az öltözék hiányát, és arra kérték a hozzátartozókat, hogy adjanak fürdőruhát a gyerekre. Az ilyen konfliktushelyzetekben a gyerekek könnyen összezavarodhatnak, nem értik, miért történik, ezért fontosnak tartja, hogy utána beszélgessünk erről velük, és azt is mondjuk el neki, hogy ők nem tettek semmi rosszat.

„A szülőnek úgy kell a helyzetben jelen lennie, hogy össze tudja hangolni a társadalmi elvárásokkal kapcsolatos tudását és a saját véleményét, elképzeléseit ebben a témában, és tisztában kell lennie az esetleges veszélyekkel, például, hogy 

bárki, bármikor készíthet fotót a gyermekről észrevétlenül. 

Van tehát egy olyan szabályozó szerepe, amit csak ő tud biztosítani a gyerek számára, mert egy kisgyerek még nem látja át ezeket az összefüggéseket. A szülő számára tehát az lehet a cél, hogy úgy tudjon kommunikálni, védelmet nyújtani, hogy a gyerek biztonságban érezze magát, de közben a saját testével kapcsolatban megélt szabadsága, természetessége ne sérüljön. Ezért a szülőnek kell eldöntenie, mikor mi fér bele, és megfelelően elmondani ezt a gyereknek” – magyarázza a szakember.

Kövessük a gyermeket a szeméremérzet megjelenésében

Ha fesztelenül és természetesen viszonyulnak a gyerekek a saját testükhöz, az hosszú távon támogatja őket a pozitív testkép és a szexualitáshoz fűződő egészséges viszony formálódásában. 

A gyerek számára a legjobb, ha mi követjük őt a szégyenlőssége kialakulásában, a szeméremérzet megjelenésében, ugyanis ez előbb-utóbb minden gyermeknél kialakul. 

Ha a gyerek azt fejezi ki, hogy szeretné magát eltakarni, nagyon fontos, hogy ezt ne bagatellizáljuk el, ne beszéljük le róla, ne mondjuk neki, hogy ehhez ő még kicsi”

 – tanácsolja Király Ágnes. Arra is felhívja a figyelmet, hogy nem minden gyerek tudja elmondani, mi kellemetlen számára, ezért fontos figyelni a nonverbális jeleket is (zavar jelei, elpirulás, elfordulás), és tapintatosan reagálni azokra. Különösen azért, mert az is az abúzus egy formája, ha nem tartjuk tiszteletben a gyermek testhatárait, és valamilyen általunk akár logikusnak, vagy praktikusnak tűnő okból nem engedjük neki, hogy például ne csak fürdőbugyiban legyen. 

Nem mindegy, hogyan kommunikáljuk, ha figyelmeztetnünk kell a gyereket

A szakember konkrét szituációk kezelésére is kitér. Ha a strand játszóterén vagyunk, elmegyünk a büféhez enni, vagy a sekély homokos tópartra visszük (például a még nem szobatiszta) gyermekünket játszani, akkor a higiéniai és a közösségi szabályokat, vagy ha van, az érvényben lévő házirendet is figyelembe kell vennünk. Ilyenkor hivatkozhatunk a területre vonatkozó szabályra. Elmagyarázhatjuk azt is, hogy ha leülünk valahova a strandon, a nemi szervünkre ugyanúgy vigyáznunk kell, mint amilyen természetes az, hogy nem vesszük a szánkba a kezünket, hanem megmossuk, miután megsimogatunk egy kismacskát.

Van ugyanakkor olyan helyzet, amelyek valóban dilemmát jelenthetnek (és ilyen a saját strandszőnyeg is), és ahol fontos, hogy mi magunk mivel tudunk azonosulni. Király Ágnes szerint, ha én szülőként fesztelen maradok, és minden szempontot számításba véve szeretném, hogy a gyermekem megélhesse a saját testével kapcsolatban a korának és a helyszínnek megfelelő természetességet és szabadságot, akkor hagyhatom őt meztelenkedni. Ha viszont ebben csak feszengve vagyok jelen, akkor ezt képviselhetem felé, és adhatok rá fürdőruhát. Persze ebben az esetben sem mindegy, hogyan csomagoljuk be a közlendőnket.

Fontos, hogy ne szidjuk le, ne csináljunk ügyet a helyzetből, és a kommunikációnkban ne az ő felelősségét, tetteinek helyénvalóságát állítsuk a középpontba. Például 

ne mondjuk azt, hogy „Ne mutogasd már itt magadat, kislányom, micsoda dolog!” 

Fejezzük ki számára is transzparensen a gondolatainkat és az okot, állítsuk középpontba azt a szabályt, amihez szeretnénk, ha alkalmazkodna. Például így: „Otthon nem kell felvenni semmilyen ruhát, és akkor se, ha nincs más a strandon, de amikor olyan helyre megyünk, ahol mások is vannak, el szoktuk takarni a testünket.

Ezzel a gyermek egyszerre tanulja a normát, és az igazat mondjuk neki arról, hogy miért kell felöltözni.  

Sok mindenkinek van erről felnőttként is élénk gyerekkori emléke

Mialatt dolgoztam ezen a cikken, sokan elmondták a véleményüket, megosztották a saját élményeiket ebben a témában, beleértve a szerkesztőségi tagokat is, és szinte mindenkinek volt mondanivalója, mindenkinek akadt egy-egy pozitív vagy épp negatív emléke. Ez is mutatja azt, hogy egyáltalán nem mindegy, szülőként hogyan állunk a kérdéshez, és mit közvetítünk gyermekünk felé. Király Ágnes konklúziója ezért az, hogy nagyon 

fontos tisztában lennünk azzal, milyen a mi saját attitűdünk, mitől olyan, minket mi befolyásolt korábban, valamint az is, hogy mindig legyünk önreflektívek.

Ez segít abban, hogy jól kezelhessük ezeket a helyzeteket mind a saját családunkon belül, mind pedig a közösségi helyzetekben és helyszíneken.

Ti hogy álltok ehhez a kérdéshez?

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Johner Images

Kőrizs Kata