Reggelizz úgy, mint egy (vagy inkább két) király – Andriska Pékbisztró

Notórius reggelikihagyó vagyok (sajnos); ezt a luxust (mármint, hogy reggelizzek) legtöbbször csak a nyaralásainkon szoktam megengedni magamnak. De akkor viszont úgy fogyasztok, ahogy az a nagykönyvben meg van írva: mint egy király. Vagy inkább, mint két király – pláne, ha olyan a kínálat. És én mondom, a kővágóörsi Andriska Pékbisztróban olyan. Így míg számomra semmi meglepő nem volt abban, hogy (ahogy azt mondani szokás) ünnepélyes keretek között kétszer is a pult elé járultam repetáért, a pult mögül elkerekedő tekintetek és gyanakvó mosolyok fogadtak. Szinte hallottam a kattogó gondolatokat: ez még a reggelije, vagy már az ebédje? Vajon bírni fogja?

Bírtam. Hiszen hogyan is lehetne ellenállni bárminek is ebben a szénhidrátmennyországban?

A pazar péksüteményekbe beletöltik a szezon ízeit – legyen szó sósról vagy édesről –, a szendvicseikben pedig ott lakozik a vidék zamata a legjobb háztáji dolgokkal.

Így nem túlzás: az ízlelőbimbóid olyan örömtáncot járnak majd, mintha egy soha véget nem érő fiesztát tartanának. Friss, illatos sárgabarackkrém házi vaníliakrémmel párosítva, ropogós, vajas leveles tésztában; törökmogyoró-habos-csokoládés tart; tökmagolajban futtatott zöld spárgás, fürjtojásos, guanciale szalonnás leveles kosárka; újragondolt párizsis szendvics házi kápiakrémmel… De minek is fájdítsam a szívedet tovább? Inkább vedd az irányt az Andriska Pékbisztró felé, ami egy közel százéves egykori péküzem épületében található, és ahol garantált az ízélmény. Érkezz üres gyomorral, de ne túlságosan éhesen, mert Andriskáéknál mindig sorok kígyóznak, így pár percet várnod kell majd, hogy sorra kerülhess. De hidd el, megéri! Bővebb információkat ITT találsz róluk.

Szerelem első falatra – Neked Főztem

Nem tudom, hogy vagy vele te, aki ezt a világot mindig félig üres gyomorral járod, de engem ezzel a két egyszerű szóval le lehet venni a lábamról. Többet ér ez minden mámoros éjszakán elsuttogott szerelmi vallomásnál, könnyfakasztó szonettnél és szívhez szóló versnél. Zánkán pedig nemcsak ígérik, hogy neked főznek, hanem meg is teszik mindennap – méghozzá nem akárhogy! A Neked Főztem megismerteti a betérő vendéggel a helyi alapanyagokat, a főztjük pedig szó szerint olyan, mint egy szerelmi vallomás.

Mivel tényleg minden helyi alapanyagokból készül, ha egy-egy hozzávalóból kifutnak, akkor változik az étlap is – akár a nap kellős közepén. Na, ehhez mit szólsz?!

Megnyugtatásul mondom viszont, hogy bármi legyen épp a menü, és bármit válassz az aktuális étlapról, nem fogsz csalódni. Szerelem lesz első falatra (a pontot az i-re pedig kétségkívül a sült túrógombóccal helyezik fel). A Neked Főztemről ITT találsz bővebb információkat.

Ahol egy csepp Toscanára lelhetsz – Casa Christa

Itt aztán tényleg úgy érezheted magad, mintha Toscanában lennél! A Balaton-felvidék eldugott kis gyöngyszeme ez, ami az úgynevezett „agroturismo” jegyében várja a vendégeket a szőlőtőkék között megbúvó házakkal és a bárki (nem csak a szállóvendégek) számára látogatható éttermével, ami a 2021-es szezon végén nyitotta meg kapuit.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Casa Christa (@casa_christa) által megosztott bejegyzés

Előre szólok: miközben az étterem teraszáról a balatoni panorámában gyönyörködsz, minden falat után újjászületsz. A Kiosk-Bábel csapatából ismert séfpár, Kovács Edit és Gerstmayer Benjamin ugyanis

olyan, szezonális alapanyagokból készült, a mediterrán konyhát a francia és a magyar ízekkel ötvöző ételcsodákkal kápráztat el, amiknek emlékét még hosszú-hosszú ideig viszed majd magaddal meghatottságtól könnybe lábadt szemmel és vágyakozó ízlelőbimbókkal.

Én legalábbis így voltam, amikor megkóstoltam a hűsítő kovászosuborka-krémlevesüket, ami minden kanállal beleírta magát a szívembe mint az idei nyár legjobb gasztroélménye. Az ár-érték arány is remek, viszont, ha nem szállóvendég vagy, mindenképp foglalj asztalt. Bővebb infókat ITT találsz a helyről.

Itt az evés felér egy művészi élménnyel – Mi a Kő Étterem és Borház

Ha a Káli-medencében járunk, mindig betérünk a Mi a Kőbe egy kiadós ebédre vagy vacsorára, amit a teraszukon páratlan élmény elfogyasztani. A tulajdonos nem más, mint a Munkácsy-díjas képzőművész, Trombitás Tamás, aki lassan egy évtizede már borász, vendéglátós is.

Nem csoda, hogy az ételek is olyanok, akár a műalkotások: a báránycsülök bombasztikus, a fogasfilé hollandi mártással és spárgával mámorító, ahogy a kínálatban megtalálható borok is. Minden helyi termelőktől származik, vagy a Mi a Kő többhektáros gyümölcsösében és zöldséges kertjében termett. Hozzám hasonló macskabolondoknak külön plusz, hogy egy-egy négylábú látogatóval is mindig lehet ott találkozni. Bővebb infókat ITT találsz a helyről.

Ahová minden alkalommal öröm visszatérni – Folly Arborétum és Borászat

Szeretem az olyan helyeket, amiknek régre nyúló, kézzelfogható történetük van. Ilyen a meseszép Folly Arborétum és Borászat is, aminek kertjét Folly Gyula pécsi orvos alapította, és kisebb-nagyobb megszakításokkal azóta is a Folly család tulajdonában van. Ez az arborétum tehát nem csupán különleges cédrusok és ciprusok gyűjteménye, hanem egy valódi családtörténet is, amit méltó módon írnak tovább az alapító dédunokái. Ha a környéken járunk – ami bár nem történik olyan sokszor, mint szeretnénk, de mégis –, mindig betérünk ide.

Teszünk egy sétát a cédrusok és ciprusok árnyékában, magunkba szívjuk friss illatukat, majd egy pohár bor vagy zamatos házi szörp társaságában gyönyörködünk a Balatonban. És mindenképp eszünk is valamit, ha itt járunk, hiszen a Folly konyhája fenséges fogásokkal, szezonális étlappal vár.

A nyár eddigi, toronymagasan legjobb desszertélménye is itt ért, amikor megkóstoltam a fenyőmagos krémesüket. Bővebb infókat ITT találsz a helyről.

+ 1. És amit nem érdemes kihagyni – Gergely Borház

Amikor legutóbb, kicsivel több mint egy hónapja a Káli-medencében jártunk, nagyvázsonyi szállásadónk szeretettel ajánlotta számunkra a Gergely Borházat, ami egy igazi családi vállalkozás: apa és gyerekei szívügye a hely, aminek lelke a család a végtelen szeretete és tisztelete a szőlészet és a birtok, a föld iránt. A kitűnő borok mellett – amikből a szállásadónk révén volt szerencsénk ízelítőt is kapni – nemrég konyhájukat is megnyitották.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Gergely Borház (@gergelyborhaz) által megosztott bejegyzés

Akkor sajnos már nem jutott időnk ide is ellátogatni, de neked mindenképp azt ajánlom, hogy ejtsd útba őket (ezért került be ebbe a válogatásba plusz egyként), hiszen azt biztosra tudom, hogy nemcsak remek boraik vannak, de a kilátás egészen páratlan, és olyan ínycsiklandó finomságok is szerepelnek az étlapon, mint a grillezett szűzpecsenye rókagombás tagliatellével. Bővebb infókat ITT találsz a helyről.

Filákovity Radojka