„Élveboncolás” Gyárfás Dorkával, Somos Ákossal és az AlkalMáté Trupp tagjaival

Ahogy Gyárfás Dorka ír filmről és színházról (olyan érzékenységgel, hozzáértéssel és rajongással), úgy szerintem senki sem képes rá – és nem mellesleg a tudása is óriási a témában.

Így, ha arra fogadtam volna, hogy miről fog szólni majd az első kötete, akkor biztosan filmes vagy színházi témára tettem volna a voksomat. Somos Ákossal közösen írt interjúkötetükben, ami az AlkalMáté Trupp – Élveboncolás közönséggel címet kapta pedig nem lőnek kicsire, hanem rögtön a magyar színháztörténet egyik legformabontóbb, legintimebb és kétségkívül egyik legnépszerűbb kortárs előadás-sorozatának, az AlkalMáté Truppnak állítanak emléket.

Mint ismeretes, Máté Gábor első színészosztálya – amelynek tagjai között ott találjuk Jordán Adélt, Fenyő Ivánt, Kovács Patríciát vagy Dömötör Andrást is – 2007-től indította el közös projektjét, amelynek keretein belül tizennégy éven át minden nyáron az egyik osztálytárs életét dolgozták fel egy előadásban. Velük készítettek interjúkat a szerzők, amikből nemcsak hazánk legismertebb színészeinek egymással való kapcsolata, hanem az élethelyzeteik, dilemmáik is felvillannak, ezek pedig minket is továbbgondolásra késztetnek – akárcsak annak idején az AlkalMáté Trupp előadásai.

A könyvet június 12-én mutatják be a Margó Nagyszínpadán, az esten pedig a szerzők mellett a legendás osztállyal is találkozhat a közönség (bővebb infókat ITT találtok). De Dorkával és Ákossal – aki szintén rendszeresen publikál a WMN-en –, június 10-én, pénteken is összefuthattok: az Ünnepi Könyvhéten dedikálják majd a kötetüket 17 órától a Park Kiadó standjánál.

Találkozz Szentesivel, amikor a Merkúr a retrográdba lép

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Szentesi új kötete, a Merkúr a retrográdban már a megjelenése óta vezeti a sikerlistákat, ami nem is csoda, hiszen

Évi szókimondását, őszinteségét és bátorságát szinte szomjazzák az emberek – legyen szó a cikkeiről vagy a szépirodalmi műveiről.

Én is izgatottan vártam már a kollegina új regényét, aki igazi mestere a címadásnak (is), és akinek már akkor rég olvasója voltam, amikor még csak titkon álmodoztam arról, hogy egyszer én is a WMN-nél dolgozhatok majd. Ha pedig ez nem történik meg, nemcsak Évit nem ismerem meg – akinek az ereje élőben még inspirálóbb –, de azt sem tudom meg, mit jelent, ha a Merkúr retrográdba lép, amit viszonylag gyakran emlegetünk a WMN-es szerkesztőségi értekezleteken. Az ugyanis sok-sok bajt tud okozni, de persze az életben épp az a fantasztikus, hogy még a legnehezebb időszakokban is történnek igazi csodák, rég várt, örömteli fordulatok. Ilyen például, ha az emberre rátalál a szerelem – épp egy tragédia kellős közepén. Az útkeresés regénye ez, egy látlelet arról, hogyan értelmezi magát egy nő a 2020-as években gyerek nélkül, mit gondol önmagáról, a testéről, az életéről, és hogyan funkcionál egy párkapcsolatban, ha még nem tudott megküzdeni az örökölt anyai mintákkal. Szentesi új regényét június 11-én mutatják be a Margón, június 12-én, vasárnap pedig Évi az Ünnepi Könyvhéten dedikálja a kötetét 11 órától a Libri standjánál.

Fiala Borcsa A bodrogközi rémmel vár – de megijedni azért nem kell

Akár novellát, regényt vagy cikket írjon, Borcsa stílusa – amin mindig átviláglik az életszeretete –, illetve mással összehasonlíthatatlan humora, ezer közül is felismerhető, élőben pedig ugyanolyan parádés, mint papíron.

És én mondom, aki úgy képes enni és nevetni, mint ő, attól érdemes ezt-azt ellesni. Egy szó, mint száz, nemcsak olvasni, hanem beszélgetni is jó vele, szóval én a helyetekben nem hagynám ki, hogy élőben is találkozzak Borcsával, aki legutóbbi, felnőtteknek szóló novelláskötete, a Vele tűrök, vele szenvedek után most ismét a gyerekekhez szól, méghozzá egy hamisítatlan kalandregénnyel. A nyomozás helyszíne pedig ezúttal a Bodrogköz, ahol különös bűntények történnek. Még szerencse, hogy Berci papa és unokája, Dani szereti a rejtélyeket. Ha te is közéjük tartozol, és még az is érdekel, miért jó, ha mindig van kéznél egy kis szárított rozmaring, tárkony vagy épp macskaalom, akkor felnőtt fejjel se légy rest, és vedd a kezedbe a szerző új kötetét, amit június 11-én mutatnak be a Margón, június 12-én pedig a vérbeli WMN-rajongókat örvendezteti meg, méghozzá nem egyedül…

Jön ugyanis a dupla öröm: Kurucz Adrival közösen dedikálnak

Kurucz Adrienn kolléganőm a történetek szerelmese, szinte állandóan mesél, történeteket gyűjt és sző. Méghozzá nem is akárhogy: a szövegei ugyanolyan finomak, szerethetők és szórakoztatók, mint ő maga.

Számomra olyan, mint azok a bölcs mesélők, akik köré a régmúltban odasereglettek kicsik és nagyok, hogy szájtátva hallgassák a tanmeséiket.

Első kötete a gondosan gyűjtögetett és elmesélt történeteinek tárháza: kapcsolatokról, szerelmekről – magáról az életről. És bár azt mondja, nem érti, mi jó van abban, ha a szerző összefirkálja a könyvet, ő most (szerencsére) mégis megteszi június 12-én, 16 órától a Jaffa Kiadó standjánál az Ünnepi Könyvhéten – méghozzá nem is akárki társaságában. Fiala Borcsával vár benneteket, aki a már említett, Vele tűrök, vele szenvedek könyvével készül a dedikálásra. Ne hagyjátok őket unatkozni!

Filákovity Radojka