A rizstermesztő keleti kultúrák közösségben gondolkodnak – a mi őseink búzát termesztettek…

–

A rizskultúra elmélete

Régóta él a társadalomtudósok körében az a feltételezés, hogy a rizstermesztő kultúrák kollektivistábbak, a búzatermesztők pedig individualistábbak. Először is: mit jelent ez? Geert Hofstede holland szociálpszichológus volt az, aki 6 dimenzió alapján írta le a világ különböző kultúráit. Ezek közül az egyik a máig használt kollektivizmus–individualizmus fogalompár, amely elsősorban arra vonatkozik, hogy a társadalom tagjai mennyire részesítik előnyben az embertársaiktól való függést, illetve függetlenséget. 

Az individualista kultúrák ismerősek lehetnek számunkra: ezekben az egyénen, az ő képességein, önmegvalósításán, céljain van a hangsúly (ami nem önzőséget jelent!), míg a másoktól való függés sokszor gyengeségnek minősül. A személy az „én”-jén keresztül szemléli a világot, és a többiekről való gondolkodás során is kevésbé hajlamos figyelembe venni a kontextust. Az individualizmusra inkább a horizontális (egyenrangú) kapcsolatok, az érzelmek közül pedig a bűntudat jellemző, ezzel szemben a kollektivista kultúrákban (mint amilyen sok keleti kultúra is), inkább a vertikális (alá-fölé rendeltségi) viszonyok, valamint a szégyen kapnak nagyobb szerepet. Az egyéni szempontoknál jobban kiemelkednek a közösség érdekei, a társadalom pedig sokkal inkább a kapcsolati relációkra, a „mi”-re épül.

Visszatérve a mezőgazdaságra:

az, hogy a hántolatlan rizs termesztése komplex öntözőhálózatot, és a búzához képest kétszer nagyobb munkaerőt igényel, a gazdákat szoros, kölcsönösen függő kapcsolatokba rendezte.

Azt látjuk, hogy Japántól Sierra Leonéig, a rizskultúrák mindenütt a családok, a szomszédok összefogásán alapulnak, hogy együtt meg lehessen birkózni a nem ritkán nyomasztó feladattal. És ez a generációkon átívelő küzdelem mélyen hat az emberek személyiségére is – legalábbis az elmélet szerint.

Csakhogy ezt az elméletet sosem lehetett tesztelni

A rizstermesztés teszi kollektivistábbá az embereket, vagy az eleve kollektivistábbak adják rizstermesztésre a fejüket, mert jól tudják, hogy ott együtt kell működniük másokkal? Na ez az a kérdés, amelyre az eddigi kutatások nem tudtak fényt deríteni. Korábban ugyanis csak együtt járásokat tudtak vizsgálni, de ez az elrendezés nem alkalmas ok-okozati viszonyok feltárására. Ráadásul ilyenkor az sem zárható ki, hogy valójában egy harmadik, mögöttes tényező okozza a különbségeket, tehát a kollektivizmus–individualizmus eltéréseinek nem a mezőgazdasághoz, hanem valami máshoz, mondjuk, a földrajzi elhelyezkedéshez, a beszélt nyelvhez vagy a történelmi eseményekhez van köze. 

A fenti problémák méregfogát húzta ki a Ninghszia tartományban található két farm kutatók általi felfedezése. Először is, nem kellett kísérletet végezni:

laboratóriumi körülmények között amúgy is szinte lehetetlen lett volna szimulálni a rizstermesztés komplex folyamatát, ráadásul nem is lett volna etikus arra kötelezni a résztvevőket, hogy évtizedeken keresztül végezzék ezt a munkát.

Ehelyett Thomas Talhelm és Xiawei Dong – a Nature Communications nevű szakfolyóiratban pár hónapja megjelent tanulmány szerzői – rábukkantak erre a történelmi véletlenre, illetve a két helyszínre, amelyek mindegyike a Sárga-folyó partján fekszik, egészen közel egymáshoz: tehát egy országon, éghajlati övezeten belül. Talhelm és Dong végigböngészgették a régi feljegyzéseket is, amelyek alapján meggyőződhettek róla, hogy a Kínai Kommunista Párt valóban a véletlen alapján telepített embereket az egyik, illetve a másik gazdaságba. Mindez a szociálpszichológusoknak kész aranybánya! 

El is indultak megvizsgálni a két közösséget

Már önmagában az is érdekes, milyen feladatokat találtak ki a vizsgálatba bevont több mint 230 gazdálkodónak. Az első egy kategorizálási feladat volt, amelynek során megkérdezték például, hogy egy nyúl képéhez mit társítanának a személyek: egy répát vagy egy macskát? A „répa” válasz holisztikus párosítás, hiszen a dolgok relációjából, egymáshoz való viszonyából indul ki (ez jellemzőbb a kollektivista kultúrákra), míg a „macska” válasz analitikus, hiszen egy közös kategórián („emlős állatok”) alapul, ami inkább az individualista működés sajátja. 

A második feladat során a résztvevők egy történetet olvastak, amelyben vagy egy baráttal, vagy egy idegennel kötöttek üzletet. Ezután vagy azt tudták meg, hogy az üzlettársuk becsületes volt, vagy azt, hogy átvágta őket. Az volt a kérdés, hogy mennyi pénzzel jutalmaznák meg a tisztességéért, és büntetnék meg az árulásáért az illetőt.

A kutatók azt várták, hogy a kollektivista rizstermesztők körében jobban jelen lesz a nepotizmus (a rokonoknak, barátoknak való kedvezés), a lojalitás, míg az idegent szigorúbban fogják büntetni. 

A harmadik feladatban úgynevezett szociogramokat kellett készíteni. Ilyenkor rajzolsz egy téged jelképező kört, majd beleírod a nevedet, és ehhez hasonlóan, körökbe írt nevekkel jelölöd magad körül a barátaidat, családtagjaidat is. A kutatók ez után lemérték, ki mekkora körnek ábrázolta magát és a többieket – ebből ugyanis következtetni lehet az énfelnagyítás mechanizmusaira (hozzád képest mekkorák az életedben részt vevő emberek?). 

A rizs nem csak Kína története

Ahogy azt várni lehetett, a rizstermesztők holisztikusabban gondolkodtak, hűségesebbek vagy nepotistábbak voltak (tehát a barátaiknak, rokonaiknak kedveztek, az idegent viszont szigorúan büntették), valamint kevésbé nagyították fel az énjüket, mint a búzatermesztők. Ezek a különbségek akkor is fennmaradtak, amikor a kutatók statisztikai módszerekkel számításba vették a nem, az életkor, a vallás, vagy az anya iskolai végzettségének hatását.

Sőt, mivel a közelmúltban vízhiánnyal kellett a térség lakosainak szembesülniük, a rizstermesző gazdaság rotációs programot indított el, hogy a gazdák harmada minden évben ne rizst, hanem szárazföldi növényeket termesszen – de ezek a résztvevők, bár az elmúlt évben nem foglalkoztak rizstermesztéssel, szintén kollektivistábbnak bizonyultak. Úgy tűnik tehát, hogy egy évtizedeken át felhalmozódó kulturális hatásról van szó, amely ablakot nyithat a nyugati és keleti világ közti különbségekre!

„Ugyanakkor a rizs egyáltalán nem csak Kína története – hangsúlyozta a Psypostnak Thomas Talhelm. –

A világ népességének 53 százaléka olyan országokban él, ahol a rizstermesztés jelentős múltra tekint vissza. Dél-Ázsiában van rizs, ahogy Nyugat-Afrikában, a Karib-térségben, valamint Dél-Amerikában is” – mondta. 

Beépül a génjeinkbe

Érdekes volt ebben a vizsgálatban, hogy a felhalmozott kulturális minta hatása akkor is érződött, ha a személy az elmúlt évben nem foglalkozott rizstermesztéssel. És most képzelj el olyan helyszíneket, ahol több ezer éve, generációkról generációkra foglalkoznak rizs- vagy épp búzatermesztéssel! Nem csoda, hogy a rizs–búza különbségeket korábbi kutatások során olyanok körében is megkapták, akik az egyikhez vagy a másikhoz kapcsolódó területen éltek, de saját maguk életükben nem dolgoztak földművesként: például egyetemi hallgatók voltak, vagy egy ismert kávézólánc vásárlói Kína nagyobb városaiban. 

„A rizskultúra nem tűnik el, amint az emberek leteszik az ekét”

– írja Talhelm és Dong a tanulmányban. 

Ne feledjük: az első rizstermesztők mintegy 8 ezer évvel ezelőtt jelentek meg. Ugyanakkor a szerzők arra is felhívták a figyelmet, hogy a halászat vagy a pásztorkodás személyiségre gyakorolt hatásairól egyelőre kevesebbet tudunk. Pedig jó eséllyel ezek a tapasztalatok is beépülhettek az emberek génjeibe a történelem során.

Kiemelt kép: Getty Images / NurPhoto / Contributor

Milanovich Domi