Ötvenhárom kiló kényszermosoly – Így válogatták a légiutas-kísérőket

–

Elsőre azt hittem, ez a kép egy paródia, legalábbis nagyon szerettem volna hinni benne. Persze a lelkem mélyén tudtam, hogy nem az. Az 1948-ban készült fotón három nő demonstrálja, milyen egy ideális légiutas-kísérő. Egyikük épp mérlegen áll, másikuk a súlyát és a magasságát ellenőrzi, a harmadik nő pedig egy hatalmas ceruzával mutatja egy táblán, mik is egy tökéletes stewardess paraméterei.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Airliners History (@airliners.history) által megosztott bejegyzés

Hogy konkrétak legyünk, – átszámolva – a tábla szerint az átlag United Airlines légiutas-kísérője ötvenhárom kiló, százhatvanöt centi és huszonhárom éves. Mindehhez a képen szereplő nők előírtan mosolyognak, még ha rendkívül mesterkélten is. A táblán egyébként a magasság nincs még kipipálva, úgyhogy talán azért vágnak olyan furcsa arcot, mert a lemért nő nem felel meg a kritériumoknak, de bárhogy is, egyikük mosolya sem tűnik őszintének, sőt. 

Vajon ez a méricskélés általános volt? Sajnos, mint kiderült, igen. 

A legfontosabb: a megjelenés

A második világháború után az összes légitársaság azon dolgozott, hogy vonzóvá tegyék a repülést. 

Elsősorban persze a férfiakat célozták meg, és ehhez igazából nem is kellett sok. Eleinte csak a súlyt, a magasságot és a korhatárt lőtték be, de ahogy teltek az évek, maga a nőideál és a divat is jócskán megváltozott, így a megkívánt öltözet is átalakult. Elég volt kitalálni egy olyan munkaruhát a stewardesseknek, ami kellőképpen szűk, szabadon hagyja a lábakat, magyarán, nem sokat bíz a fantáziára. A cél az volt, hogy a légiutas-kísérők magát a hollywoodi szépséget testesítsék meg, de ehhez a ruha és a hibátlan alak önmagában nem volt elég. 

Azon túl, hogy a férfiak vágyaira akartak hatni, a nők számára is vonzóvá akarták tenni ezt a munkát. A stewardessek világutazók, vagányak, szabadok, gyönyörűek, ez áradt minden hirdetésről, plakátról. Aki repülőn dolgozik, az nemcsak ragyogó mosolyú, hamvas és dögös, de betörve a munkaerőpiacra, kiszabadulhat a háztartásbeliség szűkös kereteiből, ezzel csábították a nőket a jelentkezésre.

Az állásinterjúkon a jelentkezőket alaposan végigmérték, szó szerint, hiszen – ahogy a képen is látható – mérlegre is állították őket. Ám ezen az ellenőrzésen azután is részt kellett venniük, hogy munkába álltak.

Kathleen Heenan 1965–1977 között a Trans World Airlines légiutas-kísérőjeként dolgozott, és egy interjúban mesélte, hogy rendszeresen mérték őket, de ha valaki átlépte a súlyhatárt, annak azonnal mennie kellett, ráadásul fizetés nélkül, hiszen megszegte a munkafeltételeket. Félvén a kirúgástól, sokan fogyókúrás és vízhajtószereket kezdtek szedni, nehogy véletlenül átlépjék a bűvös súlyhatárt. 

Egy korábbi Pan American World Airways stewardess, Patricia Ireland pedig arról mesélt, hogy az állásinterjúján őt konkrétan arra kérték, húzza feljebb a szoknyáját, mert látni akarták, nem vaskos combokat rejteget-e. És ez egyáltalán nem számított kivételes esetnek. 

Műszempilla és melltartó

A hatvanas-hetvenes évek Amerikájában végigsöprő szexuális forradalom hatására még durvább sebességre kapcsoltak a légitársaságok. 

Már nem volt elég a fiatal, csinos test és a hollywoodi szépség. A korábban semleges egyenruhák egyre rikítóbb színt kaptak, a stewardessek élénk narancssárga és rózsaszín árnyalatokban pompáztak, mint valami extravagáns, fénylő, szexi dísztárgyak a kirakatban. A homokóra alak imádatát meglovagolva, több légitársaság szoros öv és melltartó viseletét írta elő, hogy a stewardess teste mindig tökéletes formájú legyen. 

Ez azt is jelentette, hogy a (férfi) felettesek rendelkeztek azzal a felhatalmazással is, hogy ellenőrizzék e kritériumok betartását. 

A műszempillák viselését és a festett hajat már nem tették kötelezővé, de erősen ajánlották. 

Ám nem volt elég a makulátlan és kívánatos megjelenés – és itt válik igazán gyomorforgatóvá az egész –, (ha eddig nem volt az). Ugyanis szerződés kötötte a stewardesseket, hogy nem mennek férjhez a munkáltató engedélye nélkül és nem esnek teherbe, amíg dolgoznak. 

Mivel 

a légitársaságok harminckét-harmincöt év között határozták meg a nyugdíjkorhatárt, senki nem rendezkedett be hosszú távra ezen a pályán, 

így nem feltétlenül tűnt vállalhatatlannak a családalapítás elhalasztása. A légiutas-kísérők pontosan tudták, hogy amint lejár a szavatosságuk, máris jön a fiatalabb, feszesebb utánpótlás. Ám ha valaki mégis engedély nélkül ment férjhez (sőt, egyes légitársaságoknál már a házasság önmagában tiltott volt), vagy teherbe esett, azonnal távoznia kellett.  

„Kiszolgáljuk az igényeidet!”

A szabályok egyértelműen azt üzenték, hogy a nők élvezeti cikkek, használati tárgyak. A stewardessek tárgyiasításával a légitársaságok mind azt sugallták, hogy ezek a derűs, csinos, bevállalós nők azért vannak, hogy a férfiak (mivel ők voltak az első számú célcsoport) kényelmét, zökkenőmentes, élvezetes útját biztosítsák. 

A United Airlines attól sem riadt vissza, hogy ilyen szlogenekkel dobják fel a mosolygós, miniszoknyás, szexi csizmás nőkkel dekorált hirdetést: „Azon vagyunk, hogy kiszolgáljuk az igényeidet” – mintha csak egy bordélyház szolgáltatásait reklámoznák. Szerencsére a munkaköri leírásban egyáltalán nem szerepelt ilyesmi, de ez nem tartotta vissza a légitársaságokat attól, hogy ezt a lapot játszák ki dolgozóik méltóságának kárára. 

A miniszoknyás nőket simán felállították egy fotó kedvéért a repülő szárnyaira, hogy a fenekükön kívánatosan megtámaszkodva, csábítóan hátratekintsenek, de gyakori volt az is, hogy alulról komponálták a képeket, hogy azt sejtessék, szinte be lehet látni a szoknyájuk alá. 

A Pan Amnél töltött időről 

több egykori stewardess is úgy nyilatkozott, hogy az egyenruhától egész egyszerűen köztulajdonnak érezték magukat. A reklámszlogenek azt sugallták, hogy a légiutas- kísérők feladata minden igényt kiszolgálni a repülőút alatt, hogy szexuálisan elérhetők, sőt, mintha erre vágynának is. 

A változás szele

Ám a hetvenes évek közepére a kor szellemisége egyre inkább meghaladta ezt a hímsoviniszta megközelítést. A légitársaságoknál dolgozó nők megelégelték a szemérmetlen és méltatlan tárgyiasítást. 1972-ben a Stewardessek a Nőjogokért nevű új feminista csoport felvette a harcot az iparágban uralkodó szexizmus és diszkrimináció ellen. 

Nagyjából ugyanebben az időszakban elkezdtek férfiakat is beengedni az iparba, ami óriási lépés volt az ügy szempontjából. Mivel akkoriban egyébként is hatalmas erőket tudtak tüntetésekkel megmozdítani, és az emberi jogok abszolút központi témának számítottak, így a légitársaságok kénytelenek voltak megadni magukat. A házassághoz szükséges engedélykérésre, a terhességre, a kötelező nyugdíjkorhatárra vonatkozó szabályokat az összes amerikai légitársaság eltörölte. (Világszinten egyébként sokkal lassabb volt ez az átállás, olyannyira, hogy a Quatar Airways csak 2015-ben törölte ezeket a pontokat a szabályzatból.) 

Szabálylazítás és szemléletváltás ide vagy oda, a stewardessek még mindig gyakran jelennek meg a popkultúrában, a filmekben, a sorozatokban, a reklámokban csábító nőként. De ha belegondolunk, ebben nincs is semmi meglepő, hiszen 

legyen szó mosóporreklámról, csokiról, szerencsejátékról vagy alkoholról, a szexi nő még mindig a leggyakrabban használt marketingfogás. 

Talán már nem kétértelmű, szexuális szolgáltatásokat sugalló szlogenekkel és rövid ruhában pózoló nőkkel népszerűsítik a repülést, de a nő szerepe istenigazából nem változott. A nő préda, a nő a férfi vágyainak megtestesítője, a csábítás maga. Persze, ezt így szó szerint kimondani már nem lehet, szóval van, ahol ez a diszkrimináció és szexizmus inkább olyan gesztusok szintjén mutatkozik meg, mint egy kéretlen kézcsók, az alacsonyabb fizetés vagy az áldozathibáztatás.

Mindezek ismeretében érdemes újra alaposan megnézni ezt a fényképet, hogy bevésődjön, nem is nagyon régen a légitársaságoknál még olyan kritériumokhoz kötötték a nők munkavállalását, amiknek az égvilágon semmi közük nem volt magához az elvégzett munkához.  

Ilyen az, amikor a társadalom folyamatosan azt szajkózza, hogy a nő vagy szüljön és háztartást vezessen, vagy – ha már odáig merészkedik, hogy dolgozzon – szolgálja a férfiak örömét. 

Jó lenne azt hinni, hogy a világ nagyot fordult azóta, hogy ez a fotó elkészült. Tényleg jó lenne. 

Források: ITT, ITT és ITT

Kiemelt képek forrása - Forrás: Getty Images/ H. Armstrong Roberts/ClassicStock / Contributor; Getty Images/Mirrorpix / Contributor; Getty Images/ Keystone / Stringer

Szabó Anna Eszter