Értelmetlenül pusztítjuk, pedig ő jót tesz velünk – Íme, a tobzoska
Amikor a Jóisten kicsit már elfáradt a teremtésben, még egyszer körülnézett, hogy milyen alapanyagok maradtak raktáron. Arra gondolt, hogy még összedob valamit, amivel levezet, és ami igazán örömet ad. A következő pillanatban már széles mosollyal az arcán gyúrta, ragasztotta az anyagot, hol eltartva magától, hol magához szorítva. Így keletkezett a tobzoska. Kökéndy Ákos szokásos, de rendhagyó természetrajza.
–
Ha Zalában sétálunk, különösen az Iklódbördőce-Hernyék-Csömödér háromszögben, soha nem fogunk velük találkozni, ugyanis Afrikában és Ázsiában élnek ezek a fura emlősök. Mindössze nyolc fajukat ismerjük, ezek egymástól jól megkülönböztethetők, de mindegyik nagyon tobzoskának néz ki. Míg a legkisebbek simán elférnek egy iskolatáskában, addig a legnagyobbaknak már ülésmagasítóra sincs szükségük az autó hátsó ülésén, olyan szép hosszúra nőttek.
A véres tobzoskatámadások nemcsak azért nem szerepelnek a címlapokon, mert jobb elhallgatni ezeket, hanem azért sem, mert nincsenek. Ez persze csak az embercentrikus médiapiacra igaz, a Hangya Hírek és a Termesz Times napi szinten hozza a kegyetlen éjszakai mészárlásokról szóló híreket. Az, hogy egy ártatlan ananásznak öltözött tömeggyilkos járkál a közelünkben, bennünk is felébresztené a picsogó hangyát.
Mert hogyan is néz ki egy ilyen cuki kis lény termeszperspektívából?
A külsője egyszerűen túlzás. Számtalan szarupikkely fedi, tehát olyan, mintha elhanyagolt emberi körmökből álló, mozgékony, de éles fegyverként is szolgáló önvédelmi páncélzatot kapott volna. A pikkelyek rendezett sorokban, egymást átfedve védik, ellentétben a fenyőtobozzal, aminél szép spirálban helyezkednek el.
Egészen pici orra van, viszont cserébe nagyon nagy farka. Ez utóbbival nem henceg, ami kicsit jobb színben tünteti fel ebben a kéretlen tartalmakkal teli világban.
Tulajdonképpen egy visszafelé felépített elefántként is tekinthetünk rá, ott ugyanis hosszú az orr és kicsi a farok, de ennek az összehasonlításnak semmi értelme. Aprócska mellső lábain éles karmok vannak, ezzel dúlja fel a békés termeszotthonokat éjszakánként, de ezzel tud fákra is felkapaszkodni. Mivel nem rágja a körmét, így az némileg akadályozza a járásban: a kézfejének külső élén támaszkodik, de csak akkor, amikor éppen nem két lábon jár. Képes ugyanis úgy is haladni, hogy az előre hajló testét a hátra nyúló hatalmas farkával egyensúlyozza ki, és így a két hátsó lábán oson. Ezt a megoldást a dinoszauruszok már feltalálták, szóval még egy eredeti ötlete sincs. De azok legalább tudtak vágtázni, ő viszont egy életvidám nyugdíjas sebességét is alig éri el. Bár egészen jól úszik, a hazai gyógyfürdőkben lebegő szarulemezekért mégsem ő felel.
Természetesen nem az önuralom és a kiegyensúlyozottság miatt nem rágja a körmét, hanem azért, mert nincs is foga. Még rágóizmai sincsenek, már gyermekkorában elnyugdíjasodik.
Ahhoz, hogy ez a horroroszaurusz meg tudja roppantani a felfalt hangyák kitinpáncélját, külön kavicsokat kell lenyelnie, amit egy zúzaszerű rekeszben tart. A szegény rovarokat pedig egy nyálcsirizes futószalagon juttatja be a szájába. Az óriás tobzoskának 40 centis, ceruzavastagságú nyelve van, hogy mélyen be tudjon nyalni a hangyavárba. Mivel rövid a pofája, ezért egy ilyen hosszú nyelv csak úgy fér bele a jószágba, ha nem is a szájában, hanem mélyen, a mellkasában kezdődik a szegycsont és a nyelőcső között. Eme anatómiai sajátosságát sok karrierista ember igyekszik leutánozni, több-kevesebb sikerrel.
Csak a kisebbeket bántja, az oroszlántól bezzeg fél!
Ha kilépünk a zsákmányállatok nézőpontjából, rögvest másként fest a kép. A fura pofa és a fogazat teljes hiánya nagyon védtelenné teszi a ragadozókkal és főleg az emberrel szemben.
Az oroszlánok rendszeresen felsülnek, amikor egy-egy ilyen tobzoskát szeretnének megenni, ugyanis a pikkelyes jószág képes teljesen összegömbölyödni, így a védtelen hasát és a fejét teljesen el tudja dugni a farka alá.
Az angol pangolin név is egy maláj szóból ered, ami azt jelenti: „aki összegömbölyödik”. Ez azért is jó taktika, mert a pikkelyei kimondottan élesek, így a ragadozók előbb-utóbb megvágják a szájukat, és mást kénytelenek választani az aznapi menüből a mozgékony körömpörkölt helyett.
Mivel többnyire éjjel keresik betevő rovarjaikat, nem csoda, ha a látásuk nem igazán fejlett. Ezt ellensúlyozza a remek szaglás és hallás, amivel nagyon messziről ki tudják szúrni, ha valahol egy rovarállam termeszkedik. (Szóvicc.) A tobzoskák a termeszek egyik legfontosabb szabályozói, naponta 20 dekát is megesznek, ami nagyjából 200 ezer rovart jelent, így jól látható, hogy nélkülük túlszaporodnának ezek a mindent felfaló rovarok.
Van olyan bűzmirigye is, mellyel a területét jelöli ki, a nagyobb termetű hímek ilyen módon vonzzák magukhoz a kisebb nőstényeket. Mielőtt elszabadulna a fantáziánk a fülledt éghajlaton beálló romantikus tobzódásról, lássuk a nyers tényeket:
a tobzoska tök egyedül szeret élni, évente egyszer párzik, nyilván valamikor Valentin-nap környékén. Ennyi.
Pár hónap múlva születik meg a kis utód, a legtöbb fajnál egykeként. Ha valakiben felmerülne a farfekvéses tobzoskaszülés pikkelyborzoló ötlete, az megnyugodhat, mert ha ilyen előfordul is, a pikkelyek a születés környékén még egészen puhák, így nem sebzik meg anyát. Az újszülött kölyköt a föld alatti üregben vagy a faodúban szépen körülöleli az anyukája, így védi az esetleges betolakodók ellen, amíg meg nem keményednek a szarulemezei. Amikor már elkezd ő is hangyákat enni, vidáman ücsörög az anyja farkán, és úgy utazik az étteremig meg vissza. A mamahotel két évig van nyitva, aztán már egyedül kell élnie. Ennek mindkét fél örül!
Ez a csuda állat igazán megérdemelne minden figyelmet és gondoskodást az embertől
Hálából a fajtánk ötpercenként öl meg egyet, ő a legnépszerűbb orvvadászati célpont, a legnagyobb kereskedelmi forgalmú vadállat.
Nagyon finomnak tartják a húsát, de nemcsak ezért vadásszák, hanem azért is, mert a pikkelyeinek mindenféle gyógyító erőket tulajdonítanak bizonyos keleti gyógyászatok, egyes adatok szerint a kínaiak közel háromnegyede hisz a pikkelygyógyászatban.
(A szexualitásukkal elégedetlen vagy más bajjal kínlódó keleti hiszékenyek természetesen nemcsak a tobzoskákat sodorták már a kihalás szélére, hanem a tigristől az orrszarvún át szinte minden mozgó állatot. Nyugati sorstársaik egyéb marhaságokban hisznek.)
A vadászat mellett hatékonyan pusztítjuk az élőhelyüket is, Ázsiában és Afrikában egyaránt megy ez nekünk. És abban sem reménykedhetünk, hogy majd fogságban jól felszaporítjuk az állományukat, amit aztán visszahelyezünk az addigra helyreállt élőhelyekre, mert ez a kedves jószág nem bírja a fogságot, nem csupán szaporodni nem akar, de gyorsan el is pusztul. Ha minden tobzoska értelmetlen elpusztítása után a felbújtónak kellene megennie a napi 200 ezer hangyát, talán gyorsabban leszoknának erről a vidám gyilkolászásról.
A természet varázslatos hálózatában ezeknek az állatoknak is nagyon fontos szerepe van, vigyáznunk kell rájuk, ha azt szeretnénk, hogy az unokáink is elkerekedő szemmel csodálkozzanak rá erre a teremtményre. És akkor talán a Jóisten is kicsit nyugodtabban pihenhetne, arcán a tobzoskás mosollyal.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/DarrenBradleyPhotography
