Mikor lehet hasznos a családterápia?

Ha egy gyerek mindennel ellenkezik, ha verekszik a társaival, esetleg nehezen megy neki a beilleszkedés egy új közösségbe, vagy olyan tanulási nehézségei vannak, amik eddig nem voltak jellemzők rá, nem érdemes megvárni, amíg elmérgesedik a helyzet. Ha pedig mindezekkel kapcsolatban nevelési nehézségek is lépnek fel otthon, az oviban vagy az iskolában, és túl sok megoldatlan konfliktussal kell megküzdenetek napi szinten, akkor mindenképpen érdemes felkeresni egy családterapeutát. 

A kamaszkor ebből a szempontból kivételesen érzékeny időszak, hiszen ahogy a gyerek, úgy a szülő is könnyen kiborulhat. Akár mindennaposak is lehetnek a mérgező csaták a családban.

A családterápiás rendszerszemlélet szerint ezekben a helyzetekben a gyereket nem a probléma forrásának kell tekinteni, hanem a család legsérülékenyebb tagjának, akinél a tünetek a leginkább megmutatkoznak.

Tehát nem „megjavítani” kell őt, hanem inkább támogatni az egész családot, mint egy együtt élő, együtt mozduló rendszert. Hiszen, ha csak egyetlen családtagnak is nagyobb nehézségei vannak, az mindenképp kihat az egész rendszer működésére. Billen a családi egyensúly, és elindulhat egy dominó… 

Lássunk egy egyszerű, hétköznapi helyzetet!

Sokaknak ismerős lehet például a romló bizonyítvány problematikája. (Annak bizonyítására, hogy „a gyerekkel van a baj”.)

A kiskamasz jegyei romlani kezdenek a felső tagozat elején. Ezenkívül egy ideje már kritikusabb szemmel nézi a világot, az iskolát, a szüleit. Az apa úgy gondolja, hogy még elbír a kezdődő kamasz ellenállásával, de az anya eszköztelennek érzi magát, mert neki „nem fogad szót a gyerek”. Hiába minden, az egyetemi felvételivel vagy a jobb gimnáziummal való példálózás, az aggodalom kifejezése, hogy „mi lesz belőled így…”, semmivel nem lehet meggyőzni a gyereket, hogy figyeljen oda a tennivalóira. 

Jó, ha tudjuk, hogy ilyenkor a kiskamasz leginkább saját démonaival küzd, és nem velünk. A homloklebenyének állapota határozza meg a viselkedését, ezért teljesen természetes, hogy nem tud évekre előre gondolkodni…

Jó esetben a szülők egymás között megvolnának. Jól emlékeznek még rá, hogy mi tetszett meg nekik annak idején a másikban. Ám sajnos a gyereknevelésről mást gondolnak, vagy ha nem is gondolnak mást, de mást gyakorolnak. Így aztán „anya szerint apa túl szigorú”, „apa szerint pedig anya túl engedékeny”. És ezen összevesznek. Az a legrosszabb, ha ez a gyerek előtt történik.

Tamás Anna – A fotó a szerző tulajdonában van

„A legjobb családokban is” előfordulhat hasonló eset

Ha ilyenkor családterápiára mennek, akkor ott mindhárom fél „meghallgattatik”, a gondolataik és az érzelmeik is felszínre kerülhetnek. De a felszínes dühön túl a mélyebb érzelmeik is felbukkannak. Megláthatják, észreveszik egymás szempontjait, sérelmeit, igényeit, szükségleteit. És jó esetben elindulhat egy minőségibb egymásra figyelés, ami biztonságosabb kapcsolódással jár.

Akkor is hasznos lehet a családterápia, ha többgenerációs feszültség van a nagycsaládban.

Például a nagyszülőkkel ellentétek keletkeznek az eltérő nevelési elvek miatt. Ha sokszor elhangzanak a kérdések: „Miért kapkodod fel a babát?! Ne kényeztesd el! Miért válogathat?! Miért veletek alszik?! Miért nem vagytok vele szigorúbbak?!” 

Vagy épp pont fordítva történik, és a nagyszülők minden olyasmit megengednek az unokának, amit otthon a szülők nem néznek jó szemmel. Jellegzetes példa erre a mértéktelen édességfogyasztás és a parttalan képernyőidő.

A gyerekek többnyire túl kicsik ahhoz, hogy megértsék, miért szabad a nagyinál csokit enni a tévé előtt, amikor otthon se csoki, se tévé…

Ilyen esetekben is össze lehet hangolni a különböző elveket és tapasztalatokat. Nem jobb vagy rosszabb, ahogy két különböző generáció él és gondoskodik a gyerekeiről, hanem más.

Más időszakban, más feltételekkel, más felfogás szerint, mást tartanak jó megoldásnak ugyanazokra a helyzetekre.

Nem megszakítani kellene tehát a rokoni kapcsolatokat – ahogyan sokan teszik, ha nincs egyetértés –, hanem kezelni volna jó a konfliktusokat. A gyereknek mindenképpen az a jó, ha a szülei és a nagyszülei – az eltérő elvek dacára is – szót értenek valahogy, és ő nagycsaládban nőhet fel.

Felnőtt családtagok is gyógyulhatnak a családterápiával

Igen sokszor elfordul, hogy elmélyülnek a konfliktusok a felnőtt testvérek között. (Erről Kurucz Adrienn írt érdekes cikket ITT.) 

De akár felnőtt gyerekek és szüleik is kaphatnak segítséget abban, hogy javuljon közöttük a több évtizede rögzült, feszültségekkel, elhallgatásokkal teli kommunikáció. Régi sérelmeket is át lehet beszélni, felnőtt-gyerek viszony helyett most már felnőtt-felnőtt közötti párbeszéddel.

A párterápia akkor segíthet, ha a kapcsolat kiüresedett, megfakult, már nem olyan, mint régen volt

Ha már nem tűnik elég erősnek, hogy kibírja a hullámvölgyeket, de még mindkét fél szeretne visszatalálni a régi szép időkhöz, akkor van esély arra, hogy újra beköszöntsön a béke. Vagy

az is jó felállás, ha legalább az egyik fél szeretné megjavítani a kapcsolatot, a másik pedig nem zárkózik el tőle. Ha csökken ugyan a kapcsolat szilárdsága, de még nem szakad.

Vannak jobb és rosszabb időszakok, amikor akár a válás gondolata is felmerülhet – kimondva vagy kimondatlanul –, de a felek azért még el tudják képzelni a közös jövőt.

Amikor az egyik fél új partnert talált magának, akkor már nem nevezhető a folyamat párterápiának, hiszen ahhoz nélkülözhetetlen a közös jövőkép.

Azonban különválás esetén is nagy segítség lehet, ha a fájdalmas időszakot szakember kíséri végig. Azért fontos ez, hogy a válás minél kevesebb veszekedéssel, bántással járjon – különösen a gyerekek védelmében érdemes meggondolni a terápiás segítséget!

Egy anya és egy apa különválhat ugyan, de örökre szülőtársak maradnak. A saját párkapcsolati problémáik mellett szem előtt kell tartaniuk a gyerekeik érzelmeit, sérülékenységét és érdekeit is.

Egy közös élet felszámolásakor sok az indulat a felekben

Ennek oka lehet a sértettség, féltékenység, csalódottság, összetörtség, a másik oldalról pedig a türelmetlenség, frusztráltság, és még ki tudja, mennyi minden… ezért sajnos előfordulhat, hogy a gyerekek szempontjai háttérbe szorulnak. (Érdemes elolvasni Gyurkó Szilvi korábbi írását a válásról ITT.)

Ha például az anya vagy az apa ki akar lépni a kapcsolatból, és új életet szeretne kezdeni, ám a partnere nem bírja őt elengedni, előállhat az a nehézség, hogy az egymás elleni küzdelmükben nem tudnak kellően a gyerekekre figyelni, így aztán a kicsik húzhatják a rövidebbet.

Előfordul, hogy a szülők akaratlanul is a gyereket használják ütközőnek, esetleg bevonják őt a gondjaikba, szem- vagy fültanúja a veszekedéseiknek. Eközben sérül, szorong, netán magát okolja a bajokért. Megkérdőjelezheti a saját szerethetőségét.

Ez aztán nemcsak a válás alatt és közvetlenül utána okoz nehézségeket a gyereknek, hanem hosszú távon kihathat az egész későbbi életére.

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Bár ez a tény ma már közismert, sőt lassan közhelynek számít, sokan mégsem kapnak észbe idejében, amikor a párkapcsolat megromlása még visszafordítható lehet.

A gyermekes családoknál óriási a tét! Ott feltétlenül érdemes figyelni, és keresni a kapaszkodókat. Ha mindennapossá válnak a nézeteltérések, kezdjetek el gyanakodni, mert talán mégsem az a baj, hogy „nem elég meleg a bableves”.

Szerencsére azok is kaphatnak segítséget, akik már elváltak, de még nem sikerült túljutniuk a váláson, még fájnak a sebek. Őket a veszteség feldolgozásában támogathatja a családterápia, illetve abban, hogy leszűrhessék a tanulságokat, és „ne lépjenek ugyanabba a folyóba” egy következő kapcsolatban. 

Tamás Anna

Szerzőnk korábbi írásait ITT olvashatod el.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / NoSystem images