–

Mindenkit boldogabbnak gondolunk annál, mint amilyen valójában

Kurucz Adri kolléganőm korábban írt már egy kiváló cikket a FOMO jelenségéről, amelyből kiderült, pontosan mi is az oka annak, hogy ennyire szorongást keltő élmény végigpörgetni a social mediát, ahol kizárólag mások filterezett életével találkozunk. Az ünnepekkel a hátunk mögött gondolom, mindenki látott elég boldog, stúdióban fotózott családi portrét, tökéletesen megterített ünnepi asztalt, mesésen feldíszített karácsonyfát, aki pedig nem síel éppen boldogan, vagy legalább nem túrázott és/vagy sportolt egy nagyot a hétvégén a New Year, New Me-mottó égisze alatt, az legalább egy könyvről kirakott egy képet, demonstrálva, hogy intellektuális kielégülésre is van azért idő. Persze, ne legyünk álszentek, mi ugyanezt csináljuk, mi is szívesen osztjuk meg életünk legboldogabb pillanatait, csak

amikor épp egy leharcolt mackónadrágban ülve dobálja az algoritmus az arcunkba a mások napjából kiragadott tökéletes pillanatfelvételeket, kész csődtömegnek érezzük magunkat.

Pedig mondom, mi is azt osztjuk meg a világgal, ami szép és vidám, és az általunk publikált tartalmaink valószínűleg ugyanezt a hatást váltják ki, amikor azt mások pörgetik. Ördögi körforgás ez. Adri a már fent említett cikkébe Montesquieu idézetét emelte be, ami tökéletesen rávilágít arra, hogy miért hat ránk ilyen pusztító erővel, ha azt érezzük, másnak sokkal színesebb, izgalmasabb, élményekkel telibb élete van:

„Ha csak boldogok akarnánk lenni, akkor az sikerülhetne, de mi boldogabbak akarunk lenni másoknál, és ezzel az a gond, hogy mindig sokkal boldogabbnak gondoljuk őket annál, mint amilyenek valójában.”

Nem véletlen, hogy ilyen elképesztő sikere van azoknak az influenszereknek, akik a saját esendőségüket tárják a követőik elé, vagy éppen önmagukból csinálnak viccet.

Én például indítottam egy sorozatot az Insta-storymban, elősorban önmagam szórakoztatására: Ha leejtek, kiborítok valamit – ami ijesztően sokszor fordul elő –, lefotózom és megosztom, és csak az adott napot írom mellé. Így fordult elő, hogy egy hétfőn a leszakadt fülű, vöröslencsével teli lábassal összetört poharaimat láthatták a követőim, kedden egy megvásárolni kívánt körömlakkot osztottam meg, ami kiesett a kezemből és szétrobbant a drogéria csempéjén, pénteken pedig a mosdóból Niagaraként kiáramló vizet videóztam le egy csőtöréskor. Azóta az ismerőseim sorra küldik a saját bénázásaikról a képeket, és osztják meg, hogy amikor hozzám hasonló lúzerkedésen kapják magukat, már csak nevetnek rajta. Egész kis közösség alakult ki, ahol a törés-zúzás és a humor az összetartó erő. Mindannyian vágyjuk a szépet, a tökéleteset, ezért ha egy színésznő felszed magára néhány kilót vagy smink nélkül kapják lencsevégre, azonnal szétcincálja a sajtó és a kommentelők, közben pedig ki vagyunk éhezve a valódi tartalomra, és a tudatra, hogy senki sem tökéletes, és ugyanolyan hús-vér ember, mint mi, magunk.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Cinti Krajnyik (@cintikrajnyik) által megosztott bejegyzés

Stockholm-szindrómás felhasználók vagyunk

Mindeközben pedig kényszeresen pörgetjük megállás nélkül a telefonunk képernyőjét, ha idegesek vagyunk, ha unatkozunk, rögtön nyúlunk a mobilunk után, sokszor pedig ettől válunk még frusztráltabbá. Kicsit olyan ez, mint amikor éhes az ember, és ötpercenként kinyitja a hűtőt, hátha valamilyen mágikus úton magától odakerült valami ínycsiklandozó fogás, ami az előbb még nem volt ott. Csak olyankor legalább tudjuk, hogy miben reménykedünk, a közösségi felületeket cél nélkül böngészve viszont nem is tudjuk, mit keresünk. Csak azt érezzük, hogy be kell lépnünk, tudnunk kell, mi történik a színes-szagosnak tűnő virtuális világban.

A remény a JOMO-ban van

Panaszkodunk miatta, közben mégsem tudjuk letenni. Ezt az egész anyagot királyi többesben írom, mert én biztosan küzdök mindezzel, de a környezetemet látva, azt hiszem, sokan mások is. Ezért ütötte meg a fülem, amikor nemrégiben a barátom mesélt arról, hogy már létezik a JOMO mozaikszó, ami éppen a FOMO ellenpólusát képezi, azaz

annak az örömét, ha ki tudunk szakadni ebből a digitális észvesztőből, és teljes figyelemmel tudjuk megélni és élvezni az adott pillanatot.

A JOMO azonban nemcsak arról szól, hogy erőt veszünk magunkon, és nem kapunk azonnal a telefonunk után minden egyes értesítést látva, hanem egy egészen új szemléletet kínál.

A JOMO az egyén elégedettsége azzal, amit az adott pillanatban birtokol és tapasztal, azzal együtt, hogy elfogadja: van, ami viszont hiányzik.

Mindez nem azt jelenti, hogy állandóan boldognak kell érezni magunkat, ez egyébként is lehetetlen küldetés. Sokkal inkább arról van szó, hogy a figyelmünket irányítsuk arra, ami a jelenben valójában velünk történik, és amiért hálásak vagyunk. Ez a szemlélet sok párhuzamot mutat a mindfulness technikával, melyről ITT írtam már bővebben. 

Az emberi viselkedésen múlik a világ sorsa – Hogy vagyunk és hogy leszünk 2022-ben a pszichológusok szerint?

WMN Life – 2022. január 9. – MD

 

Kézenfekvő megoldásnak tűnik: annak érdekében, hogy jobban jelen lehessünk, érdemes félretenni a telefonunkat, búcsút inteni a közösségi médiának, de lássuk be, az ehhez hasonló drasztikus megoldások ritkán vezetnek eredményre. Én annak érdekében, hogy legalább kicsivel kevesebbszer szippantson magába az online tér, a legtöbb üzenetküldő applikáció hangértesítését kikapcsoltam. Az a veszély nem fenyeget, hogy ne venném észre időben, mert így is túl sokszor kapom kézbe a mobilom, de legalább nem ugrom minden egyes hangjelzésre. 

A psycom.net további konkrét tippeket ad, hogyan növelhetjük az életünkben a JOMO-t:

  1. Használd az érzékeid! Tudatosan állj meg napjában többször, akár csak egyetlen másodpercre, amikor kizárólag arra figyelsz, hogy épp milyen illata van a megpucolt mandarinnak, milyen finom tapintása van a gyermeked puha arcbőrének, milyen gyönyörű fényeket fest a nap az égre, milyen hangja van a szakadó esőnek.
  2. Hagyj fel a multitaskinggel! Például amikor zuhanyozol, koncentrálj a zuhanyzás élményére, ne agyalj, ne tervezgess. Amikor mosogatsz, légy jelen, ne hallgass zenét, podcastot, ne csinálj egyszerre több dolgot.
  3. Belégzés, kilégzés. Tudom, sapka, sál. De ha veszel négy nagy levegőt, és semmi másra nem figyelsz, csak a légzésedre, a gondolataid valóban lelassulnak.
  4. Gyakorold a hálát, és irányítsd a fókuszt arra, ami van, ne pedig arra, ami lehetne. Gyakran csak akkor értékeljük mindazt, amink van, amikor elveszítjük, elromlik, nem működik megfelelően, de ezen lehet változtatni.
  5. Adj magadnak mindennap mindössze három perc meditációt. Nem sok idő, mégis óriási változásokat eredményezhet az életedben, csak tudatosan be kell építeni a hétköznapokba. A Headspace és a Calm applikációk kiváló segítséget nyújtanak ehhez.
  6. Szagold meg az ételt, mielőtt elfogyasztod.  Szánj rá néhány pillanatot, hogy mielőtt elkezdesz enni, átadd magad a kellemes illatoknak. A gyömbér, a fokhagyma, a rozmaring és a narancs aromája már be is kúszott az orromba, ahogy ezt elképzeltem!
  7. A tapintás ereje a stressz csökkentésében is segít feszült helyzetekben. Ha egy bizonyos szituációban nagyon szorongsz, oldja a feszültséget, ha arra koncentrálsz, milyen felülete van a széknek, amin ülsz, milyen érzés, ha a ruhád anyaga a bőrödhöz ér.
  8. Nézz mélyen a szemébe valakinek, mert hiába beszélgetünk egymással, nem mindig vesszük fel a szemkontaktust, pedig meglátod, hogy egyből lelassítja a körülötted zajló forgatagot, ha valóban egymás tekintetére is figyelünk.

Ha pedig további segítségre van szükséged, hogy miként hagyhatnál magad mögött régi rossz szokásokat, vagy alakíthatnád át az életed egy-egy területét, ajánlom Milanovich Domi cikkét, aki pszichológiai elméletekkel nyújt mankót a változáshoz. Akár ahhoz, hogy ne érezd azt, mennyi mindenből maradsz ki, és helyette inkább azt tudd értékelni, ami épp megadatott.

Felhasznált források: ITT, ITT, ITT és ITT

Krajnyik Cintia

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/pixdeluxe