Mi a fenéért ragaszkodunk még mindig a kényelmetlen ruhadarabokhoz?
Ha az elmúlt közel két év pozitívumait kellene sorolnom, biztosan helyet kapna a listámon a felismerés: valójában mennyire fontos nekem az, hogy kényelmes ruhát viseljek. És a jó hír, hogy ezzel közel sem vagyok egyedül, biztosan neked is van olyan kollégád (tudom, tudom, te nyilván nem csinálnál ilyet!), aki a kényszerű otthonmaradás ideje alatt – jó esetben – a pizsamája fölé csak magára kapott egy kardigánt, mielőtt bekapcsolódott a videókonferenciába. Mivel én is több kapucnis pulcsit és leggingst rendeltem az utóbbi hónapokban, mint bármilyen más ruhadarabot, ráadásul idejét sem tudom, hogy mikor volt rajtam utoljára merevítős melltartó, felmerült bennem a kérdés: miért kínozzuk magunkat amúgy még mindig kényelmetlen ruhadarabokkal? Mózes Zsófi írása.
–
Persze, biztosan van olyan, aki jobban érzi magát szűk ruhákban, én is húzogattam éveken keresztül a miniszoknyáimat, hogy ne mutassanak túl sokat. Sőt, elképzelni sem tudtam, hogy lesz majd olyan tél, amikor kizárólag nadrágot hordok. Most mégis itt vagyok, a cicanadrágok, sportzoknik és bő pulóverek alatt, és egyetlen porcikám sem szeretne többé merevítős melltartókba meg övnyi szoknyákba szorulni. De miért is kellene?
Az élet túl rövid ahhoz, hogy kényelmetlen ruhákat viseljünk
Kevés kivétellel, bármelyik ruhaboltba térünk is be, a próbababák többsége ugyanolyan alkatú, ami már önmagában is problémás. Mégis az az elvárás, hogy végtelenül hosszú lábunk és vékony derekunk legyen, és a ruháinkkal még inkább hangsúlyozzuk ezt. De mégis miért? Ki döntött így?
Az első próbababát egy férfi, Alexis Lavigne alkotta meg 1835-ben, Párizsban, majd Nagy-Britannia és az Egyesült Államok boltjaiban is megjelentek a bábuk. Bár azóta egyre nagyobb lépésekkel haladunk a legkülönfélébb testalkatok elfogadásához vezető úton, a legtöbb kirakatból még mindig XS-es méretű babák bámulnak ránk.
Tavaly nyáron kapott szárnyra a hír, miszerint rekordmennyiségű eladást hozott egy bő szabású, pöttyös ruha. A nyilvánvaló népszerűség azonban negatívumokat is eredményezett, a New York Post tavalyi cikke szerint például a nyár legdögösebb ruhája egy 70 dolláros zsák. Ez pedig pont az ellenkezője annak, amit a ruhával el akartak érni, hiszen éppen a szabásának köszönhetően volt tökéletes minden testalkatra, ráadásul kellően szellős a nyári melegben.
És mégis, állandóan a fejünk felett lebeg az elvárás, hogy ha már ruha, lehetőleg legyen minél szűkebb, hangsúlyozza minél inkább az alakunkat, de persze ha túl sokat mutat, az megint nem jó.
„A szépségért meg kell szenvedni”
Ezt mondta mindig nagyanyám, és úgy tűnik, nem ő az egyetlen, aki így gondolta. Eltekintve a szőrtelenítéstől és a plasztikai beavatkozásoktól, amik egyértelműen fájdalommal járnak, van a szépségre való törekvésnek egy sokkal hétköznapibb formája, ami éppúgy megnehezíti a nők életét – ez pedig a divat. Egy friss kutatás eredményei szerint a nők sokkal inkább hajlamosak olyan ruhát viselni, ami kényelmetlen, zavaró vagy megnehezíti a mozgást, a divatipar pedig az utóbbi években is számos ilyen darabot termelt ki.
Lehet, hogy a te szekrényedben is van olyan túlszivacsozott push up-melltartó, amiben alig kapsz levegőt, esetleg egy csőszoknya, amiben minden lépés kínszenvedés, netalán egy mélyen dekoltált felső, amit állandóan igazgatni kell, vagy egy flitteres ruha, ami a bélés ellenére is szúr, és ha más nem is, akkor egy rohadt kényelmetlen, ámde gyönyörű cipő biztosan…
Ha már itt tartunk, a fenti tanulmány eredményei szerint épp a lábbelik azok, amelyek kiválasztásában a legnagyobb különbség mutatkozik a nemek között, ezt pedig a magas sarkú cipőkre vezetik vissza a kutatók. Mert míg a legtöbb férficipőt úgy tervezték, hogy megkönnyítse a mozgást, sok női cipő egyértelműen a megjelenést helyezi előtérbe a funkcióval szemben.
A fájdalmat okozó, zavaró vagy korlátozó ruhák viselése számos gyakorlati okból nem ideális. Az ilyen típusú ruhadarabok zavarhatják az összpontosítást, megnehezíthetik a szükséges dolgok elvégzését, és a olyan szintű fájdalmat okozhatnak, ami a legjobb esetben kellemetlen, legrosszabb esetben pedig legyengít. De nem ússzuk meg pszichés következmények nélkül sem: azok az emberek, akik kényelmetlen ruhát viseltek, arról számoltak be, hogy több időt töltöttek annak figyelésével, milyennek látják mások a testüket.
Ez pedig összefüggésben áll a testképpel kapcsolatos problémák, étkezési zavarok, de még a depresszió kialakulásával is.
Emlékszel még a 2015-ös Cannes-i Filmfesztiválra?
Ez volt az az esemény, aminek kapcsán az egész világsajtót bejárta a hír, miszerint egy csapat ötvenes éveiben járó nőt nem engedtek be Todd Haynes Carol című filmjének vetítésére, mert lapos talpú cipőben jelentek meg a fesztiválon. Az eset kapcsán több színésznő is felszólalt, Julia Roberts pedig a következő évben mezítláb sétált végig a cannes-i vörös szőnyegen.
Anélkül, hogy robertsi magasságokba emelném magam, meg kell mondanom, teljesen egyetértek vele.
Elértem azt a kort, amikor az egyetlen személy, akinek az öltözékemmel meg akarok felelni, én magam vagyok.
Olyan ruhákat viselek, amik tetszenek, amikben jól érzem magam, és biztos vagyok benne, hogy mindenkinek így kellene tennie. Ha ez szűk ruhákat jelent, akkor így. De ha lazábbakat, akkor úgy.
Majdnem egy teljes évet töltöttem leggingsben és oversized pulcsikban
Voltak hosszabb beszélgetéseim arról, hogy miért (nem) kell melltartót viselni, és van, aki szerint a stílusomhoz a „trashy” (toprongyos) jelző passzol leginkább, de őszintén szólva, már nem érdekel.
Ez az én testem. Egy olyan test, amit hosszú éveken keresztül próbáltam belepasszírozni a mások által alkotott keretek közé, ami volt már a sztenderdhez képest túl vékony, túl szőrös és túl magas is. Csak egyvalami nem: elég.
De ha elengedem az elvárásokat, hogy egy bizonyos módon öltözködjek, és elfogadom azokat a ruhákat és stílusokat, amik boldoggá és felszabadulttá tesznek, sokkal közelebb kerülök ahhoz, hogy elégedett legyek önmagammal.
Mert amikor kényelmetlenül érzem magam, az önbizalmam csökken, és úgy vélem, minden percért kár, amikor nem érezzük magunkat magabiztosan a bőrünkben. Ezen pedig rengeteget segítenek azok a ruhák-cipők, amik nem szorítanak, nem próbálnak gúzsba kötni és amiktől nem lesz hetekig vízhólyag a lábunkon.
A divat folyamatosan változik
Én pedig borzasztóan hálás vagyok, amiért nem azzal kell kezdenem a reggeleimet, hogy három segítőkész barátnőm izomból húzza szorosra rajtam a fűzőt. Hogy senki sem kötötte el a lábamat, és földig érő alsószoknyák rétegei nélkül is kiléphetek az utcára.
Talán ideje lenne elengednünk az egymással szemben támasztott elvárásainkat is, miszerint mindenkinek olyan ruhát kell viselnie, ami a testalkata szempontjából előnyös, ami elég csinos, ami jól mutat rajta, szerintünk.
Mózes Zsófi
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ariwasabi
