Gondoljunk csak a nagy sikerű Maffizók sorozatból Tony Soprano figurájára, vagy a Csak egy kis pánikból Robert de Niro Paul Vittijére

Hidegvérrel lövetnek szitává bárkit, mégis megkedveljük őket, mert valahol mélyen legbelül mégiscsak érző lények, akik tűzbe mennének a családjukért és bármit megtennének értük. Hát mennyire szimpatikusak már! A Keresztapa iránti világméretű rajongásról meg ne is beszéljünk. A valóság azonban túlmutat a fikción, mégis volt olyan hús-vér maffiózó, akiért rajongott nyilvánosság. John Gotti a múlt század egyik legismertebb gengsztere volt, aki kegyetlenségéről, hiúságáról és lobbanékonyságáról volt híres, és akit olyan médiafigyelem követett, hogy igazi szupersztárnak számított. Nem túlzás kijelenteni, hogy celebmaffiózó volt, aki imádta a rivaldafényt. Megkockáztatom, ha ma élne, simán nyitott lenne a gengszterinfluenszer szerepére.

John Gotti 1940. október 27-én egy tizenhárom gyerekes olasz felmenőkkel bíró családba született ötödikként, New York Bronx-negyedében. Nehéz körülmények között éltek, így Gotti igen hamar az utcán próbált pénzt csinálni – piti bűntettek révén. A család pedigréjét jól fémjelzi, hogy négy másik testvéréből vált szintén maffiózó. Tizennégy éves volt, amikor megpróbált ellopni egy betonkeverőt egy építkezésről, de balesetet szenvedett, eltörte a lábát, melynek nyomát élete végig viselte, haláláig sántított. Hamar bekerült az alvilági körökbe is, és

már kamaszkorában a New York „elit” gengsztercsaládjaként számontartott Gambino-klán tagja lett.

Ennek eredményeként tizennyolc és huszonhat éves kora között összesen kilencszer tartóztatták le ilyen-olyan bűncselekményekért, főként kamionokat és teherautókat raboltak ki társaival.

John Gotti 1968-ban - Forrás: Getty Images/ Hulton Archive

Izgalmas „se veled, se nélküled” kapcsolat kezdődött Gotti és a rácsok között

Az FBI ügynökei 1968-ban egy teherautó eltérítésének és a rakomány ellopásának vádjával tartóztatták le Gottit, aki bűnösnek vallotta magát, ezért három évre szövetségi börtönbüntetésbe került. 1973-ban állítólag részt vett James McBratney meggyilkolásában, mivel az megölte a Gambino család fejének, Carlo Gambinónak az unokaöccsét. Márpedig ezekben a körökben az ilyesmi nem marad megtorlás nélkül. Gotti a következő évben bűnösnek vallotta magát, de csupán négy év börtönre ítélték. A maffiózó ahelyett, hogy bűnbánóan üldögélt volna a hűvösön, inkább

lefizette az őröket és a tisztségviselőket, így többször elhagyhatta a New York állam északi részén található Green Haven Büntetés-végrehajtási Intézetet,

hogy más gengszterekkel találkozhasson New York-i éttermekben, de még a hazalátogatásra is lehetősége nyílt, Howard Beach-re, Queensben.

1980-ban egyik fia, Frank halálos motorbalesetet szenvedett, amikor elütötte egy autó, amelyet szomszédjuk, John Favara vezetett. Frank halálát a hatóságok véletlennek minősítették, meglepő módon azonban,

Favara négy hónappal később nyomtalanul eltűnt.

Szemtanúk vallomásai alapján a férfit fejbe verték, mielőtt egy furgonba kényszerítették. Az eset akkor történt, amikor Gotti és családja Floridában nyaralt, de a maffiózó egyértelműen tagadta, hogy köze lett volna az esethez.

Forrás: Getty Images/ Keith Meyers/New York Times Co

Gotti a nyolcvanas évek maffiózósztárjává avanzsált

Gengsztertársainak többségével ellentétben nemhogy kerülte volna a nyilvánosságot, egyenesen fürdött a figyelemben. Makulátlan megjelenése miatt kiérdemelte a Dapper Don (Jólöltözött Don) nevet, Gotti pedig élvezte, hogy ő tölti be a törvények felett álló bűnöző szerepét, és érthető módon ez a romantizált szerep nem tetszett a rendfenntartó szerveknek. Folyamatos médiaszereplése csak olaj volt a tűzre, és az ügyészség hiába próbálta rács mögé juttatni, Gotti nemcsak tanúkat kent meg vagy hallgattatott el, de az esküdtszék emberei közé is sikerült egy téglát beépítenie.

Ekkor újabb nevet kapott, a Teflon Dont, hiszen a vádak egyszerűen nem tapadtak meg rajta.

Még akkor sem, amikor saját klánjának vezetőjét ölette meg.

Gotti ekkor már capo volt a Gambino-klánban, ami óriási hatalommal ruházta fel, és nem fecsérelte az idejét pitiáner ügyekre: a hidegvérű gyilkosságok mellett a jól jövedelmező drogbizniszben látta a folytatást, amelyet viszont a klán feje, Paul Castellano szigorúan tiltott. Gotti nem az a fajta ember volt, aki jólnevelt gyerek módjára szót fogadott volna, inkább 1985 decemberében társai, köztük későbbi helyettese, és az őt végül eláruló Sammy „Bika” Gravano, a nyílt utcán végeztek Castellanóval egy lövöldözésben, Gotti pedig egy parkoló autóból nézte végig a vérengzést. Ezután pedig könnyedén el is foglalta a Gambino-család vezetői posztját.

John Gotti és Sammy „Bika” Gravano - Forrás: Getty Images/Yvonne Hemsey/Liaison

A maffiavezér bukását végül alvezére, Gravano okozta 

A „Bika” az FBI informátoraként nemcsak Gottit, hanem a Cosa Nostra több vezetőjét is börtönbe juttatta 1992-ben.

Ekkor megtört a korábbi védelmező bűbáj, életfogytiglanra ítélték: tizenhárom vádpontban találták bűnösnek,

többek között Paul Castellano és mások meggyilkolásáért, zsarolásért, az igazságszolgáltatás akadályoztatásáért ítélték el. Bár még évekig bentről irányította a szálakat, 1998-ban diagnosztizált torokrákja miatt a fia vette át a stafétát, de maga a trónörökös is rács mögé került még abban az évben, így került a hatalom John Gotti Peter nevű testvéréhez. A báty a bírósági iratok szerint hetvenezer dollárt fordított arra, hogy emberei elkapják a fivérét eláruló Gravanót, aki csak azért úszta meg a kivégzést, mert ő maga sem tudott búcsút inteni a bűnözésnek. A tanúvédelmi programba való bekerülése után új személyazonossággal is drogügyletekbe keveredett, és ezért 2002-ben húsz évre elítélték. 

 

John Gotti ugyanebben az évben hunyt el hatvanegy évesen, és ellentmondásos karakterét jól példázza, hogy temetésén egyetlen prominens maffiózó sem vett részt. Ez az igazi szégyen a gengszterek körében, nem igaz? Úgy tűnik, ők nem vették olyan jó néven a médiaparádét és Gotti magamutogató attitűdjét. A temetés után egy évvel aztán bátyja, Peter Gotti is börtönbe került, akit többek között Steven Segal zsarolásáért is elítéltek. Ennél már csak Chuck Norris lett volna durvább.

Csak hab a tortán, hogy a John Gotti életéből – John Travolta főszereplésével – a Gotti című film is óriási bukás lett, és a gengszter fia szerint az apját egyébként sem ábrázolták kellően keménykezűnek, bár állítása szerint ő maga jó ideje jó útra tért. Ugyanitt a következő hollywoodi mozi készítőinek javaslom, hogy legközelebb ne egy maffiózót mutassanak be, vagy azt, hogyan fordul a pánikrohamai miatt pszichológushoz, inkább a gyerekeik vegyék kézbe Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című kötetét, és arról írjanak sztorit, hogyan lehet megtörni egy ilyen családi hagyományt. Szerintem izgalmas lenne.

Krajnyik Cintia

Felhasznált források: ITT, ITT és ITT

Kiemelt képük illusztráció – Forrás: Getty Images/ Yvonne Hemsey