Nappal napozzunk, éjjel pedig fordítsuk a fejünket az ég felé! – Hullócsillagok az augusztusi égen

–

Csütörtökön és pénteken a leglátványosabb a nyári csillaghullás, ilyenkor érkezik a Perseidák csapata. Ezt a nevet azért is érdemes megjegyezni, mert nagyon tudományosan hangzik és az éjszaka során sokkal nagyobb sikereket érhetünk el vele, mint ha azt mondjuk, hogy keszeg. Persze a Perseus csillagkép miatt sem rossz ezt tudni, hiszen a néhány percenként felvillanó jelenségek ebből az irányból érkeznek. 

Na de hol van a Perseus? Este 10 körül az északi látóhatár közelében fogjuk megtalálni a könnyen felismerhető, W alakú Cassiopeia alatt, majd az éjszaka során szép fokozatosan emelkedik egyre feljebb. 

A hullócsillagok nézéséhez nekünk bőven elegendő, ha északkelet felé fordulva bámuljuk az eget, mert így a legvalószínűbb, hogy megpillantunk valahol egy felvillanást, esetleg egy hosszabban elhúzódó fénycsíkot. A legtöbbet hajnalban láthatjuk, aki tehát nem tud fennmaradni, de könnyen kel korán, az még többet láthat, mint az átlagos dorbézok.

via GIPHY

De mik is ezek a hullócsillagok és miért nem fogyott már el régen az a sok csillag az égről, ha nyáresténként ilyen sokat látunk leesni? 

Az első kérdésre minden művelt ember tudja a választ: Kukoricza János hajigálja le őket, miközben éppen India hegyvidékén vándorolva tart Lengyelországból Franciaországba. Az „Iluska mostohájának csillagát keresve csillagszórásba fojtott bánat” sokkal közérthetőbb magyarázat, mint az, hogy üstökösök poros útját keresztezzük ebben az időszakban. Ha valaki mégis ezt a képtelenséget szeretné elképzelni, annak segítek tévedni.

Éljük bele magunkat abba, hogy szokásos éves körutunkon száguldunk az autópályán, Tunyogmatolcson és Penyigén át Fülesdre. Ahogy elhagyjuk Tunyogmatolcsot, hatalmas rovarfelhővel találkozunk (túnyogok), amit a szélvédőn megjelenő placcsanások jeleznek. Mivel itt van a Szamos, nem csodálkozunk. Ráadásul minden évben itt van a Szamos, így itt vannak a rovarok is. 

Ez történik augusztusban a Földdel is: minden évben arra halad, ahol egykor egy üstökös keresztezte az útját, maga mögött hagyva kisebb-nagyobb porszemeket, kavicsdarabokat. Ezek találkoznak a Föld légkörével, de itt nem placcsanás lesz, hanem villanás, ami felemészti a kavicsot. 

A légkör ugyanis nagyon sűrű ahhoz képest, amit az űrben túlélt a kis kődarab, ha ebbe a sűrű izébe beleszáguld, akkor felizzik és a körülötte található levegő részecskéit is úgy megagyabugyálja, ahogyan a villám szokta. Ez okozza a tüneményt, amit az égen látunk.

Ha tehát ezek a hullócsillagok a légkörben ellobbanó üstökös-alkatrészek, akkor a csillagok nem is fogyhatnak el az égről. Hála istennek. 

A fontoskodók meteornak hívják a hullócsillagot, de ezzel csak a baj van. 

Mert ehhez a szóhoz rengeteg hasonló van. Egészen addig, amíg nem ütközünk vele, addig meteoridnak hívják az űrkavicsot. Esetleg meteoroidnak. Ha nem ég el teljesen a légkörben, hanem egy része a földbe csapódik, akkor meg meteoritnak. Az orvosok meteorizmusnak hívják a has felpuffadását, a meteorológia viszont nem a bélgázokkal és nem is a hullócsillagokkal foglalkozik. Remek.

Ezt az egész kalamajkát Arisztotelész okozta. Ő írt egy Meteorológia című könyvet, ami nemcsak az égi jelenségekkel foglalkozott, hanem mindazzal, ami az égből aláhull, ami lebeg, és ami a földön van. Így aztán mindenki elkezdte használni az ókori görögöktől kezdve a középkori latinokon át a modern kori tévébemondókig.

A Perseidák tehát egy üstökös maradványai, de nem a tavaly nyáron látott NEOWISE-, hanem a Swift–Tuttle-üstökösé.

De nem kell-e attól tartanunk, hogy egyszer úgy keresztezi a Föld Nap körüli útját, hogy pont összeütközünk? 

Nem veszélyes ez az űrbeli száguldozás? Nem kellene abbahagyni már ezt végre? 

Egyesek szerint ezek a félelmek nem alaptalanok. A nevezett üstökös ugyanis vissza-visszatér. 1862-ben arra volt kíváncsi, hogy sikerült-e Garibaldinak egyesítenie Itáliát, 1992-ben, hogy hogyan ment a rendszerváltás, a közeli 2126-ban pedig, amikor legközelebb látjuk majd az égen, azt figyeli majd, hogy sikerült-e megállítani Brüsszelt végre. 

Aki nem feltétlenül bosszankodni meg szorongani megy a csillagos ég alá, az élvezheti a nyári csillagképeket is, amiről tavaly írtam is egy cikket. Most szerencsénk van, mert a soványka Hold elég gyorsan lebukik a Nap után, este 10-kor már elég sötét van ahhoz, hogy a halványabb csillagokat is meglássuk. A két fényes bolygónk is látszik, déli irányba nézve a horizont közelében a Jupiter a Vízöntőben, a Szaturnusz pedig a Bakban ragyog.

Érdemes tehát kifeküdni az ég alá ezekben a napokban. Nappal napozzunk, éjjel pedig fordítsuk a napozóágyakat úgy, hogy az arcunk kényelmesen nézzen északkelet felé. 

Vigyünk magunkkal elegendő ruhát, polifoamot, innivalót, és ami a legfontosabb: szúnyogriasztót. Ha előzetesen egy könyvben vagy online megnézzük, hogy milyen csillagképek vannak fenn az égen most, akkor még nagyobb a katarzis. (Vannak persze okostelefonos applikációk is, de az ég szerelmére, pont ilyenkor nem kellene a telefont nyomkodni.) Az egyes bolygók, csillagok, csillagképek felismerése olyan élmény, mint amikor az állatkertben először látunk meg egy könyvekből ismert állatot. Szóval megéri. Aki tud, az többet lát.

Akinek pedig kedve támadt újabb csodákat felfedezni, csatlakozhat az Egy hét a csillagok alatt programsorozat záróeseményeihez, amit országszerte számtalan helyen tartanak. Nincs jobb dolog, mint lelkes emberektől izgalmas dolgokat tanulni!

Legyen felhőtlen az égbolt és a szórakozásunk is!