Mi külön alszunk a férjemmel, és köszönjük, jól vagyunk

–

Jelenetek egy házasságból

Fekszem a saját ágyfelemen, és a sötét plafont nézegetem. Mondjuk, „félnek” csak költői túlzással nevezhető az a harminc centiméter széles sáv, amelyen vigyázzállásban fekszem. A férjem belakja a maradék területet.

Fekszem a saját ágyfelemen, és hurrikánra ébredek. Ja, nem hurrikán, csak horkolás.

A férjem ébren tagadja, hogy éjjel elterpeszkedne az ágyban, nem hiszi el. Ezért aztán egy alkalmas pillanatban nem átallok kimászni az ágyból az éjszaka közepén, előkeresni a fényképezőgépet, és kattintani. Mivel sötét van ugye, kénytelen vagyok vakuzni, nem tehetek róla. (Most azért ide egy, a szemét eltakaró majomfej-emotikont raknék, ha tehetném.) A férjem nem fogadja kitörő lelkesedéssel bizonyító erejű eljárásomat.

Már két hét eltelt azóta, hogy elhatároztuk: elválunk. Továbbra is magától értetődő természetességgel alszunk a közös ágyban, miközben pontosan tudjuk, hogy már nem fogunk egymáshoz érni. Skizofrén állapot.

Amikor a férjem elutazik egy pár napos üzleti útra, és közli, hogy utána nem a közös ágyba tér vissza, hanem a kanapéra (addig is, amíg külön nem költözik), tudjuk, hogy végérvényesen vége. „Valami véget ért, valami fáj.”

Jelenetek egy másik házasságból

Eleinte kéz a kézben alszunk el. Nem is tudtam, hogy így is el tudok aludni, pedig igen, és jó érzés. Aztán jön a baba és a következő variációkat próbáljuk ki.

Baba a kiságyban a franciaágy mellett, problémásabb éjszakákon pedig köztünk.

Gyerek a gyerekszobában, a saját ágyában. Mi a hálószobában a franciaágyon, én pedig átrohangálok az éjszakai ébredéseknél.

Nem bírom az átrohangálásokat, és a baba átjön a nagyágyba. Férjem ki a nappali kanapéjára.

Nem akarom, hogy a gyerek megszokja a nagyágyat. Gyerek vissza a saját ágyába, és inkább én költözöm mellé egy földre tett matracra. Férjem visszakapja a nagyágyat.

Kedélyek megnyugszanak, mindenki ismét a helyén. „Nem hangos ez a fűtéscső a hálószobában?” – veti fel egyszer csak a férjem. Engem nem zavar, eddig észre sem vettem, de ő állítja, hogy zúg. Ő inkább kiköltözne ismét a nappaliba, ahol szerinte nagyobb a csend. Kiköltözik.

Ennek már több éve. És még megvagyunk.

Sleep divorce

Így hát mi az angolszász szakirodalomban sleep divorce néven ismert életmódot gyakoroljuk.

A kifejezés „alvási válást” jelent, ami elég sarkosnak és negatívnak hangzik, igaz, ez a gondolatiság a magyar „elválni ágytól, asztaltól” kifejezésben is visszaköszön.

A jelenség persze egyáltalán nem új és nem is szokatlan. Pár éve bejárta a világsajtót a hír, hogy Melania és Donald Trump nemhogy külön hálószobában alszik, de külön emeleten is lakik. (Mondjuk, Donald Trumppal én sem szívesen aludnék egy ágyban.) Az angol magazinok azt is tudni vélik, hogy Erzsébet királynő és férje, Fülöp herceg sem alszanak együtt, immár évtizedek óta. Nincs ebben semmi meglepő: az arisztokrácia köreiben máshol, máskor sem volt ritka a külön lakrész.

 

Jobb egyedül

Egy amerikai kutatás szerint az emberek 60 százaléka alszik együtt valakivel. Ezek szerint egészen sokan nem – mégis, ezt nagyon kevesen valljuk be. A kérdés, amit Wendy Troxel amerikai alváskutatónak a leggyakrabban nekiszegeznek, ez: „Nem baj, hogy a partneremmel nem alszunk együtt?”

A téma még mindig szinte tabu, szégyellnivaló.

A kutató ebben a TED-előadásában azt állítja, hogy az együtt alvás eszméjét csupán egy társadalmilag konstruált hiedelemrendszer támogatja, és nem a tudomány. Az igazság ugyanis az, hogy ha a fiziológiai tényeket nézzük, akkor az egyedül alvás minősége jobb.

Egy kutatásban 46 pár alvását, alvás közbeni diszkrét mozgását vizsgálták nyolc éjszakán át. A férfiak szignifikánsan többet forgolódtak – a nők pedig szignifikánsan többet panaszkodtak erre. Érdekes módon a mozgolódások mintegy harmada öntudatlanul is összehangoltan történt a pár két tagja között, különösen a fiatalok esetében. A partnerrel együtt alvó alanyok többet mozgolódtak, mint azok, akiknek az alvótársa egy vagy két éjszakán át hiányzott – ám ébren arról számoltak be, hogy akkor aludtak jobban, amikor a partnerük is velük volt.

Úgy tűnik, az érzelmi megfontolások az együtt alvás felé billentik a mérleg nyelvét akkor is, amikor az az alvás minőségének rovására megy. Wendy Troxel pedig azt állítja, hogy érdemes az alvást elsőrendűként kezelni egy párkapcsolatban.

Már csak azért is, mert az, hogy ki tudjuk-e magunkat pihenni, vagy sem, az élet minden területére hatással van – a párkapcsolat állapotára is.

Amikor a kutatónő egy ízben házastársak alvását, párkapcsolatát és ezek összefüggéseit vizsgálta, azt találta, hogy amikor a férfi alanyok rosszabbul aludtak, a párkapcsolatuk másnap megsínylette ezt. A nőknél fordított előjellel alakultak a dolgok: amikor épp nem érezték annyira kiegyensúlyozottnak a párkapcsolatukat, aznap éjjel sem ők, sem a partnerük nem aludt olyan jól.

  

Messzire vezet

Ezzel a cikkel valójában csak arra szeretnék rámutatni, hogy a külön alvás is egy lehetőség a párok számára (sőt, hallani olyan városi legendákat, amelyek szerint egyenesen ez mentett meg házasságokat). Természetesen nincsen mindenki számára megfelelő egyenmegoldás, minden párnak magának kell mérlegelnie a pró és kontra érveket.

Mert persze árnyoldala is lehet egy ilyen döntésnek: kevesebb együtt töltött idő, kevesebb meghittség, kevesebb spontán szex. Meg hát egy ilyen választás messzire vezethet.

Mi például teljesen átalakítottuk a hálószobát, olyannyira, hogy nem is hálószoba többé, hanem inkább az én kuckóm egy ággyal (de az legalább kihúzható, szóval van itt még egy kiskapu), egy dolgozósarokkal és pár aprósággal. Szeretem.

Az esti egyedüllét nyugalmát és a vele járó önállóságot is megszoktam és megszerettem. És bár én is, mint talán sokan mások, szoktam elégedetlen lenni a párkapcsolatommal,

elvitathatatlannak érzem a házasságunk egyik alapértékét, ami nem más, mint a másik belső világának és szabadságának a tisztelete. Úgy érzem, ebből származott egyenes ágon a döntésünk.

Mielőtt bárki aggódna, megsúgom, hogy az intimitás sem tűnt el teljesen az életünkből. De ahhoz nem feltétlenül szükséges közös ágy. Sőt, még éjszaka sem.

Dudics Emese

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/George Rudy