Ezért lehet káros a mostanában divatos „narcizmussal riogatás”– Egy sikeres párterápia története

–

Az első időszakban lehozza neked a csillagokat az égről. Istenít. Olyanokat tesz és mond, mint előtte senki. Azt mondja, örökké együtt lesztek, hogy nem tud nélküled élni, hogy sosem hagy el. Végre boldog vagy! 

Aztán azt veszed észre, hogy folyton kettesben vagytok. Elszigetel. Senki sem elég jó neki, mindenkit kritizál. Nem bírja a tökéletlenséget. Mindenki idióta. Nem bírja a családodat. Lenézi a barátaidat. Ha nem az történik, amit ő akar, toporzékol, mint egy gyerek. Birtokolni akar, és féltékeny. Ez kezdetben romantikus, de idővel egyre fojtogatóbb. Váratlan dühkitörései vannak. Néha hozzád vág valamit, megrángat, vagy megszorít. A tekintete ilyenkor rémisztő. Utána megígéri, hogy sosem tesz ilyet többet, csak ne idegesítsd. Hiszen tudod, hogy miattad történt. Csak te vagy rá ilyen hatással. Ezt te hozod ki belőle. Picit sír is, annyira bánja, hogy kifordult önmagából. 

Nem kritizálhatod. Főleg mások előtt nem. Mert neki tökéletes a renoméja. Imádja őt a szomszéd néni meg a postás, mert olyan lehengerlő a stílusa, és annyira kedves. Egy igazi úriember. 

Ismerős a leírás? Menekülj, narcisztikus! Sosem fog megváltozni. Meg kell tőle szabadulnod. Fuss, rohanj, nem érted?! Mire vársz? Ne hidd el, amit ígér! Nem szeret. Hiszen nem is tud szeretni. Beteg. Sérült. Narcisztikus! Narcisztikus! Narcisztikus! 

Ennyire egyszerű volna? Mind egyforma? A történetekben kísértetiesek a hasonlóságok. Az összes játszma ugyanaz. De az enyém az nem csak egy Nárcisz. Hanem mellette egy csomó minden más is. Vicces. És nagyvonalú. És imádja a gyerekeinket. És engem is. Sokszor rondán beszél velem. És nem bírja a kritikát. De szavak nélkül is megért. Csodálatos szerető, csak ő tudja, mi kell nekem. Szeretem őt. 

Akkor most mi van? Áldozat vagyok? Gyenge? Hagyom, hogy elnyomjon? A gyengeségem miatt vajon sérülnek a gyerekeim, mert nem menekültem el? Vagy inkább azt tanulják meg, hogy egy kapcsolatért küzdeni kell? 

Közel húsz éve vagyunk együtt. Eleinte nem tudtam, mi ez. Nem tudtam kezelni. Rémisztő és roppant fárasztó volt állandóan egy érzelmi hullámvasúton ülni.

Óriási szerelem, tűzijáték, aztán hatalmas botrány, sírás, rettegés. Állandó szélsőségek. A nyugalom és a harmónia mindig csak egy állomás, aztán megint borul minden. De nem tudtam kiszállni. Mert annyi pasim volt előtte, és senkitől nem kaptam ennyi szeretetet és odafigyelést, mint tőle. 

Nagyjából tíz éve lett divat a narcizmusról írni. Amikor az első ilyen cikket olvastam, pánikba estem. Ő az. Ott volt feketén-fehéren. Hogy tudják ennyire pontosan leírni, ami velem történik? Azt hittem, ő különleges. Erre kiderül, hogy minden tulajdonsága csak egy pipa a listán. 

Az orra alá dugtam az írást. Pufogott, elküldött a picsába. De másnap írt a munkából egy e-mailt. Magára ismert.

Rémisztő volt számára leírva, amiről eddig fogalma sem volt. Hogy ő egy Nárcisz.

Egy valódi narcisztikus nem tudja magáról, hogy narcisztikus. Nincs belátása. De neki van. Akkor mégsem az? De akkor miért passzol rá a jellemzés? Na jó, nem minden pontban. 

És itt a félrevezetés. Ez olyan, mint amikor beképzelünk magunknak egy betegséget, és ahogy olvassuk a tüneteket, azonnal magunkra ismerünk. Persze van az a három-négy tünet, ami nekünk nincs, de azt átugorjuk, és csak az egyezésre fókuszálunk. 

Pedig nagyon nem mindegy, melyek azok a pontok, ahol nem stimmel a leírás. Épp ezért bizonyos esetekben ez a „narcisztikus riogatás” kifejezetten káros.

Muszáj különbséget tenni egy narcisztikus személyiségzavar, és a narcisztikus tulajdonságok között.

Elmentünk párterápiába. Ez egy nagy különbség. A változtatni akarás. Szörnyű nehéz volt neki bevallani a terapeuta előtt, hogy milyen ő valójában. A négy fal között… De megtette. Értem. Értünk. Majdnem egy évig jártunk. Aztán az lett a vége, hogy megértette, kell járnia egyénileg is.

Nagyon féltem, hogy feladja. Hogy nem csinálja végig. De kiderült: neki is jó. Hogy szüksége volt segítségre. 

Nem tündérmese. Nem az van, hogy megszerelték, és már minden szuper. Rengeteg meló. Sok energia. Folyamatos odafigyelés. De míg körülöttünk közben mindenki elválik, mi együtt vagyunk. Támogatjuk egymást, és fejlődünk. Már sosem szorongat. Nem rohan el. Tiszteli a határaimat. Szereti a családomat. Elfogadja a barátaimat. 

Ha van belátás, szeretet, igyekezet, akkor ez az állapot igenis fejleszthető.

És igenis, nekem is van benne felelősségem, hogy működünk. Ez nem egyenlő azzal, hogy mindig kussolok. Hogy ráhagyok mindent. Sőt, inkább folyamatosan tükröt tartok, hogy ne essünk vissza, de nem nyomkodom szándékosan a gombjait. Én is tiszteletben tartom az ő határait.

Régen amikor azt hallottam, hogy egy kapcsolat folyamatos munka, mindig vadul bólogattam, de igazából nem értettem, ez mit jelent. Most már értem. Nem egy cukormázas Barbie minyon.

Ha állandóan fájsz, ha több a szenvedés, mint a jó, ha boldogtalan vagy, ha félsz, akkor tényleg menekülj.

De ha a „nárcisz” csak egy gyűrött csomagolópapír valamin, ami érték, akkor dolgozzatok. Dolgozzatok egymásért. Úgysem lehet megúszni a munkát egy hosszú kapcsolatban sem.

A. K.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images