–

A méheknek világszerte számos faja létezik, de csak néhány faj készít mézet.

A világon és ezen belül hazánkban is az egyik legelterjedtebb méhfajta a mézelő méhek közé tartozó házi méh, vagy nyugati mézelő méh (Apis mellifera). A házi méhek általában kaptárban élnek, de nagyon sok vad fajtájuk is létezik, változatosabbnál változatosabb élőhelyeken..

Vannak köztük földben fészkelők, üregeket ásók, de olyanok is, amelyek sötét és száraz helyeken szeretnek élni.

A méhek élete

A házi méheknek rendkívül szervezett társadalmi rendszerük van. A munkamegosztás nemek alapján történik, a dolgozók és a királynő nőneműek, míg a herék hímneműek. A herék feladata a megtermékenyítés, azonban ez csupán egyszeri szerep. És kegyetlen is: azok a hímek, amelyek megtermékenyítik az anyát (királynőt), belehalnak a folyamatba, ugyanis az aktus közben a here hímivarszerve bekerül az anya fullánkkamrájába, azonban a szétválás során a here hímivarszerve benne marad, azaz leszakad a testéről – és ő ebbe belepusztul.

De azok sem ússzák meg, akik nem vesznek részt az anya megtermékenyítésében, mert őket elűzik.

Az elűzési folyamat elején a munkások nem engedik a heréket a táplálékhoz, akik emiatt legyengülnek. Ezután az üldöző munkások rájuk másznak, és tépkedik a lábaikat, szárnyaikat.

Hímivarsejt-tartalék

A párosodás során a nőstény több here által is megtermékenyül, a hímivarsejteket összegyűjti a spermatartó zsákjában – ez a tartalék aztán egész hátralévő életére elég lesz.

A kicsi méhek világra hozásában és nevelésében a nőstények vesznek részt.

A dolgozó méhek szerepe nagyon sokrétű. Általában négy-hat hétig élnek, amelyből az első heteket belső munkálatokkal töltik. Ide tartozik az anya és a fiasítás táplálása, a takarítás, az élelemraktározás és építés. A külső munkálatokat, azaz a gyűjtést csak ezután kezdik a virágpor, majd nektár hordásával, míg az idősebb méhek vizet és propoliszt, azaz méhszurkot hordanak.

A méhek az információt a táncukkal adják át egymásnak, ezzel le tudják jelelni például, hogy milyen távol található a méhlegelő.

De mit adtak nekünk a méhek?

A méhek számos terméket állítanak elő életük során. Például a fent említett propoliszt, amihez a növények bimbóiból és fák kérgéből összegyűjtött folyadékot összekeverik a nyálukkal és a méhviasszal. A méhek ezt az anyagot a kórokozók elleni védekezésre, természetes fertőtlenítőszerként használják, míg mi, emberek folyamatosan kutatjuk, hogy mire is lehet jó – annyi bizonyos, hogy sok pozitív hatása van, például gyulladáscsökkentő is.

A méhviaszt a dolgozó méhek termelik a lép elkészítéséhez. Már az ókori Egyiptomban is használták mumifikáláshoz. A méhészetekben nagy a jelentősége, de gyakran használják gyertyák és bőrápoló termékek alapanyagaiként. Manapság kereskedelmi forgalomban is egyre gyakrabban találkozhatunk a virágporral, vagy más néven pollennel, amelyet a méhek a gyűjtés során a kaptárba szállítanak. A pollenek kinyerése pollencsapdákkal történik a kaptárból. Manapság étrend-kiegészítőként alkalmazva a legismertebb, azonban ennek pontos hatásai és élelmiszerbiztonsági jellemzői még nem teljesen ismertek (az allergiásoknak mindenesetre vigyázniuk kell vele!)

Szintén ismert méhészeti termék a méhpempő, amelyet egyre gyakrabban alkalmaznak táplálékkiegészítőként, kozmetikumok hatóanyagaként gazdag összetétele miatt. Egy talán nagyobb riadalmat keltő termék a méhméreg, amelyet a méhek védekezésre használnak, ha támadás éri őket. A méhmérget használják a gyógyászatban, például reumás kezelésre – de újabban kozmetikumokban is találkozhatunk vele.

Fontos azonban tisztában lennünk azzal, hogy amikor a méh megcsíp egy betolakodót, a fullánkjával együtt a hátsó része is leszakad, amibe a méhecske belehal. Ahhoz, hogy a méhmérget kinyerhessék, a méheket mechanikus vagy elektromos ingerlésnek teszik ki, ami a méreg kibocsátására sarkallja őket. Ez már nem hangzik annyira kedvesnek, ugye?

Végül, de nem utolsó sorban: a méz!

A mézet a méhek a növényekről összegyűjtött nektárból, élő növények nedveiből, valamint a fákon élő, élő növényi részekkel táplálkozó rovarok által kiválasztott váladékokból készítik. Az utóbbit másként harmatméznek is nevezik.

A mézek attól függően, hogy milyen növényből (növényekből) származnak, különféle színűek, összetételűek és ízűek. Hazánkban az egyik legismertebb fajta az akácméz, amely világos, folyékony állaga és lágy íze miatt igencsak kedvelt. Ezen kívül sokan ismerhetik még a kristályos napraforgó-, krémes állagú repce-, a köhögésre gyakran alkalmazott hárs-, és a kesernyés szelídgesztenye-mézet is.

Európában több mint száz olyan növényfaj létezik, amelyből a méhek mézet gyűjtenek. A kontinensen gyakori mézként tartják számon például a hanga-, citrus-, eukaliptusz-, levendula-, rododendron-, rozmaring-, pitypang-, kakukkfű- és harmatmézeket. A világ más tájain fellelhető például az avokádóméz, narancsvirág-, fenyő-, hajdina-, makadámdió- vagy áfonyaméz – és még sok-sok izgalmas mézfajta.

A manukaméz, amely a manukafa, vagy más néven új-zélandi teafa (Leptospermum scoparium) növényből készített méz, kiemelkedik a többi méz közül, ugyanis kiváló antibakteriális hatással rendelkezik, ami miatt az ára is nagyon magas.

Jó, de pontosan miből is van a méz?

A mézek főként vízből és cukrokból állnak. Jelenlegi tudásunk szerint körülbelül huszonhat féle (!) cukor található meg bennük. Emellett tartalmaznak enzimeket, vitaminokat, ásványi anyagokat, aminosavakat és antioxidáns hatású anyagokat, mint például a polifenolokat. Ezeknek az anyagoknak az arányát és mennyiségét főként a növényi eredetük határozza meg, de nem elhanyagolható a földrajzi eredet sem.

Egy méz kristályosságát is az eredete határozza meg, főként a benne található cukrok és a víz aránya, plusz az úgynevezett kristályosodási gócok (lépdarabkák, pollenek). Így tehát tévhit, hogy a kristályos méz rossz!

Általánosságban elmondható, hogy a sötétebb mézek gazdagabbak a fent említett hasznos anyagokban, de ezek mennyisége fajtánként, sőt akár fajtán belül is eltérő lehet.

Őrült méz, rothadó hús

Léteznek méhfajok, amelyek a szokásostól merőben eltérő mézeket készítenek.

Vegyük például azokat a mézeket, amelyek „őrült méz” betegséget okoznak. A hangafélék családjába tartozó növények, például a rododendronok, egy olyan anyagot – úgynevezett grayanotoxint – termelnek, amely a mézbe is bejuthat, miáltal az ilyen mézek fogyasztása után különös tüneteket vehetünk észre magunkon. Xenophón már időszámításunk előtt 401-ben, az Anabaszisz című könyvében már írt arról, hogy a katonák mézfogyasztás után furcsán kezdtek viselkedni, többen közülük hányást, hasmenést és egyéb kellemetlen tüneteket tapasztaltak. Míg azok, akik kevesebbet fogyasztottak, úgy viselkedtek, mintha – nos, mintha be lettek volna mindenezve.

Ezeket a hallucinogén mézeket főként Törökországban és Nepálban gyűjtik a méhek – az emberek pedig „mad honey-ként”, azaz „őrült mézként” árusítják őket, extrém drága áron (100 gramm körülbelül 30.000 forint!).

A végére hagytam minden méhek közül a legbizarrabbat, a fullánktalan méhek közé sorolható Trigona hypogea fajt, amelynek egyedei a növények mellett elpusztult állatok rothadó húsával is táplálkoznak. Persze ezeket a mézeket nem fogyasztjuk. Brrr!

Bodor Zsanett

A képek a szerző tulajdonában vannak