A Blaha Lujza térhez közeli lakásában találkozunk. Előtte jógafoglalkozást tartott, utána jógaórára megy, míg beszélgetünk, közben ebédet főz, a gyerekekkel foglalkozik, elintéz néhány telefont, irányítja a családi életet. Ilyennek képzeljük egy átlagos magyar családanya életét. Egy jóginiét azonban annál kevésbé. Mégis, valahogy az egészből sugárzik a harmónia.

Minden irányzat pusztán egy nézet

Hogy miként lesz valaki jógamester Magyarországon? Melinda már a kérdésen is csak nevet. Nem tartja mesternek magát, bár több mint húsz éve jógázik és „lobogtat” egy olyan papírt, amit Indiában szerzett, amin az áll, hogy Master of Yogic Science, vagyis a jógatudományok mestere. „Mester az, aki megvilágosodott, és ilyenből elég kevés van körülöttünk” – mondja. Hagyjuk tehát a skatulyákat és titulusokat. A városban él és jógázik, de nem városi jógini, nem tagja semmilyen érdekszervezetnek, nincsen stúdiója, weboldala vagy vállalkozása, és nem is tervez világi karriert.

„Nem szeretnék a piac részese lenni és a trendekben részt venni. Az energiáimat inkább a gyakorlásra és a tanítványokra fordítom, akik így is megtalálnak. Elsősorban buddhista tanítónak gondolom magam, Buddha pedig a nézetektől való mentességet tanítja. Természetesen, amíg nincsen helyes belátásunk a valóság természetébe, addig fontosak a hagyományvonalak, a tradíciók, de nem szabad elfelejtenünk, hogy minden iskola, minden irányzat pusztán egy nézet.”

Ez a szemlélet pedig látszik az otthonán is. Az egyik polcon Jézus-portré, előtte Krisna furulyázik, a hűtőn Ganésa, az elefántfejű hindu istenség figyel hűtőmágnes formájában, de van itt idézet a Bibliából, és Buddha-szobor is.

Melinda szellemi érdeklődése már gyermekkorában megvolt, de eleinte inkább keresztény vonalról kereste a válaszokat.

„A bácsi, aki kiskoromban tornázni tanított, »zenei munkaképesség-gondozás« címén sok mindent merített a jógából: hasi légzés, mellkasi légzés, teljes jógalégzés. Anélkül, hogy tudtam volna, ez az életem részévé vált kilencéves koromtól.”

Tizenkét évesen Szepes Mária könyveit forgatta, tizennégy évesen már a mágia foglalkoztatta és agykontrollozott, tizenhat évesen pedig találkozott a Tibetet Segítő Társasággal. Ekkor határozta el, hogy ezen az ösvényen halad tovább, és később beiratkozott a Buddhista Főiskola jóga szakára. A diploma megszerzése után úgy érezte, fontos lenne visszatérnie a gyökerekhez, így a mesterszakot már Indiában végezte.

Ha utálod, akkor mehetsz vécét pucolni

Melinda több mint két évet töltött Indiában, ami érdekes tapasztalat volt pró és kontra. Szembesült azzal, hogy a hagyományos indiai szemlélet valójában egészen más, mint amit itt Nyugaton gondolunk róla, a szertartások nemcsak kiüresedett rituálék, hanem valódi jelentőséggel bírnak a hétköznapokban. A gyakorlati oktatást viszont elég felszínesnek találta, ami már inkább a nyugati tanítványok igényeit igyekszik kiszolgálni.

Az élet egy ásramban (elvonulási központ) szigorú rendben zajlik. A tanítványok a nappal kelnek, karmajógával, vagyis a közösségért végzett munkával kezdenek. A közösségnek egyébként is rendkívül fontos szerepe van, ami egy nyugati, individualista társadalomból érkezőnek eleinte furcsa lehet.

„Az ásramban fontos a közösségi munkavégzés, a másokért való lét. Lebontod a korábbi szokásaidat, abbahagyod az egód építését. Ha éppenséggel nem szeretsz vécét pucolni, akkor tuti, hogy reggel hatkor te mehetsz vécét pucolni.”

Az oktatás kora reggeltől késő estig tart, a reggeli, ebéd, vacsora közösen zajlik, az órák közötti szünetekben szintén közösségi programok vannak, például közös játék vagy recitálás. A reggeli után van némi szabadidő (általában heti egy szabadnap), ilyenkor lehet mosni, mosakodni, természetesen rituális szempontok szerint. Az ásramban vegetáriánus étrend van, a fiúk és lányok külön élnek, a tisztítógyakorlatok (például a hányás, béltisztítás, orrmosás) a heti rutinba vannak beépítve.

A tanítványok a jógát a maga teljességében, komplex életmódként és világszemléletként ismerhetik meg, amelynek az ászanák (testtartások és gyakorlatok) csak apró szeletei. Ezzel szemben – vetem fel álnaivan –, itt Nyugaton mintha valami egészen másról szólna. Beugrunk meló előtt vagy túlóra után egy órácskát jógázni valamelyik stúdióba.

„Így van – ért egyet Melinda. – És lehetőleg abba a stúdióba megyek, ami a legközelebb van hozzám, vagy amelyik olcsóbb… De ha túl messze van, akkor inkább nem is megyek, csak bekapcsolom az internetet, és keresek egy ingyenes gyakorlatsort. Ma elsősorban a piaci meg a kényelmi szempontok érvényesülnek, holott a szellemi út nem a kényelemről szól, hanem az igazságról.”

Önmagadat gyógyítod meg

Melinda is érdeklődéssel figyeli a folyamatot, ahogy a jóga az utóbbi években egyre inkább trenddé válik, és egyre-másra jelennek meg a különböző iskolák és irányzatok. Ma már a sörjógától kezdve a kecskejógán át a zenés jógáig minden van, amire földi halandó vágyhat, de ezek nyilván a fogyasztói igények kiszolgálására jönnek létre.

„Valójában nincs olyan, hogy kismamajóga, gerincjóga vagy női jóga. Jóga van. És ha te nő vagy, akkor te a női jógát, ha várandós vagy, akkor a várandósjógát gyakorlod. Nem a jóga lesz más, hanem a tested, a helyzeted, a tudatállapotod, te pedig bölcsen, az aktuális állapotodnak megfelelően módosítod a gyakorlást.”

Szintén a jógabiznisz részeként tekint a manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendő jógaoktató-képzésekre is, amelyek során pár százezer forint befizetése után, egy-két hónap alatt bárki oktatóvá válhat. Érkeznek Melindához is rendszeresen olyan tanítványok, akik már oktatók ugyan, ám valamiért nem találják a helyüket, és az irányt, hogy merre is tartanak. Nem véletlenül.

„A jóga segíthet megtalálni az életfeladatunkat. De nem mindenkinek az az életfeladata, hogy jógaoktató legyen.

A tradicionális iskolákban években mérhető, mire valakinek azt mondják, hogy most már taníthat. Nem ő találja ki, hogy tanítani fog, hanem felkérik erre.

Ma inkább önjelölt guruk vannak, akik a saját egójuk szerint meghatároznak ilyen-olyan célokat, de a gyakorlás tulajdonképpeni végső célja nincsen kijelölve.”

Arra pedig már csak nevetve hívja fel a figyelmemet, hogy manapság tényleg bármit el lehet adni a jógával, létezik már jógabugyi és jógalaptop is. A laptop azért jóga, mert ki lehet hajtani, ezzel is erősítve azt a hibás nézetet, hogy a jóga a test hajtogatásáról szól. „Valójában nem a testemet hajtogatom, hanem a tudati alázatot fejlesztem azzal, hogy a testemen úrrá leszek, illetve hogy a test szempontjából elnyerek egyfajta szabadságot, hogy ne legyenek akadályaim a tudatban. Persze nem a test a probléma, hiszen a test csupán egy eszköz, hogy megismerhesd a tudatod. A gond az, hogy manapság mintha a tudat valahol menet közben szublimálna.”

Melindát gyakran keresik meg különböző egészségi problémákkal is, ám aki tőle várja a gyógyulást, annak részben csalódnia kell. Szerinte az emberek saját magukat tudják meggyógyítani, ő nem gyógyít meg senkit, legfeljebb a probléma hátterében meghúzódó okokat segíthet feltárni. A test ugyanis jelez, ha valaki nem egészséges, a hajlamokat és mintázatokat pedig meg lehet figyelni.

„Például az egyenetlen, zavart légzés, a végtagok extra mozgása tudati kibillentségre utal. Az érzelmeknek – például a gőgnek, a félelemnek, a haragnak – vannak tipikus testtartásai, az egyes testtartások pedig előrevetítik, hogy milyen betegség várható. Mozgás során még jobban, még élesebben kirajzolódik, hogy mi az, amit visszatart valaki, vagy mi az, amit erőltet. Melyik az a gyakorlat, amit erőszakkal végez, vagy amelyikből éppenséggel a tartás hiányzik. Ha rálátsz a tudati akadályokra, akkor elkezdheted keresni, hogyan tudnád megszüntetni őket. Amíg ez nincs meg, addig csak a felszínen kapirgálsz. Ideig-óráig persze az is segíthet. Megnyújtogatod az izmaidat, és már nem is fáj annyira a hátad.

De ha holnap ugyanúgy csinálod az életed, rosszul tartod magad a munkahelyeden, gyűlölködsz vagy szorongsz, akkor ugyanúgy megcsinálod magadnak a becsípődést.”

Meditáció a színpadon

Melinda nemcsak jógagyakorló és buddhista tanító, de mindemellett éli a magyar háziasszonyok hétköznapi életét is férjével és két gyermekével. Persze felmerül a kérdés, hogyan lehet mindezt összeegyeztetni. Lehetséges például a megvilágosodás (hiszen ez a buddhizmus tulajdonképpeni célja) úgy, ha az embernek van családja? Melinda szerint a kérdés inkább ott dől el, hogy van-e bennünk ragaszkodás. „Például, hogy a gyermekemet a tulajdonomnak tekintem vagy a tanítómesteremnek.”

Érdekesnek tartja a családos kontra szerzetesi lét kérdését. Úgy véli, a látszólagos lemondások közepette a szerzeteseknek bizonyos esetekben, például a formális gyakorlás tekintetében, sokkal nagyobb a szabadságuk.

„Ászanát például én csak akkor tudok gyakorolni, ha megengedi az élethelyzetem. Ha ászanasorozat gyakorlására nem jut sor, akkor mást gyakorlok. Azon sem érdemes idegeskedni, hogy a családom miért nem biztosítja számomra azt, hogy néma csendben gyertyafény mellett meditálhassak, hiszen az is válhat meditációvá, hogy elkészítem az ebédet. Itt van a táplálkozás kérdése is. Vegetáriánusok vagyunk, de nem vagyunk vegánok, mert a jelen életmódunkból kifolyólag nem tudnám biztosítani, hogy a gyerekek mindig annyit és azt egyék, amire szükségük van. A közétkeztetésről nem is beszélve, amelyben kivitelezhetetlen az elveink megtartása. Szóval inkább másra helyezzük a hangsúlyt, és próbáljuk tartani a középutat.”

És hogy jön ehhez az egészhez a zene és a Vágtázó Halottkémek? Melinda már tizennégy éves korától black és death metal zenekarokban hegedült. Jelenleg egy Cantara nevű gothic rock zenekarban játszik, és emellett néhanapján klasszikus indiai zenét is előad különböző kiállításmegnyitókon, kulturális rendezvényeken.

„A VHK csak hab a tortán, persze nem akármilyen! Minden fellépés egy szertartás, a koncert maga a meditáció. Néhány számban hegedülök az új Életzuhatag című nagylemezen, ami igazán lényeges gondolatokat közvetít a tudat felébredése szempontjából.

Igazából már ötéves korom óta zenélek, de csak Indiában döbbentem rá arra, hogy a zene, amit addig egy külön útnak gondoltam, valójában nem különbözik a jógától.

A mozdulatok, a légzés, a zenésztársak rezdülése, mind-mind tudatossá válik a jelen pillanatban. Egy hangszerrel is lehet meditációs praxist folytatni, nem csak a jógamatracon.”

Végül azt is megtudom, hogy soha nem vesz be fájdalomcsillapítót, mert a „fájdalom egy kellemetlen érzés, de azt is meg lehet figyelni”; hogy igen, tud lótuszban fejen állni, de ez valójában egyáltalán nem számít, mert ettől még sem jobb anya, sem jobb tanító, sem boldogabb nem lesz; hogy egy jógi nem politizál, de az igazságtalanság ellen adott esetben felemeli a szavát (persze csak akkor, ha nem önös érdekek hajtják), az indiai miniszterelnök szavaival pedig egyetért: a jóga még a klímaváltozás megoldásában is segítségünkre lehetne. Sőt, alkalmas lenne mind a politikai, mind a gazdasági, mind a társadalmi válságok kezelésére. Már ha a Patandzsali-féle dzsama-nidzsama szabályokkal (jógaetikai előírások és tilalmak) kezdenénk, úgymint: erőszakmentesség, igazmondás és megelégedettség. Vagy a lopás és gyűjtögetés tilalma.

„Nem lenne miért háborúzni, hiszen nem akarnánk azt, ami másé. Nem lenne környezetszennyezés sem, hiszen ha mindenben azt a lelket és tudatosságot látnánk, ami bennünk is megvan, akkor nem tudnánk másoknak vagy a környezetünknek ártani. Nem mészárolnánk le százezernyi marhát, nem ennénk cápát, teknősbékát vagy majomagyvelőt, csak mert éppen kulináris élvezetekre vágyunk. Ha a jóga szellemiségével harmóniában élnénk, akkor a globális problémák jelentős része megszűnhetne.”

 

 Iliás-Nagy Katalin

A képek a szerző tulajdonában vannak