–

A kezdeményezés mögé híres magyar sportolók is beálltak, köztük Cseh László úszó, Kiss Gergely vízilabdázó, és a mi Pásztory Dórink is, aki kétszeres paralimpiai bajnokként a kihívás fővédnöke volt. Dóri nemrég a WMN-en is megírta, mekkora jelentőséggel bírhat a végtaghiányos gyerekek életében egy kifejezetten az ő igényeikre szabott tornaterem, ahová nemcsak gyógytornára járhatnak, hanem életre szóló barátságokat is köthetnek. Hiszen egy sportolói közösség részesének lenni nem pusztán az erőnléti edzésekről és az eredményekről szól, hanem a gyermekek lelkének is rengeteget ad. Ezért a WMN szerkesztőségével mi is beálltunk az ügy mögé, és teljes erőbedobással szurkoltunk a Kis-Pingvineknek, hogy sikeresen elérjék a céljukat!

Kis-Pingvin színfalak mögött

A WMN-irodából velem együtt hárman indultunk el a Balatonra: marketingesünk, Szentkuti Judit és Kerepeczki Anna képszerkesztő/fotós erősítette a csapatot. Lelkesen vágtunk neki az útnak, hogy végigszurkoljuk az úszók második napját. (Most már egész nyugodtan fogalmazhatok múlt időben, ugyanis a tervezett idő előtt egy egész nappal korábban célba ért a csapat.)

Valami elképesztő kirobbanó energia és akaraterő van ezekben a gyerekekben.

Ezt már az érkezésünk napján megtapasztaltuk, amikor hétfő este fél kilenckor a szemerkélő esőben dideregve vártuk a csapatot a mólónál, ők pedig kicsattanó jókedvvel ugrottak át a hajóról a szárazföldre, mintha csak egy szimpla hajókiránduláson vettek volna részt. Előtte a kisujjukból kirázták az első harminc kilométert. Kísérőik persze már elfáradtak, de ezek a kölykök még úsztak volna késő estig, ha engedték volna nekik.    

A tempót Menczinger Melinda (a Kis-Pingvin úszóiskola alapítója) és kísérői, Kata és Fanni diktálták, de tegyük hozzá: Melinda négy éve már megtette ezt a távot. Ugyanennek a kalandnak idén tizennyolc gyerek és három felnőtt úszó váltóban állt neki: indulás pirkadatkor, úszás egészen este fél kilencig, amikor is már nem lehet többé a vízben tartózkodni.  

Mi egy támogatóhajóval csatlakoztunk hozzájuk – ezzel pedig nem voltunk egyedül: a média munkatársai különböző hajókról jelentkeztek be, hogy tudósítsanak az eseményről. Meg is állapítottam magamban, hogy egészen szórakoztatóan tudunk kinézni munka közben mi, újságírók, ahogyan motorcsónakon állva, szépen kiöltözve egyensúlyozunk a Balaton közepén, hogy tudósítsuk a történéseket egy operatőr vagy szelfibot segítségével.

A nap, amikor megbántam, hogy nem hoztam fürdőruhát

És te is fogsz úszni? – szegezték nekem a kérdést a barátaim, amikor épp elkaptak telefonon, és meséltem nekik, hol vagyok. Talán ezt a kérdést tették fel legtöbben, amit aznap kaptam a témával kapcsolatban.

Nem szeretnék senkit illúziókba kergetni – ez nem az a cikk lesz, ahol egy újságíró hősiesen csatlakozni fog a vízben úszó gyerekekhez, hogy velük együtt nyomja le a távot.

Ennek több oka is van. Az első és egyik legfontosabb, hogy egy ilyen megmérettetés egész éves készülést igényel, illetve ezek a kölykök olyan gyorsan úsznak, hogy nagyon csúnyán hátráltattam volna őket, ha beszállok közéjük. Úgy valószínűleg soha nem értek volna célba. Akik hozzám hasonlóan nem gyakorlott úszók, talán fel sem tudják fogni, mekkora teljesítmény harminc kilométert leúszni egy nap alatt. Ez hatszor nagyobb táv, mint amit minden évben a felnőttek széltében átúsznak (az 5,2 kilométer) a teljes hossz pedig nagyjából tizenötszöröse ennek.

A harmadik és legfontosabb ok, amit csak halkan teszek hozzá, hogy továbbra is félek minden olyan vízben, ahol nem ér le a lábam és/vagy nem látom a víz alját.

Úgyhogy én hősiesen azt a részét vállaltam, hogy szurkolok nekik egy vitorlásról többed magammal.

A hangulat viszont annyira jó volt, hogy néha már bántam, amiért nem hoztam magammal fürdőruhát, és nem csobbanhattam én is egyet a karúszóimmal.

Tempó, tempó!

Egy ilyesfajta kihívás teljesítése elképesztő csapatmunkát igényel. Megérkezésünkkor három támogató hajó, vízi mentőcsónak és több motorcsónak kísérte a Kis-Pingvineket, felkészülve minden eshetőségre. Ilyenkor a Balaton sem zavartalan, hiszen a kihívást úgy kell teljesíteniük, hogy a balatoni hajóforgalmat se zavarják meg.

Akár esik, akár fúj – kivéve persze szélsőséges időjárási eseteket –, a gyerekek állhatatosan a vízben vannak.

Noha a résztvevő fiatalok egész évben készültek a Balaton hosszában való átúszására, vannak megpróbáltatások, amikre nem lehet igazán felkészülni – ilyen például a monotonitás, ami a hosszútávú úszással jár, mesélik az edzők.

Ez például hatalmas különbség a felnőtt úszók és juniorok között.

Az időjárás szerencsére velük volt, kedvező irányból kapták a szelet, és a hullámok is vitték őket, ennek köszönhetően már az első nap túlteljesítették a maguk elé kitűzött célt.

Így pedig a tervezett szerdai befutó helyett már kedd délután négy óra körül partot értek 77 kilométer, és 900 ezer karcsapást követően.

Az utolsó váltónál mindenki beugrott a vízbe, és velük tartottak a végtaghiányos gyerekek is, hogy együtt végezzék be a kihívást.

Az akcióról készült videókat megnézhetitek a Kis-Pingvinek Facebook-oldalán, ahol ti is támogatni tudjátok a Végtaghiányos Gyermekek Alapítványát.

Szőcs Lilla

Képek: Kerepeczki Anna/WMN