Mit ne mondj soha egy szinglinek? – 10 sértő közhely a mindennapokból
Miközben a magyar háztartások harmada (!) egyszereplős, egyedül élni még mindig sokak szemében feltétlenül kényszerűség szülte, ciki, kellemetlen és kényelmetlen állapot, amit épeszű ember bizonyára nem választ önként. És ez még csak egy a facérságot övező téves és olykor sértő általánosítások közül. Íme, még egy csokornyi elefánt a porcelánboltban típusú megjegyzés, okoskodás. Kurucz Adrienn írása.
–
Mielőtt nekem esne bárki, hadd szögezzem le, nem a párkapcsolatok ekézése a célom, hiszek a szerelemben, és abban, hogy (nekem!) jobb társsal élni, mint egyedül. Tizenhat éve lakom együtt a gyerekem apjával, és korábban sem voltam, már ami a felnőtt koromat illeti, hosszabb ideig facér. Tehát szó sincs arról, hogy bárkit meg akarnék győzni a továbbiakban arról, hogy tartozni valakihez, együtt élni egy másik emberrel nem jó, kerülendő, sőt ördögtől való dolog lenne. Pusztán csak arról van szó, hogy attól, mert nekem így jó, ahogy élek, még el tudom képzelni, fogadni, hogy másnak meg máshogy oké. Nem feltételezem, hogy csakis azért van egyedül, mert baj van vele, szerencsétlenül alakult a sorsa vagy a világ iszonyú hely, amely nem kedvez a magányos szíveknek.
Még tisztelni is tudom (nagyon) azt az embert, aki az önismeretben eljut odáig, hogy rádöbben, neki jobb egyedül, és vállalja is ezt a felismerést nemcsak önmaga, hanem mások előtt is, miközben az emberek többségének első kimondott vagy ki nem mondott gondolata a szingliség kapcsán még ma is az, hogy szegény pára kudarcot vallott, nem sikerült „rendeznie” az életét…
Csomó sztereotípia él a szinglikkel kapcsolatban, csomó bosszantó általánosítás, tévhit. Még a szakemberekben is! Nem viccelek. Neves magyar pszichológus asszony hangoztatja előadásaiban és könyveiben, hogy:
1. „Olyan, hogy boldog szingli, nincs”
Persze ezzel azért kollégái is vitatkoznak helyenként. Például Elyakim Kisley professzor, aki a kutatásai alapján, amelyeket 30 ország polgárai közt végzett, arra a következtetésre jutott, hogy az alapvető különbség boldogságszempontból a párkapcsolatban élők és a szinglik közt az, hogy utóbbiak boldogságérzete sokkal inkább támaszkodik olyan forrásokra, amelyek függetlenek a szerelmi életüktől. Tehát többet nyom a latban náluk a szakmai siker, a baráti kör, hobbi, a kreativitás, a szociális tevékenység (például önkéntesség) és az önálló döntéshozatal mint lehetőség (magyarul az, hogy nem kell egyeztetniük senkivel.)
Ennek ellenére mi se essünk az általánosítás csapdájába, jelentsük is ki tehát gyorsan, hogy nyilván vannak szomorú, boldogtalan facérok is, ahogy nagyon-nagyon boldog (és szakmailag sikeres, kreatív, önkénteskedő stb.) családosok is.
2. A házas ember kiegyensúlyozottabb a szinglinél
Maradjunk még kicsit a boldogságnál! A Kisley-kutatásból az is kiderül, hogy a szinglik úgy általában nem boldogtalanabbak a házasságban élőknél, bármit gondoljunk is erről. Persze ha a mézeshetek környékén lévő párokhoz viszonyítunk mindenki mást, akkor kijelenthető, hogy a friss szerelmesek valóban elégedettebbek az életükkel a populáció többi tagjához képest, ám a hosszú kapcsolatban élők kontra szinglik esetében már más a helyzet: nem érzik magukat boldogabbnak az előbbiek. Ellenben azok, akik úgy lettek újra egyedül, hogy elváltak, kifejezetten boldogtalanabbnak vallják magukat, mint amilyenek még szingliként voltak a házasságkötés előtt – ezt is állítja a professzor.
3. A szinglik magányosak
Bizonyított tény, hogy a szociális háló épp a szinglik körül a legerősebb, és leginkább azok körül, akik sosem voltak házasok, ők tartanak ugyanis a legtöbb emberrel kapcsolatot. Náluk valamivel kevesebb barátja, jó ismerőse van az elvált szingliknek, és még náluk is kevesebb a házasoknak.
Ők ugyanis gyakorta (többé-kevésbé) elszigetelődnek, nincs annyi idejük másokra a család mellett, kevesebb energiát tudnak fektetni az „összejárásba”. A szinglik ezzel szemben megtehetik, hogy ápolják a kapcsolataikat, és meg is ragadnak minden lehetőséget a kapcsolattartásra, beleértve a közösségi média aktívabb használatát.
4. Megöregszel, és egyedül magányos leszel (és megesznek a kutyák)!
Kisley kutatásai szerint a házasságban élő ötvenesek közül 50 százalékkal többen érzik most magányosnak magukat, mint amennyien 30 éves korukban annak érezték. Nyolcvanéves korukra pedig duplázódik a magánytól szenvedők aránya az elégedettekhez képest. (És nem csak az özvegység okán.) Az élethosszig szinglik körében viszont nincs ilyen drámai emelkedés.
5. Házasságban élni egészséges
Egyértelmű, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolat jó hatással lehet testre és lélekre. Ám a kutatások szerint ez nem feltétlenül igaz.
Sokszor megfigyelhető, hogy együtt híznak a párok, illetve az addig egészségesen táplálkozó is alkalmazkodik a házastársához, aki összevissza eszik, amit megkíván. Vagy elkényelmesednek egymás mellett, leszoknak a sportról, illetve nem marad rá idejük család mellett.
(A fordítottja is igaz természetesen, kifejezetten jó hatással is lehetnek a partnerek egymásra!) Ha a populáció egészét nézzük, Kisley adatai szerint az egyszemélyes háztartásban élők összességében egészségesebben élnek.
6. A boldog párkapcsolatban élőknek kötelességük összeboronálni facér barátaikat
Gyors privát közvélemény-kutatásom alapján ki merem jelenteni, hogy ez bosszantja a szingliket a „pöffeszkedő családosokban” a leginkább. Ez a puzzle-kényszer.
Például miért veszi bárki is evidenciának, hogy a facér nő/férfi szeretne becsajozni/-pasizni?
Másrészt meg, ki ne venné rossz néven, hogy folyton a magánéletével foglalkoznak unatkozó hozzátartozók a jó szándék ürügyén? Arról már nem is beszélve, hányféle kínos szituációba, gonosz, buta megjegyzésbe futnak bele épp az előítéletek okán a szinglik önjelölt házasságközvetítők nélkül is.
7. Azért van egyedül, mert válogatós
Félig-meddig ez is az előző ponthoz tartozik. Hajlamosak vagyunk imigyen címkézni az egyedül lévőket, függetlenül attól, akarnak-e partnert maguknak, vagy sem. És sokan megsértődnek, ha az általuk megfelelőnek ítélt partnerre a szingli nem ugrik rá, hiába igyekeznek rábeszélni őt erre az aktusra.
8. Azért van egyedül, mert önző és/vagy gyerekes
Megint a kutatást citálom, amely arra jutott, hogy épp a szingliknek van több idejük, energiájuk az öregekre, segítségre szoruló barátokra, az elesettekre, és összességében több emberrel törődnek, mint a családban élők, akiket érthető módon leköt a saját gyerekeik nevelése.
9. Azért van egyedül, mert karrierista
Való igaz, hogy mint örömforrás, hangsúlyozottabban fontos a szinglik életében a szakmai siker, írja Kisley, de erős és nagyon nem korrekt csúsztatás ezzel magyarázni a társtalanságot, akkor is, ha bizonyára vannak olyan emberek, akiknek fontosabb a karrier, valamely nagy álom elérése, a szakmai ambíció, mint a családalapítás. De miért is kellene ugyanazon a prioritásskálán mozognunk valamennyiünknek? Milyen alapon minősítjük (le) mások választását a mi viszonylatainkkal, döntéseinkkel, értékrendünkkel szembeállítva?
10. Azért szingli, mert túl sok a férfiaknak
A témát Szentesi kolléganőm már remekül kivesézte a közelmúltban, én csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy fordítva érdekes módon még nem hallottam a szentenciát.
Azt egy férfiról sem szoktuk mondani, hogy túl sok ennek vagy annak a nőnek. Meg hogy túl erős, okos, határozott, sikeres hozzá.
E szerint a gondolkodás szerint tehát, ha valaki társat szeretne (és nő), akkor biztos, ami biztos, adja önmaga lebutított verzióját. Merthogy a (női) emberi élet leglényegesebb célja a pártalálás, amelynek érdekében be kell vetni minden trükköt. A kérdés akkor már csak az, hogy milyen áron is érjük el azt, amit akarnunk sokak szerint természetes, nem akarni pedig deviáns.
Kurucz Adrienn
Forrás: ITT