Tizenhat éves lány vagyok, Budapest egyik fizetős elit iskolájába járok

Budapest mellett lakom egy kis városban, és még sosem ittam alkoholt. Sőt, valamilyen oknál fogva szinte irtózom attól, hogy igyak. Így telnek a mindennapjaim, a nyaraim, a hétvégéim, kerülöm az alkoholt egy olyan században, ahol a tizenöt éves gyerekek részegen fekszenek a közterületeken már csütörtök este is.

Még itt, a cikk elején tisztázni szeretném, hogy nem ítélem el azokat a társaimat, akik már fogyasztottak alkoholt, sem azokat, akik rendszeres fogyasztói, de erre majd még kitérek.

Miért fontos nekem ez a téma?

Azért gondoltam, hogy ezt a cikket mindenképpen meg kell írnom, mert szerencsémre (vagy lehet, hogy szerencsétlenségemre) az elmúlt fél évben sikerült belelátnom négy teljesen különböző környezetben élő társaság bulizási szokásaiba, ahol sok dolgon nagyon megdöbbentem, és emiatt úgy gondoltam, sokak számára érdekes lehet ez a téma.

Hogy én miért nem ittam még sosem?

Szépíthetnék, de ez tény: lett volna már rá lehetőségem. Egyszerűen engem nem vonz az ivás, és szerintem nem véletlen az, hogy 18 éves kor alatt nem lehet szeszes italt venni. Valamint az eddigi tapasztalataim után úgy vélem, hogy nekem erre jelen pillanatban semmi szükségem.

Sokszor halljuk otthon, hogy: „aztán nehogy rossz társaságba keveredj!” de ez a mondat a XXI. századi tinédzserek számára haszontalan, mivel rég nem a társaságon múlik, hogyan bulizik valaki.

Sőt, mind a négy közösségben, ahol megfordultam, értelmiségiek gyerekei voltak, szép családból, jó jegyekkel, semmi rossz nem volt bennük.

Az első társaság az én iskolám volt, egy elit gimnázium

Jól megválogatott gyerekek, mindenki legalább középosztálybeli, jómódú családokból jön.

A második környezet, amit a nyár folyamán sikerült megismernem, egy állami iskola, közepes vagy jó tanulókkal, hetente minimum kétszer iskolán kívül sportolnak.

A harmadik környezet az a kisváros, ahol élek, ide jártam általános iskolába, óvodába, a kamaszok jó részét ismerem, szinte mindenki tovább tanult, viszont innen már jóval többen mentek szakiskolába.

A negyedik környezet volt számomra a legérdekesebb

És akkor ezt kicsit kifejtem. Egy díjátadón vettem részt, amikor néhány ifjúsági önkormányzatos diák elhívott egy bálba, ahova boldogan elmentem. Egy Nyugat-dunántúli településen volt a bál, ami azért nagyon más, mint egy buli Budapesten.

Azt gondoltam, hogy a fiataloknak nincs sok zsebpénzük, ezért olcsó szeszes italokat vesznek, abból is olyat, amiből kevés is elég a jó érzéshez. De ennek pont az ellenkezőjét vettem észre, a budapestiek (állami és fizetős suli egyaránt), sőt a vidékiek is kifizetnek négy–ötezer forintot egy üveg alkoholért, aminek az árát ugyan elosztják, de azért ez mégis meglepő volt számomra.

Éveken át voltam diákönkormányzati tag, majd elnökhelyettes, végül elnök. A bulikon, ahol a város fiataljainak minimum a fele megfordult, alapszabály volt, hogy nem lehet alkoholt bevinni, amit én nem is értettem, mondván: még egy nyolcadikos is csak tizennégy, legfeljebb tizenöt éves. De kiderült, hogy nem volt igazam.

A másik szabály, miszerint „tilos az udvaron lenni”, odavonzotta a kamaszokat, így két szám között kiosontak az udvarra egy gyors cigiszünetre, ahol egy kis alkohol is előkerülhetett. Amikor meghívtak vidékre a bálba, amit az ifjúságnak tartottak, fel sem merült bennem, hogy itt akármi is hasonlíthat a mi iskolai bulinkhoz. Ennek ellenére, amikor az öcsémmel bekacskaringóztunk az ajtón a cigiző tizenöt–tizenhét évesek között, egyből kiszúrtam egy jelenetet, ahol is egy velem egykorú fiúnak kellett megmutatnia, mi van a kabátja alatt, majd, amikor a szervező felnőttek meglátták a csodálkozó tekintetem, azt mondták, hogy muszáj ellenőrizniük, mert nem szeretnék, ha bárki alkoholt vinne be a buliba.

Amikor utána leültem a tizenhárom éves öcsémmel, és az ott töltött jó pár óra alatt a résztvevők fele óránként eltűnt tíz percre, azon gondolkodtam, hogy azon kívül, hogy mindenki cigizik, vajon sikerült-e alkoholt becsempészniük, vagy kicselezték-e a rendszert azzal, hogy kint eldugtak valamit. Amikor kimentem telefonálni, volt alkalmam kicsit körbenézni, de nem láttam semmit, így ez a mai napig rejtély maradt számomra, mégis megérintett, hogy egy bálon ellenőrizni kell a kamaszok kabátjait, nehogy valamit becsempésszenek.

Vajon miért isznak a tinédzserek?

Először is fontos tisztázni azt, hogy egy gyerek tizenhárom éves korától tinédzser, annak ellenére, hogy jogilag gyerek, és ez csak egy cím, amit valami felnőtt talált ki, úgy, mintha egy új faj lenne. (Mondjuk, szerintem jó ötlet, hogy egy ekkora gyereket nem ugyanúgy neveznek, mint egy óvodást.)

A kiskamaszok szerintem szimplán azért isznak, mert ezt látják. Instagramon, YouTube-on, influencerektől, énekesektől, celebektől, sőt a náluk egy–két évvel idősebbektől is.

A nagyobbak (tehát a korombeliek, akik nincsenek annyira messze a nagykorúságtól, és már gimnazisták) ugyanúgy látják a bálványaiktól az ivást, arról nem is beszélve, hogy a rapperek többnyire alkoholról, szexről, drogokról énekelnek. Ami azért nem biztos, hogy túl jó üzenet. A tinédzserek az alkoholt kikapcsolódásnak tekintik, szombatonként bulizni mennek a barátaikkal, ki akar egy fárasztó hét után feszülten beszélgetni? Senki. Tehát akkor inkább az alkoholt választják. Jobb lesz a hangulat, mindenki feloldódik, és akkor legalább arra az estére meg tudnak feledkezni az iskola és a kamaszkor nehézségeiről.

Mint mondtam már az elején is, nem ítélek el senkit. Megértem őket, csütörtökre már nekem is bőven elegem lesz a napi öt–nyolc tanórától, és én sem szeretek hétvégén a tanulásra gondolni. Viszont van, amikor már túl messzire mennek, rengeteg buli torkollik hányásba, ami eléggé „partigyilkos” is lehet.

És itt jön a képbe az, hogy ha valakinek baja esik, nem tudnak mit csinálni!

Nálunk kötelező alapvető elsősegélynyújtási tapasztalatokat szerezni. Már tizenöt évesen megtanultam újraéleszteni, tudtam, mit kell csinálni, ha valaki elájul, és még sok mást. De egy bulin, ahol a társaság háromnegyede részeg, kinek fog eszébe jutni a stabil oldalfekvés?

A cikk megírása előtt gondoltam, utánanézek, honnan kéne akármit is tudnunk arról, hogy mit kell csinálni, ha minden elfajul, és baj van.

Én például nagyon undorodom a hányástól, emiatt, én, a legjózanabb sem tudnék mindig jól cselekedni. Egy kamaszoknak tervezett weboldalt kerestem fel, amelyikről tudtam, hogy próbál laza stílusban minél több kamaszt informálni az őket érintő ügyekben. Az egyik cikk azzal kezdődött, hogy mivel jön a nyár, a buliszezon és a fesztiválok, jobb, ha felkészülünk. Az igaz, hogy nyáron több buli van, de év közben is simán van ugyanannyi. Szinte mindig ott van mindenütt az alkohol, csak úgy tudod elkerülni, ha sosem mozdulsz ki otthonról…

Kedves tanárok! Szerintem a számunkra unalmas felvilágosító órákat úgy kellene megtartani, hogy az tényleg érdekes legyen, és valóban érjen valamit.

Ha meg a fületekbe jut egy durva buli sztorija, ne büntessetek minket, és ne is szidjatok le, hanem hagyjátok, hogy tanuljunk a hibáinkból!

Kedves szülők!

Úgysem tudjátok örökké védelmezni a gyerekeiteket, és akármennyire is nehéz elfogadni, felnőnek! Ahelyett, hogy kioktatnátok a gyereketeket, ha, mondjuk, részegen megy haza, tudassátok vele, hogy nem kell részegen egy parkban aludnia csak azért, hogy ti ne tiltsátok meg neki a jövő heti bulit.

Állíthattok persze szabályokat, mert az sokszor hasznos, de közben hadd hibázzunk néha, és másnap ne oktassatok ki minket, hanem inkább mondjátok el, hogy mikor, mit kellene csinálni. És amikor elmegyünk otthonról, ne azzal köszönjetek el, hogy: „aztán érj haza tízre”, vagy „idegenekkel ne állj szóba” „ha isznak, szólj, és megyek érted” hanem inkább azzal köszönjetek el, hogy „vigyázz magadra”. Hiszen úgysem fogunk megváltozni, fiatalok vagyunk, meg kell tanulnunk hibázni, és néha egyedül kell megoldanunk dolgokat. (De higgyétek el, hogy értékeljük az aggodalmatokat, csak nehéz lenne beismerni!)

Diáktársaim! Ti pedig élvezzétek az életet, de tényleg vigyázzatok magatokra!!!

Simán Szonja