Miért ilyen nehezek a szerelem dolgai a meghittség igazi ünnepén?

Hiszen végre lenne időnk egymásra, tudnánk együtt lenni, és belefeledkezni a másikba. Különben is: nem a szeretett lény a valódi, a legnagyobb ajándék?

Kutatások bizonygatják, hogy az emberek legtöbbje meghittségre, érzelmekre vágyik a leginkább karácsonykor, és még az újévi kívánságlisták tetején is ez áll: „boldog párkapcsolat a következő esztendőben”.

És mi ahelyett, hogy a szívbeli, netán testi szeretetet ünnepelnénk, azon morgolódunk, hogy zoknit találtunk a fa alatt okosteló helyett. Nehéz elhinni, de tényleg készült már kutatás (brit tudósok, köszönjük!) a karácsonyi szexről, ebben a megkérdezett férfiak 70 százaléka beismerte, hogy az egész évet tekintve decemberben szeretkezik a legkevesebbet.

Nemiségünk központja a hipotalamuszban található, amely agyunk szívritmusért-, vérnyomásért- és az érzelmeinkért is felelős területe. Ez egy nagyjából cseresznyényi rész az agyban, a férfiaké nagyobb. Ezt a kis szervünket serkentik a hormonok, és kel általa életre bennünk a vágy egy másik lény után.

A nagyobb hipotalamusz (és a bőséges mennyiségű tesztoszteron) miatt a férfiak akár karácsonykor és akár hajnali háromkor is készen állnak a szexre – a nőknél viszont bizonyos pszichológiai tényezők (bizalom, általános komfortérzet, közelség a partnerhez) kellenek ahhoz, hogy az agyban összeálljon a szexre felkészítő hormonkoktél.

Valószínűleg a karácsonyi stressz is szerepet játszik abban, ha ez mégsem úgy alakul, ahogy a partnerük szeretné.

A karácsony és a szex, ajjaj!

Az első egy tucat Google-találat meglehetősen kiábrándító: karácsonyi pornófilmek, amatőr karácsonyi szex (ez is pornóvideó), karácsonyi tippek pároknak. (Végre! Ez lesz az! Ja, nem… ez csak arról szól, hogyan tervezzük meg a nyugodt szentestét… dögunalom…) Karácsony a családdal (naná, hogy pornó és csak erős idegzetűeknek ajánlják a megtekintését), kiskarácsony-szexkarácsony (azaz szex-kellékeket hoztak forgalomba karácsonyfadíszként Floridában),

és akkor hirtelen, amikor már majdnem feladod, előkerül egy releváns cikk: egy szakértő elárulja a jó karácsonyi szex titkát. Nosza!

1. Várjuk meg, míg mindenki elalszik!

Nem tudom, létezik-e család, ahol a gyerekek éjfél előtt ágyba kerülnek szenteste azután, hogy a rántott ponty és a majonézes krumplisaláta helyett felfalták az összes tiramisut és bejglit, és lelegelték a fáról a két kiló szaloncukrot. Nálunk ez inkább úgy szokott kinézni, hogy a kiskorúak rohangálnak szerte a lakásban a mezítlábukra húzott gör- és jéghokikban, LEGO-darabok és társasjátékok elemei a padlón mindenhol, a szülők pedig már békésen szundítanak az Igazából szerelem stáblistáján.

2. Egy bekapcsolva hagyott tévével nyomjuk el a zajokat!

Jó. Tegyük fel, hogy mégis ébren maradtunk, a gyerek- és vendégsereget viszont sikerült ágyba dugni. Mindenki hortyog! A bekapcsolva hagyott tévé szerény tapasztalataim szerint ilyenkor vagy éjféli misét közvetít, vagy karácsonyi koncertet ismétel Bécsből, vagy egy nagyon szomorkás filmben éppen órái vannak hátra a rettenetesen beteg főszereplőnek – szóval az ideális aláfestő hangkörnyezet ritkán garantálható. A bekapcsolva felejtett tévének van még egy gyakorlati veszélye: a képernyő előtt űzött legbelemenősebb akció közepette – függetlenül attól, hogy egyébként lényegében némafilmet ad elő az ember a párjával – általában megjelenik egy nagyon álmos kiskorú, és a szemét törölgetve panaszos hangon így motyog:

„Anyuuuu, halkítsátok már le a tévét, nem lehet normálisan aludni ettől a nyögdécseléstől!”

(Szóval akkor már inkább a Spotify vagy hasonlók – de ez esetben kell némi érzék és megelőző munka a szexi zenék összeválogatásához.)

3. Felejtsük el a nyikorgós ágyakat, kanapékat, és helyezzük át az intimitást alternatív területekre!

Dobjunk például néhány kényelmes párnát a padlóra!

Nos, lehet, hogy ez valami családi átok, de a nagyobb ünnepek valahogy nálunk sem jártak együtt a szexszel. Sem kanapén, sem padlón, sem párnán, sehol. A lakodalom utáni éjszakát például nálunk töltötték az anyósomék a másfél szobás albérletünkben. Az örömszülőknek rossz érzésük volt a nagy falusi porta után a kis szoba bezárt ajtajától, így szeparálódásról szó sem lehetett, továbbá belengették, hogy valamikor hajnalhasadtakor már sertepertélni fognak, mert megszokták a korán kelést.

Mindenki fáradt, kimerült volt, szóval éjfélre az egész panelházat megremegtető horkolásban csúcsosodott ki az elbaltázott nászéjszaka.

Sok évvel később, egy szintén népes vendégjárással vegyes születésnapi banzáj után pedig, a remek nyári estétől megmámorosodva kitelepedtünk a társasház vaksötét udvarára, a csillagos ég alá. Tök jó ötletnek tűnt a Fiastyúk, meg a Göncöl alatt áldozni a szerelemnek a kerti rattanszéken akrobatikázva – aztán egyszer csak tétova tenorján – némi torokköszörülés után – jó estét kívánt mellettünk a közös képviselő, hogy körbenézne még az udvaron, jól el van-e zárva az elektromos fűnyíró. Sosem mertük megkérdezni, hány perce ácsorgott már az egy méterre lévő fenyőfa mögött…

4. Legyen a karácsonyi szex színhelye a fürdőszoba

A kíváncsi pillantásokat pedig szereljük le azzal, hogy víztakarékosságból egyszerre fogunk zuhanyozni.

Nos, szerintem ez a szöveg simán felér egy beismerő vallomással, főleg, ha még kulcsra is zárjuk az ajtót. Belegondolva, hogy a mi fürdőszobánkban hol lehetne helyet találni az alkalmi légyottra, nem túl szívmelengető a helyzet. A mosógép felett van, ugye, a bojler, ütemes és kitartó fejütődésekkel azt simán be lehetne küldeni a mellette levő kádba… A csap talán nincs kellően erősen felszerelve, a fürdőkád maga pedig…

Volt hozzá szerencsém, vizuális típusúaknak mondva, legyen elég annyi erről, hogy: igenis, bele lehet szorulni a szaniterekbe.

5. Küldjünk napközben előzetes, szexi telefonüzeneteket a párunknak, mintegy „megágyazva” a várható együttlétnek!

Na, ez egyébként tényleg értelmes javaslat, mert nagyon jó egész nap fokozódó izgalomban várni a lehetőséget. (Végül is erről szól az egész ünnep, nem? Várakozni valami szépre és szeretetteljesre.) Praktikusabbak kihasználhatják a modern technológiák tömörítő lehetőségeit, például egy SMS-ben elmondható minden idevágó: „Kívánlak! Ja, és nincs hal a hentesnél!”

Kocsis Noémi