–

Egy történetet hoztam, melyen keresztül a veterán generációra szeretném irányítani a figyelmet

Éppen a napokban találkoztunk a Kerepesi úti Mekiben dolgozó 76 éves Józsi bácsival újra. Józsi bácsiról az Egy nap a városban blogon olvastam nemrég egy szívhez szóló cikket.

Miért olyan érdekes vajon ez az idős úriember, hogy története rövid időn belül vírusként terjedt a neten? Józsi bácsi nem celeb, nem is influencer, egyetlenegy videót sem találunk róla a YouTube-on. Személyisége, a visszajelzésekből tudható, mégis felkeltette az ezredforduló környékén születtek érdeklődését is.

Gondolkodtam, mi a titka Józsi bácsinak?

Talán az, hogy nincs titka, sőt, ha szabad ilyet mondanom, még a tevékenysége sem kifejezetten érdekes. Józsi bácsiban, ami elképesztő, az a hozzáállás, az emberi méltóság maximumra járatása egy olyan egyszerű munkakörben, mint a takarítóé.

Diplomás emberként szorgosan teszi a dolgát egy olyan környezetben, ahol az átlagéletkor talán az övének a fele vagy inkább a harmada. Nem kellene már dolgoznia, megtehetné, hogy visszavonul, de ő takarít, méghozzá úri méltósággal.

Meglátogattam Józsi bácsit én is. Akkor sem lógatja a lábát, amikor megérkezünk a gyorsétterembe. Épp egy tálcát vesz el egy fiatal kezéből, és teszi vissza a rekeszbe. Megszólítom, elmondom neki, hogy amikor errefelé laktunk, rendszeresen jártam ide. Kismamaként megszállottja voltam az itteni csoki pelyhes jégkrémnek, ha csak lehetett, bejöttem emiatt, de legalább hetente kétszer biztosan. Józsi bácsi meghallgat. Nincsenek illúzióim, tudom, hogy nem emlékezhet rám, viszont úriember: „Igen, nagyon ismerős vagy nekem! Ő az a gyerek, aki a pocakodban volt akkoriban? – kérdezi, és van valami Jean Gabines férfiasság a stílusában (talán nem is véletlen, hisz – mint mondja – ő az egyik kedvenc színésze). Közben folyamatosan kémleli a körülöttünk lévő vendégegeket:

„Sziasztok, egészségetekre!” – köszön el egy házaspártól. „Hozhatok a babának egy széket, úgy talán kényelmesebb!” – ajánlja fel egy karon ülő babával érkező fiatal anyukának.

 Majd folytatjuk, ahol abbahagytuk:

Józsi bácsi büszkén sorolja, hogy neki is három fia van, mint nekem, csak neki hat unokája is. („Négynek már diplomája van, az egyik a Lomonoszov Egyetemen tanult Moszkvában, és színötössel végzett. Több nyelven is beszélnek, mindegyik. Kettőnek még ugyan nincs meg a diplomája, de nemsokára nekik is meglesz, ők is nagyon ügyesek, tehetségesek. Egyik itt él, másik ott, szerte a világban, felelős pozíciókban.”) Azt is elmeséli, miért lett takarító. „Valóban úgy volt, ahogy olvashatta: bejöttem egyszer úgy 15 éve megenni egy fagyit, és rákérdeztem, van-e felvétel. Rögtön szóltak is az akkori üzletvezetőnek. Kitöltöttük a papírokat, azóta itt vagyok. Hívtak máshová, több fizetésért is. Udvariasan meghallgattam őket, mondtam, hogy majd még gondolkodom, mert valami választ kellett adni, de már akkor is tudtam, hogy nem megyek el.”

A miértre azt feleli, szeret fiatalokkal dolgozni, jól megértik egymást. Annak ellenére, hogy a virtuális világban nem találkoznak.

„Tudja, nekem erre nincs időm. Ha van egy kis szabad időm, akkor elmegyek úszni vagy sudokut játszom. Azt látom, hogy egyre kevesebbet beszélgetnek egymással, sokszor csak ülnek egymás mellett, mindenki a telefonjába mélyed, egymáshoz sem szólnak percekig. Nagy kár ez.”

Majd megint visszatérünk a családra. Büszkeséggel beszél unokáiról, és elmondja, hogy néha-néha beleszól a fontosabb döntésekbe, főleg ha a tanulásról van szó: „Meghallgatnak. Mivel többet éltem, többet tapasztaltam. Ikarusosként beutaztam a világot Arhangelszktől a Csendes-óceánig.”

Józsi bácsi szerzőnkkel

Mi a közös Clint Eastwoodban, Soltész Rezsőben és Józsi bácsiban?

Mindenekelőtt: ugyanabba a generációba tartoznak. Józsi bácsi a veterán nemzedékhez (1925-1945) tartozik, mely olyan példátlan tehetségeket adott a világnak még, mint Martin Luther King, Elvis Presley, Paul Newman, Audrey Hepburn, Pelé, Ella Fitzgerald vagy Kertész György.

Olyan ma élő ikononok is ide tartoznak, mint Al Pacino, Harrisson Ford, Jane Fonda, Jack Nicholson, Sophia Loren, Dustin Hoffman, Tordy Géza, Béres Ilona vagy Kóbor János, de még bőven lehetne folytatni a felsorolást kiválóbbnál-kiválóbb nevekkel több területről is.

A generációs elmélet alapjait lefektető Strauss-Howe szerzőpáros Generációk című műve szerint a ma veteránjai jobbára már nyugdíjasok, nagyszülők, dédszülők. Józsi bácsival ellentétben nem jellemzi őket már aktív munkaerő-piaci jelenlét.

Fiatalon a múlt század nagy viharait megélték, gyerekként a második világháborút, akár a frontot, a munkatábort is megjárták.

Amikor legszebb éveiket élték, szó sem lehetett táncestekről, őrült, dekadens bulikról.

A háborús nemzedék fiataljai szépen meghúzták magukat

Talán emiatt a „csendes generáció” jelzővel is illetik őket. A fiatalabb nőknek nem ritkán még rejtőzködni is kellett, ilyen időkben még szépség sem számított mindig áldásnak, előnynek. Ahogy nagymamámnak sem, aki a front alatt árván maradt tinédzser húgát rejtegette a tyúkólban, ő pedig mindent megtett, hogy idősebbnek és kevésbé kívánatosnak tűnjön az orosz katonák szemében, akiktől jobban rettegtek, mint az élelmiszerhiánytól és a dermesztő téli éjszakáktól. Ha valaki erről bővebben olvasna, az Polcz Alaine Asszony a fronton című önéletrajzi regényében talál erről az időszakról hiteles leírást. Érdemes megnézni Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című filmjét is.

A veterán generáció  fiatalkori nemzedéki megtapasztalásának egyik alappillére pontosan a túlélésért folytatott harc volt.

Meg kellett védeni önmagukat, szeretteiket, így nem véletlen az sem, hogy a későbbiekben – anyagi területen is – folyamatosan a biztonságra törekedtek.

Gazdasági elemzők szerint az Egyesült Államokban ők a leggazdagabb generáció a történelemben, melynek eléréséhez szívósságuk és kitartásuk is rengeteget jelentett. A későbbi „babyboomerekkel” ellentétben a lázadás vágya nem fémjelezte fiatalkorukat, nem hallatták erőteljesen hangjukat, ehelyett szép csendben tették a maguk dolgát – óvatosan és visszafogottan –, hogy családjuk jólétét bármilyen gazdasági közegben vagy politikai miliőben biztosítsák, mely kulcsfontosságú volt számukra.

A lojalitás a munkahelyen számukra nem volt kérdés, a tekintélynek alanyi jogon megadták a tiszteletet, főleg, ha idősebb volt náluk a feljebbvaló. Legtöbben szinte ugyanarról a munkahelyről mentek nyugdíjba, ahova kezdőként bekerültek, vagy legalábbis ugyanazon a szakterületen dolgoztak egy életen át, ha tehették. Mint ahogy valószínűleg Józsi bácsi is az Ikarustól ment volna nyugdíjba – ahol, mint a cikkből megtudjuk, negyven évet le is húzott –, ha nem szűnik meg a cég.

Józsi bácsi sokaknak feltűnt eddig is, a cikke pedig abszolút reflektorfénybe helyezte ezt a különleges idős urat. Nekem például egy Z generációs küldte el a cikket Messengeren ezzel az üzenettel: „Ez azé' elég menő”.  

A mekis uzsonnánk után épp néhány Z generációs fiatallal találkoztam egy workshopon. Majdnem mindenki hallott már Józsi bácsiról. Valaki direkt azért ment el abba a gyorsétterembe, hogy láthassa őt. Egyikük szerint díjat, kitüntetést kellene adni neki. Egy másik fiatal szerint minimum egy burgert kellene elnevezni róla. Van, akinek nem fér a fejébe, miért nem hívták még meg tévéműsorba…. Záporoznak az ötletetek… nem is értem, hogy lehet ekkora összhang két egymástól időben ennyire távol álló generáció között.

Vagyis dehogynem, egyrészt tagadhatatlan Józsi bácsi bája, hiteles vonzereje. Másrészt a generációelmélet (Strauss, Howe: Generations: The History of America's Future) szerinti a ciklikusság is alátámasztja ezt az intergenerációs egymásra találást. Howe és Strauss elmélete szerint, mivel a történelem ciklikusan ismétlődik – a krízisperiódusokat  fejlődési időszakok követik.

 Az elmélet szerinti visszatérő elemek alapján a veterán generáció és a Z generáció is az úgynevezett művész/alkalmazkodó archetípusba sorolható.

Mindkét csoportra jellemző, hogy valamilyen krízisidőszakra tehető a gyermekkora

A veteránoké a gazdasági válság és a II. világháború tájára; a Z generációsok nagy részéé a 09. 11. (az ikertornyok merénylete) utáni időszakra, amikor az emberek biztonságérzete világszerte megrendült, nem beszélve a 2007-es nagy gazdasági recesszió utáni bizonytalanságról.

Az unokák és a nagyszülők értékrendje, világlátása és viselkedésének bizonyos elemei közelítenek tehát egymáséhoz: egyaránt pragmatikusan gondolkodnak, biztonságra vágynak. Természetesen azért a hasonlóság ellenére sok dologban különbözik a két generáció, talán a leglátványosabban a technológiahasználatban. Míg a Z nemzedék tagjai életének szerves részét képezi a digitális világ, addig nagyszüleik, dédszüleik úgynevezett „digitális bevándorlóknak” számítanak, hiszen életük nagyobb részét internet nélküli világban élték.

Kovács Márta, a Budapesti Művelődési Központban dolgozott az internet berobbanása körüli időszakban, az ezredforduló utáni években olyan projektekben, mint a Kattints rá, Nagyi. Márta csapatában délutánonként kifejezetten időseket tanítottak az internet használatára tizennégy–tizennyolc év közötti fiatalok. A felnőttképzéssel foglalkozó szakember így emlékszik:

„Gyakran okozott nehézséget az idősebb generáció számára az eszközök kezelése, például az egérhasználat megtanulása, szoftverek használata, de amint megértették a logikát, ment nekik. Egyébként nagyon nyitottak, érdekelte őket minden újdonság, csak több időt kellett a tanulásukba fektetni. Problémát jelentett, hogy ez a generáció nagyon hiszékeny, fokozott hangsúlyt kellett helyezni a biztonságos internethasználatra.  Az egyik ilyen tanfolyamon mesélte az egyik akkor nyugdíjas korú résztvevő, hogy megismerkedett egy férfival a világhálón. Hosszú ideig leveleztek, mígnem az ismeretlen ismerkedő a bizalmába férkőzött, és pénzt szeretett volna kicsalni tőle.”   

Mára már e nemzedék tagjai közül is egyre többen kapcsolódnak a világhálóra. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság távközlési szolgáltatások használatát lakossági körben vizsgáló legutóbbi éves felméréséből megtudhatjuk, hogy egyre több 60 éven felüli internetezik.

2016-ról 2017-re 33-ról 44 százalékra ugrott azoknak az időseknek az aránya, akik napi szinten használják az internetet. A felmérés arra is rávilágított, hogy a pénz és az iskolai végzettség is nagyban meghatározza azt, hogy belépnek-e a digitális világba vagy sem.

A korosztály kétharmada már Facebook-felhasználó, sőt, minden második idős használ valamilyen csetprogramot. Sokuknak ez egyet  jelent a távoli rokonokkal, gyermekkel, unokákkal való kapcsolattartással. Józsi bácsi egyik unokája is Kazahsztánban él. „Szétszéledtek…” – mondja az öregúr. És gyorsan visszatér a munkájához.

 Bereczki Enikő

A képek a szerző tulajdonában vannak