Na, milyen az újdonsült házasélet?

Nagyon sokszor megkaptuk ezt a kérdést mindketten az elmúlt két hónapban, de mégis a feleségem egyik ismerőse adta az ihletet a cikkhez: ő ugyanis megkérdezte: „Biztos többet kell a feleségednek főznie, mint előtte, ugye?” Itt megakadtunk egy kicsit, és nem értettük.

Valóban van olyan, akinek csupán ennyit jelent a házasság?

Mert azt sok helyről hallottuk, hogy „ez csak egy darab papír, és nem változik semmi”. De az, hogy többet kellene főzni? Hát, nem tudjuk. Főleg úgy, hogy nálunk én főzök…

Összeszedtünk néhány fontos szót, aminek megváltozott a jelentéstartalma a házasság pillanatában, illetve az azóta eltelt időben, szigorúan ABC-sorrendben, mert rend a lelke mindennek.

Biztonság

Ez az első szó, ami mindkettőnknek eszünkbe jutott. Amióta házasok vagyunk, sokkal jobban biztonságban érezzük magunkat. Felelősséggel tartozunk egymásért lelkileg, testileg, erkölcsileg és anyagilag.

Jó érzés valakihez hazajönni, aki tudod, hogy hozzád tartozik, hiszen ő a feleséged, a férjed. Előtte is együtt éltünk, de valahogy mégis más. Teljesen más lett a minősége, sokkal erősebb a kötelék.

És az sem baj, ha a feleség elmegy reggel hosszú vörös hajjal, majd meglepetésként éjjel hazaállít rövid szőkés barnával. Mondjuk, a férj tuti, hogy pár percig nem kap levegőt a meglepetéstől… De ez is jó a házasságban.

Család

Igen, mi most egy családdá váltunk. Mindkettőnknek van egy nagyszerű családja, akiket nagyon szeretünk. De az aláírás pillanatától mi már saját családot alkotunk, ami felemelő érzés. És a család köteléke erősebb minden más köteléknél. Innentől együtt teremtjük meg a közös életünket, az otthonunkat.

És ahogy ez lenni szokott, szép lassan a feleség apró dolgokat csempész a lakásba, színesebbé, barátságosabbá téve azt. Még akkor is, amikor a férj ezeket nem mindig veszi észre elsőre…

Érzelmek

A házasság előtt is nagyon sokféle emóció volt, amit egymás iránt éreztünk: szerelem, barátság, tisztelet, szeretet. De ezek a házassággal felerősödtek bennünk, sokkal mélyebbé váltak, mint előtte voltak, pedig akkor sem voltak gyengék. Úgy, ahogy például a féltés is sokkal jobban felerősödött bennünk.

Mi sem példázza ezt jobban, mint az, hogy az esküvő óta a feleség sokkal dühösebben, vehemensebben reagál a férjet ért negatív kommentekre.

A férj persze ilyenkor megnyugtatóan mosolyog, és nagyon boldog. Fontos szerintünk az is, hogy bár házaspár vagyunk, megmaradtunk két külön egyéniségnek, saját programokkal, gondolatokkal, szokásokkal. Elfogadjuk egymást olyannak, amilyen, és nem akarjuk egymást megváltoztatni. Attól még óhatatlanul idomulunk egymáshoz, közösen alakulunk, megyünk előre, kompromisszumokat kötve.

Feleség, férj, szavak

Erre tudatosan kellett az elején figyelni, hisz most már nem a „barátnőm, barátom”, hanem a „feleségem, férjem” szót kell használni. Néhány botlást leszámítva viszonylag könnyen ment. Olyan jó érzés kimondani ezt mások előtt, másoknak. Ebben azért a feleségnek sokkal nehezebb dolga van. Születése óta volt egy neve, ami most egy csapásra megváltozott. Sokkal nehezebben és lassabban megy az aláírás, hisz még mindig L betűvel kezdi, aztán gyorsan kreál belőle B betűt. Neki szokni kellett a bemutatkozásnál is, hogy már más a neve. De jó érzés neki kimondani, nekem meg hallani. Még mindig.

Nyugalom

Bármennyire is élveztük az esküvő szervezését, őszintén szólva akkor sem a nyugalom volt ránk jellemző az utolsó pár hétben. Amin csak lehetett, azon összekaptunk, ami csak lehetett, az nem úgy ment, ahogy elterveztük.

Az igen kimondása után ez a stressz és feszültség azonnal lekerült rólunk, azóta minden sokkal nyugisabb, kiegyensúlyozottabb. Ahogy mi is kiegyensúlyozzuk egymást.

Mert ha a feleségnek fáj a lába, a férj megmasszírozza, ha a férj ideges, a feleség megnyugtatja egy mosollyal, egy simogatással. És ez így van jól…

Természetesen, nem tudjuk, mi a jó házasság titka, hisz még csak most kezdtük ezt az izgalmas, közös játékot, amit házasságnak hívnak, az elején tartunk. De egy biztos: együtt, közösen mindennap teszünk azért, hogy valóban jó és boldog házasság legyen. Aztán majd évtizedek múlva talán újra írunk egy közös cikket arról, milyen is ez.

Ui.: A feleség szerint ő egyáltalán nem tud írni, fogalmazni, és neki ez nem is megy. Ahhoz képest vagy tíz helyen mondta el, amikor átolvasta a szöveget, hogy ő ezt bizony másként írná. A férj pedig javította. Hiába író, a családi béke érdekében inkább mégis férj maradt...

Ui.: 2. A férj szerint sokkal jobb lett átírva, és bár a feleség továbbra sem hiszi, de szerinte nagyon jól fogalmaz.

Balatoni József és felesége, aki nem szeretne a nevével szerepelni

A képen Jocó bácsi és a felesége, fotó: Szabó Balázs