Külföldön könnyebb vállalkozni?

Több vállalkozó ismerősöm van. Nők, csajok, asszonyok, lányok – külföldön, de azon kívül, hogy érdekesnek tartottam bemutatni, hogyan boldogulnak idegen gazdasági környezetben, bejöttek-e a számításaik, egy tényező motivált igazán a megkeresésüknél:

míg itthon unos-untalan olyan kifejezéseket hallok, hogy „körbetartozás, bürokrácia, ellehetetlenítés és nehézségek”, addig az általam megkérdezettek nyugalmat, egyszerű ügyintézést emlegetnek, és mindenekelőtt bizalmat.

Bizalmat a hivatalok részéről és a vállalkozói piacon. Nem tudom, a bizalom tárgykörébe tartozik-e a saját esetem, de tény és való: eléggé meglepődtem, amikor még csak két hete voltam nyár elején vállalkozó, gyakorlatilag az első oldalt téptem ki a számlatömbömből és adtam a kuncsaftomnak, de máris beidézett a lakóhelyem szerint illetékes kormányhivatal, bizonyítanám tán be, hogy én vagyok én, és tényleg azt csinálom-e, amit ígértem.

Kevés itthon az elégedett kisvállalkozó

Úgy tűnik, hiába egységes az uniós rendszer e téren is, a nemzeti sajátosságok markánsan rányomják bélyegüket a vállalkozói létformára. És ami feltűnő: Magyarországon nagyon kevés elégedett kisvállalkozóval találkoztam eddig. Vagy csak nem merjük, nem akarjuk bevallani azt sem, ha viszonylag jól megy a szekér – nehogy feltűnjön az irigy szomszédoknak vagy az adóhatóságnak?

Kiszakadás

Éva ebből akart kiszakadni, amikor szintén vállalkozó férjével felszámoltak mindent egy évtizeddel ezelőtt, és kinéztek egy kellően távoli helyszínt a térképen. Előtte sokan irigyelték őket a városban, ahol az egyik legmenőbb függönyboltot üzemeltették – rengeteg szép anyag, lakás, kocsi, szép gyerekek, működő biznisz, hát mi kell még? Nos, a kiegyensúlyozottság és a kiszámíthatóság, a pozitív visszajelzés és a sikerélmény – sorolja Éva.

Gyakorlatilag azért hajtottak, hogy fenntartsák a megszerzett életmódot, de nem érezték magukat boldognak. Úgyhogy elköltöztek Új-Zélandra.

Az első pár év természetesen minden szempontból nehéz volt. Főleg érzelmileg. És főleg anyagilag. Először egy kis lakókocsiból árultak gyorskaját egy cég megbízásából – rengeteg melóval meg az országra jellemző, olykor előforduló földrengésekkel, de összefogtak a gyerekeikkel, és valahogy átvészelték ezt az időszakot. Éva most ismét a függöny-bizniszben dolgozik, lakókocsikat szépít meg. Hétvégenként a tengerparton grillezik a család.

Ezt a lakókocsit Éva varrta tele függönnyel
Ezt a lakókocsit Éva varrta tele függönnyel -Forrás: Éva

„Nincs hatalmas cég, nincsenek alkalmazottak, csak én és a varrógép. Mára ez másodállás lett, mert főállásban ejtőernyőt varrok, ami nagyon izgalmas (a cégvezető ráadásul szintén magyar!), hagynak önállóan dolgozni és senki nem irányítgat. A vállalkozásindítás technikailag pofon egyszerű.

Kiváltod az adókártyádat, ami egy teljesen egyszerű formanyomtatvány, beregisztrálsz az itteni adóhivatalnál /IRD/, és már vállalkozó is vagy.

Évi 60.000 dollár feletti bevételnél automatikusan belépsz az itteni ÁFA-körbe, de ez alatt az összeg alatt, ha akarod, magad csinálod az adóbevallásodat és szépen adózol utána. Nincs bürokrácia, legalábbis én nem találkoztam ilyennel. Ha valami gondod van, írsz egy e-mailt, amire maximum két napon belül nagyon kedvesen válaszolnak, és segítenek mindenben. Ha tartozol, és látják, hogy ez félreértés vagy nyelvi gondok miatt van, akkor is minden lehetőséget megadnak, hogy törlessz. Viszont ha tudatosan csalsz, és erre rájönnek, komoly büntetés jár érte. Az adó abszolút befizethető mértékű, nem okoz gondot. A céljainkat elértük az elmúlt tíz év alatt, sőt, többet is, mint az előző évtizedekben – de persze mindig vannak új célok, kihívások. És végre elértük a kiegyensúlyozottságot is” – mesélte Éva.

Éva a műhelyében Új-Zélandon, reggel fél hatkor
Éva a műhelyében Új-Zélandon, reggel fél hatkor -Forrás: Éva

Bencze Viktória posztjait rendszeresen nyálcsorgatva figyelem. Bakancslistás cél nálam, hogy nem hanyatlok addig ágyba, párnák közé véglegesen, míg el nem megyek egyszer az egyik főzőkurzusukra Toszkánába. Vikivel egy városban nőttünk fel, de az elmúlt pár évéről annyit tudtam, hogy egyedül neveli a két gyerekét Budapesten. Aztán hopp, egyszer csak beütött nála egy boldog párkapcsolat egy külföldi amorózóval, és jött a költözés.

Bencze Viktória - Forrás: Bencze Viktória

„A Culinarium ötlete öt évvel ezelőtt született meg, amikor a párommal a baráti körünknek szerveztünk egy borkostoló-túrát Toszkánába. A végzettségemnél fogva teljesen mást csináltam, de úgy gondoltuk, egyfajta hobbiként, a saját magunk szórakoztatására belevágunk a gasztronyaralások világába. A sikeres kezdet után már nem volt kérdéses, ezzel a munkával és ebben az országban képzelem a jövőt. Nemrég egy tengerparti szállodát is átvettünk, hozzánk szinte csak Magyarországról érkeznek vendégek. 2018-ig nem adtam fel budapesti életem, ingáztam a két ország között, majd a sok utazást és a gyerekektől való távollétet becseréltem egy olaszországi családi életre. Őszinte leszek, nem volt nehéz döntés, a költözés.

Pedig Olaszországban sem könnyű, a szabályokat mindenkinek be kell tartani. Itt nincsenek kiskapuk – tényleg hihetetlennek tűnik, de minden esetben, még egy ásványvízről is adnak számlát.

Gyors a cégalapítás, a hivatalok, bankok és a szállítók hozzáállása sokkal konstruktívabb, mondhatnám, barátibb, mint például otthon. Vállalkozóként nem kell helyinek lenni, viszont ajánlott egy helyi könyvelőt alkalmazni, aki kiismeri magát az olasz paragrafusdzsungelben. Őszinte segítőkészséggel találkozunk, bármilyen problémával fordulunk az illetékeshez – ez nekem új tapasztalás volt. Itt is meg kell felelni az előírásoknak, beszerezni minden engedélyt, megszerezni a szükséges végzettségeket, és mindezt persze olaszul, hisz itt sem nagy az angolul beszélők aránya, viszont azt határozottan állíthatom, hogy az elvárások mellé itt nagy segítőkészség is társul.

A szabályzások nem különböznek sokban a magyarországiaktól, viszont érzékelek egy nagy különbséget is. A bizalmatlanság, ami Magyarországon megbénítja sok kis vállalkozás életét, itt szinte ismeretlen.

Az első megrendelést is utólag számlázzák ki, 30 vagy 60 napos fizetési határidővel, így a vállalkozó nyugodtabb tempóban tudja rendezni a számláit. Az adóteher itt magasabb, cserébe többet lehet elkérni a szolgáltatásért, így a nettó jövedelem mégis magasabbra jön ki” – mondta el Viki.

A Culinarium csapata - Forrás: Bencze Viktória

Mi, magyarok, igenis vállalkozó kedvűek vagyunk

Valamivel kevesebb mint 9,8 millió lakosra 1,19 millió vállalkozás jutott 2017 végén. Hogy ki lesz sikeres, természetesen nem függ a nemétől, az egyik vezető pénzügyi szolgáltatás az év elején mindenesetre ismét megvizsgálta, melyik országokból indíthatnak előreláthatóan sikeres vállalkozásokat a nők.

A „Hol tartanak a női vállalkozók Magyarországon?” című jelentés szerint hazánk az összesített index 41. helyén végzett.

Mint írják, ez az eredmény több alpontszámból áll össze, ezekben pedig felemás eredményeket jeleznek a magyar mutatók. A női vállalkozások aránya hazánkban 28,1 százalék, vagyis szinte minden harmadik üzlet tulajdonosa vagy vezetője nő. A női tulajdonú (vagy nők által vezetett) vállalkozások magas arányának köszönhetően ebben a tekintetben a 12. helyen szerepelünk világviszonylatban. Ám nem olyan jó a helyzet, ha például azt vizsgáljuk, hogy a nők a férfiakhoz képest mennyire könnyen jutnak pénzügyi támogatáshoz, mennyi megtakarításuk van, vagy segítik-e őket vállalkozói programok. Ebben a tekintetben Magyarország a 43. helyen áll a listán.

Londonban vállalkozik a Happy Pasta elnevezésű one-woman üzletével Szöllősi Györgyi, aki eddigi életében sem az alkalmazotti létformában hitt. Írt könyveket, majd ő maga lett könyvkiadó, vállalt paintbrush-munkákat, szerkesztett és irányított egy művészeti magazint. Most éppen fincsi tésztákat gyárt saját konyhájában, és ezeket forgalmazza a kontinensek között.

Szöllősi Györgyi - Forrás: Szöllősi Györgyi

„Én szívem szerint Magyarországon vállalkoztam volna, ha meg tudtam volna fizetni az ezzel járó terheket” – mondta, majd így folytatta: „Nagyon találónak érzem a szót, mert a sok fizetnivalót tényleg tehernek éreztem. Úgyhogy Angliában lettem igazán vállalkozó. Azért lett a tésztakészítés, mert kreatív munka, és hatalmas potenciált látok az itteni vegán-piacban. Fontos szempont volt számomra az is, hogy otthon dolgozhatok. Öt éve van cégem, de valójában magánvállalkozónak (self-employee) számítok. Angliában teljesen más a hozzáállás kezdéskor, mert ahhoz, hogy vállalkozást indíts, előbb ki kell próbálnod, működik-e. Van három hónapod, ez alatt szabadon próbálkozhatsz, és nem vagy számlaköteles (viszont mégis érdemes adni, mert ha működőképesnek bizonyul a vállalkozás, az adót visszamenőleg is vissza tudod igényelni).

Bejelentési kötelezettséged akkor lesz, amikor már meggyőződtél, hogy igen, menni fog a biznisz.

Ekkor már keresned kell egy könyvelőt (az éves díja 120 font (44000 Ft) lesz), valamint befizetni az éves társadalombiztosítási díjat, (140 font ( 51300 ft)). Innentől csak olyan engedélyeket kell beszerezned, ami a tevékenységed végzéséhez szükséges, viszont már a folyamat alatt is tevékenykedhetsz, az engedélyek pedig megjönnek időközben. Számozott számlát nem kötelező adnod – a kockás papírt ugyanúgy elfogadják, ha fel van rajta tüntetve minden szükséges adat. Évente egyszer van adóbevallás itt is, a következő módon: a könyvelő felhív, te bediktálod neki, mennyi volt a bevételed/kiadásod, a többit ő intézi. Az összeget nem kell papíron bemutatnod, megbíznak benned. Ha adóvisszatérítést kértél, kérdés és vizsgálat nélkül fizetik vissza 30 napon belül. Van ugyan bürokrácia itt is, hogyne lenne… De annyi segítséget kapsz, hogy gyorsan átrágod magad rajta. Minden online megy, szinte alig van papírmunka.

Ha nem jó, amit kitöltöttél, nem rónak ki büntetést egyből, hanem sajnálják, hogy félreérthetően fogalmaztak, és segítenek korrigálni, szankció pedig szóba sem kerül. És senki sem csal adót. Egyszerűen nincs rá szüksége…”

Végezetül: melyik az a tíz ország, amelyben a nők a leginkább kedvező helyzetből tudnak vállalkozást indítani? Íme: Új-Zéland, Svédország, Kanada, Egyesült Államok, Szingapúr, Portugália, Ausztrália, Belgium, Fülöp-szigetek, Egyesült Királyság. És hol van a legtöbb nő által vezetett vagy nő által indított üzlet az ország összes vállalkozását tekintetve? Ghánában.

 Kocsis Noémi

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images