Tömegeket küldött a halálba, mert szeretetre vágyott – Mao Ce-tung felesége, Csiang Csing

–

Gyenge anya, erős gyerek

Áldatlan körülmények közé születik 1914-ben Zhuchengben. Apja, egy jómódú ácsmester és faáru-kereskedő üti-veri édesanyját, aki egyébként a férfi utolsó ágyasaként nem is nagyon vár mást. A kislány épp az ellentéte: akaratos a végtelenségig, mindössze néhány éves, amikor nem engedi elkötni a lábát, ami később előnyösebb házassághoz, és ezzel a kitöréshez jelenthetné az utat.

Az anya lassan felőrlődik, és a kicsivel együtt megszökik. Elvileg krumplipucolásból és gyerekfelvigyázásból, gyakorlatilag viszont alighanem prostitúcióból biztosítja szerény megélhetésüket.

Hol itt, hol ott húzzák meg magukat, végül a nagyszülők fogadják be őket. A nő innen is továbbáll, és többé nem is hallanak róla, ám Csiang Csing szelíd, művelt nagyapjának köszönhetően életében először megtapasztalhatja a gondoskodást és a figyelmet.

Páva a tyúkok közt

Akár jóra is fordulhatna minden, de a lányt hajtja nyughatatlan természete.

Talán a korai éveiben gyökerező kisebbségi érzésből adódóan próbál kiemelkedni a környezetéből – pávának tartja magát a tyúkok között.

Meggyőződése továbbá, hogy színpadra termett, és mindent meg is tesz, hogy egyszer majd a rivaldafényben állhasson. Eleinte kisebb társulatoknál próbálkozik, ám a felemás sikerek után kénytelen-kelletlen visszatér a nagyszülői házba, és – igaz, nem egészen önszántából – hozzámegy egy Fej nevű férfihoz, akit hamarosan el is hagy, ezt a házasságát pedig későbbiekben megtagadja.

Nem sokáig van egyedül: megismerkedik Zsu Csi-vejjel, aki a földalatti kommunista párt egyetemi titkára. A fiatalok egybekelnek, majd Csiang Csing az éj leple alatt belép a pártba – és ezzel tökéletessé válik köztük az összhang. Pártfogója is lesz, méghozzá a férje testvére, Zsu San színésznő és direktorné.

Kudarc minden téren

Ám Zsu Csi-vejnek nyoma vész, elvtársai biztosak benne, hogy kivégezték, a magányos feleség pedig más férfi karjaiban keres vigaszt. Lebukik, és a váratlanul mégiscsak előkerülő Zsu Csi-vejnek többé nincs bizalma hozzá – ennek a frigynek is válás lesz a vége.

Ezekben az időkben Csiang Csing mindenféle alja munkát kénytelen elvállalni, ám színésznői ambíciót egy pillanatra sem adja fel.

Sanghajba utazik – Zsu San segít neki ebben is, csakhogy a csalfa sógornő kikerüljön végre a családból. Egymás után keresi fel – jellemzően bejelentkezés nélkül – a rendezőket és színiigazgatókat, és a rengeteg visszautasítás után egy nap rámosolyog a szerencse: Csang Min rendező, aki a Szovjetunióban tanulta a mesterséget, ráosztja Nóra szerepét Ibsen drámájában. A darab sikeres, és ha nem is hozza meg az áttörést, Csiang Csing az egyik előadás kapcsán találkozik Tang Na kritikussal, aki a harmadik férje lesz. Szerelmük igazi „héja-nász az avaron” – a gyenge idegrendszerű, öngyilkossággal fenyegetőző Tang Nát elbocsátják állásából, az asszonyt nem jegyzik színésznőként, a pénztelenség rányomja bélyegét a mindennapjaikra. Rengeteg szakítás és békülés után végleg búcsút mondanak egymásnak.

A nagy egymásra találás

Közben – ahogy Kína jelentős része – Sanghaj is japán megszállás alá kerül, Csiang Csing pedig afféle önjelölt forradalmárként Jenanba utazik, ahonnan Mao Ce-tung a kommunista gerillamozgalmat irányítja. Rövid időn belül felhívja magára az akkor még nős vezér figyelmét, így nemcsak az elvtársa, hanem a szeretője is lesz.

Mao nevezi el Csiang Csingnek, azaz Kéklő Folyónak, ahogy aztán az egész világ ismeri majd – korábban Lüan Su-mengnek hívták.

Teherbe esik, és a párt, ha nem is szívesen, de engedélyezi az esküvőt – azzal a kikötéssel, hogy Csiang Csing nem avatkozhat bele a vezér ügyeibe. A vörös bázison, tábori körülmények között hozza világra kislányát, Nát, akivel aztán sohasem sikerül bensőséges kapcsolatot kialakítania.

A mellőzöttség évei

1948-ban a párt átveszi a hatalmat Kína felett, Csiang Csing pedig – moratórium ide vagy oda – igényt tartana valamiféle pozícióra korábbi érdemei okán, mondván, hogy „segített kikölteni a forradalom tojásait”. Kérésre süket fülekre talál. Ekkora a férfi már egyébként is elveszti az iránta való érdeklődését, és máshol keresi az örömöket.

A házaspár a pekingi Tiltott Városba költözik. Mao a minden luxussal felszerelt Csend Kertjében jelöli ki asszonya helyét, ahol anno, egy császár ágyasa lakott (amíg a féltékeny feleség meg nem mérgezte). Ő maga a hasonlóan impozáns Szüret Kertjét választja, de nem igazán érzi otthon magát. Képtelen megszokni a vécét, de még a díványt is.

A két rezidencia közötti ösvényt pedig olyannyira nem használják, hogy belepi a moha.

Csiang Csing élete legboldogtalanabb időszakát éli a lenyűgöző környezetben. Magányában bárkivel szóba elegyedik, akibe belebotlik a folyosókon. Ha nem talál társaságot, a berendezési tárgyakhoz beszél. Kétségbeesetten vágyik a közönségre, Mao azonban nem viszi magával a nyilvános megjelenéseire. Gyűlöli azokat a politikusfeleségeket, akik rendszeresen láthatóak az újságok címlapján: úgy érzi, tőle vették el a szereplés lehetőségét.

De Csiang Csing – érthetetlen módon – továbbra is szerelmes a férjébe, aki hosszú éveken át felé sem néz.

Ismét a középpontban

Bizonyos szempontból jobb is így, hiszen Mao, bár leginkább szűz lányok megrontásával igyekszik karbantartani férfiasságát, ám közben beszerez valahol egy szifiliszt. De lesz a vörös császárnak ennél sokkal nagyobb baja is: az 1958 és 1960 közötti nagy ugrás, amely Kína gazdaságát lett volna hivatott felvirágoztatni, csúfos bukás. A mindenféle realitást nélkülöző mozgalom soha nem látott éhínségbe torkollik, ami becslések között húsz-harmincmillió ember életét követeli. Mindeközben Mao hatalma is meggyengül.

A levitézlett diktátornak hirtelen eszébe jut mellőzött felesége. Csiang Csing segítségét kéri, aki természetesen igent mond. Így veszi kezdetét politikai karrierje, ami aztán meghozza számára a mindig is áhított, ám annál kétesebb hírnevet.

Első lépésben Mao a hivatalos szóvivőjének nevezi ki, ő pedig viszonzásképpen gátlástalanul hízeleg az elnöknek. A Mao-idézeteket tartalmazó vörös könyvecske második kiadásának előszavában minden idők legnagyobb marxistájának, sőt egyenesen lángelmének nevezi, akinek „szavai az abszolút igazságot tükrözik”.

Minél feljebb jut, annál több a halott

Hamarosan tovább is léphet a ranglétrán: immár a kulturális ügyek irányítójaként a propaganda eszközeivé silányítja a művészeteket, illetve azok képviselőit – aki megpróbál kibújni az „együttműködés” alól, súlyos megtorlásra számíthat. Sikeres tevékenységének köszönhetően még feljebb jut: 1967-ben a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának, két év múlva Politikai Bizottságának tagja lesz.

Csiang Csing kegyetlen bosszút áll vélt vagy valós ellenségein – jó néhány egykori pályatársát végzik ki parancsára, akik – véleménye szerint – annak idején nem támogatták kellőképpen.

Meghatározó szerepet játszik az 1966-tól 1976-ig tartó kulturális forradalomban, aminek célja alapvetően Mao hatalmának visszaállítása. Ennek érdekében „megtisztítják” a pártot az úgynevezett burzsoá mételytől: egymás után végzik ki racionálisabban gondolkodó, emiatt revizionistának bélyegzett elvtársaikat, az ország kulturális értékeit nagyrészt megsemmisítik, az értelmiséget kilátástalan helyzetbe taszítják. A kulturális forradalom alappillérét jelentő, főként diákokból és fiatal munkásokból szervezett Vörös Gárda kvázi fanatizálásával

Csiang Csing tízezrek haláláért lesz felelős, és ő ad parancsot az 1976-os Tienanmen téri kormányellenes tüntetés leverésére is.

Nem bánt meg semmit

Az idős, beteges Mao még ebben az évben meghal, a tényleges hatalom azonban már ezt megelőzően is egyre inkább a Teng Hsziao-ping vezette mérsékeltebb kommunisták kezébe került, akik sorra iktatják ki riválisaikat.

Csiang Csinget 1981-ben halálra ítélik, amit aztán – jó magaviseletére való tekintettel – életfogytiglanira változtatnak.

Börtönévei alatt a nő babákat készít exportra, némelyiknek a ruhájába belehímezi a saját nevét. Lánya alig látogatja, unokája előtt titkolják kilétét. 1984-től pekingi otthonában házi őrizetben tartják. Később torokrákot diagnosztizálnak nála, végül 1991-ben felakasztja magát. Állítólag semmit nem bánt meg.

Mezei M. Katalin

Kiemelt kép: Getty Images/Henri Bureau/Corbis/VCG