Tizennégyezer forintért megtudtam, hogy nem javítható a gáztűzhelyem, vagyis igen, de annyiba kerülne nagyjából, mint egy új. De ugyanígy jártam a barátnőm magtejkészítő gépével, ami már egy év után elhalálozott, és amikor megkérdeztem a mosogatógépem korpuszára borulva a szerelőt, hogy mit vegyek, ami újabb15 évig tart, akkor közölte, hogy na, olyan nincs, manapság öt évnél többet ne reméljek. 

Igen, tudom, manapság működési órára tervezik a gépeket, és nem az örökkévalóságnak. De szerencsére akadnak még cégek, amik azt vallják: jó, ha egy termék tartós és javítható, és ők örök garanciát kínálnak. Nem, nem viccelek, ráadásul megfizethető árú, és időnként meglepő termékekről van szó. Például:

LupinePet – kutya rágókák, nyakörvek és egyéb felszerelések 

A cég örök garanciát vállal a normál használat mellett keletkező sérülésekre, valamint rágásra vagy karcolásokra. Az áraik sem vállalhatatlanok, egy normál szövetnyakörv mérettől függően hat-huszonhárom dollár között mozog. Mindent szétrágó kutyák gazdáinak ideális lehet. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

LupinePet (@lupinepet) által megosztott bejegyzés

Gepida – bicikliváz

Gondoltad volna, hogy egy biciklivázra is jár az örök garancia? Pedig így van, az ígéret szerint a „lehető legrövidebb határidőn belül megjavítja vagy kicseréli a hibás vagy sérült vázat, közvetlenül vagy a forgalmazón keresztül.” Ehhez csak regisztrálni kell az oldalukon.

Davek – esernyők

A Davek azt ígéri, hogy feltétel nélküli garanciát ad az esernyőire, bármi történik is velük, cserélik vagy újat adnak. Elég gáláns felajánlásnak tűnik, ráadásul az esernyők már ötven dollártól elérhetők, bár az átlagár száz dollár. De mi ez ahhoz képest, hogy még az unokád is használhatja? Ráadásul van okosesernyőjük is – mert pont ebből ne lenne okos? – amely szól, ha eltávolodsz tőle, tehát még elhagyni is nehéz. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Davek Umbrellas (@davekumbrellas) által megosztott bejegyzés

Briggs&Riley – bőröndök

Sokat utazol? Túl sokszor amortizálta le a légitársaság a kofferodat? Akkor rendelj közepesen drága bőröndöket! A cég javítókészletet is kínál tíz dollárért. A bőröndök átlagára háromszáz dollár (83.000 Ft) ami hazai viszonylatban nem kevés, de ennyiből örökkön-örökké repkedhetsz a világban. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Briggs & Riley (@briggsandriley) által megosztott bejegyzés

Big Green Egg – grillezők 

Személy szerint nagyon bírom ezeket a zöld tojásokat, amik kitűnők grillezésre, csak ne lennének olyan drágák. Az agyagedényben (amely tényleg úgy néz ki, mint a neve), sütni, füstölni, pizzát készíteni, de akár a BBQ-zni is lehet. Nyilván árulnak hozzá egy csomó hasznos, és nem olyan hasznos kiegészítőt is. Az alapár 229.000 Ft – mondtam, hogy nem olcsó, ezért jár garancia, amennyiben első vevő vagy, és regisztráltad a terméket. 

Red Head – férfizoknik

Zoknira garancia? Igen, létezik. A 81 % gyapjút, 17 % nejlont, 2 % spandexet tartalmazó, tíz-tizenkét dollárért (2700-3400 Ft) kapható zoknikat vissza kell csak küldeni, és máris küldik az újat. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Gina Haney (@arelentlesssurrender) által megosztott bejegyzés

Sloggi – Evernew kollekció

Na, jó, én azt hittem vicc, hogy egy bugyira örök garanciát adnak, mert még én sem vagyok telhetetlen, és az anyag elfeslik, a gumi megnyúlik, még akkor is, ha a NASA mérnökei fejlesztették. De ezt ha tönkrement, csak be kell zacskózni, és visszapostázni a Triumphnak, és máris küldik az újat. Bugyik 3000-től, melltartók 6000 forinttól kaphatók. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

sloggi (@sloggi) által megosztott bejegyzés

JanSport – hátizsákok

Ha szereted a hátizsákos életet, akkor ez a te választásod! Ígéretük szerint ha elromlik vagy tönkremegy a termék, máris javítják vagy cserélik, és mivel a cég 1967 óta működik, jó eséllyel nem csődölnek be holnap. Érdemes rendelés előtt elolvasni, milyen kizáró okok esetén nincs módod reklamálni, és hogyan tudod érvényesíteni a garanciát Amerikán kívül. A táskák húsz dollárnál (5500 Ft) kezdődnek.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

JanSport (@jansport) által megosztott bejegyzés

Hardenco – Farmer

A 2010-ben alapított cég farmerjai finoman szólva sem a legolcsóbbak, de cserébe folyamatosan beválthatók, ha elkoptak. A 285 dolláros (79.000 forint) nadrágokban a cserén kívül az az extra, hogy a derékmérethez egyedi lábhosszt lehet rendelni, ami főleg azoknak jön jól, akik az átlagnál alacsonyabbak vagy magasabbak. A színezése természetes, és a bőr címkéhez is növényi színezéket használnak. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

HARDENCO (@hardenco) által megosztott bejegyzés

Dr. Relax – Babzsákfotel

Engem meglep, de relaxék bíznak a szöveteikben, mert a külső huzatot cserélik, ha megszomorodik. Rendelés előtt érdemes átolvasni a pontos feltételeket, hogy mire vonatkozik a garancia, nehogy később legyen belőle baj. A babzsákok ára 34.900 forintnál kezdődik. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Dr.Relax Babzsák (@drrelaxbabzsak) által megosztott bejegyzés

+1 Lézeres körömkivágás 

Sosem gondoltam volna, de erre is létezik garancia, úgyhogy ingyen javítják, akinek a benőtt körme mégis visszanő. 

Zimre Zsuzsa

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Alistair Berg