– 

Egy kétgyeres anyukát saját anyja „tréfált” meg meglehetősen kegyetlen módszerrel. Mivel a nagyi passzív szerepet tölt be az unokák életében, a nehéz anyagi helyzetben élő anyuka csak vészhelyzetben fordul hozzá. Bébiszitterre nem volt pénze, ezért kérte meg az anyját, hogy amíg munkája miatt távol van, költözzön pár napra hozzájuk, és vigyázzon a csemetékre. Feltöltött hűtő várta, amiben nemcsak a gyerekeknek, de a nagyinak is elég ételt halmozott fel, és úgy gondolta, minden rendben lesz. Úgy is tűnt,

ám a gyerekvigyázás után a nagymama tartotta a markát, mondván, a lánya fizesse ki neki azt a sok programot és gyorskaját, meg egyáltalán, minden fillért – az útiköltséggel együtt –, amit az unokákra költött.

És nem viccel

Most jönne az a rész, hogy a nagyi felkacag, és a döbbent anyuka hátára csapva közli, hogy „ez csak vicc volt”. De nem ez jött. A nagymama tartotta a markát úgy, hogy senki sem kérte arra, hogy étterembe és költséges programokra vigye a gyereket. Megtette, de az anyagi felelősséget nem akarta vállalni, mondván: nemrég újították fel házukat férjével, és arra megy el minden pénzük. Ragaszkodott hozzá, hogy kéri a pénzt, pedig pontosan tudta, milyen nehéz anyagi helyzetben él a lánya.

Ha ilyen a család, kinek kellenek ellenségek?

Miközben a kommentelők azt ajánlották az anyukának, fizessen vagy ne, de mindenképpen szakítsa meg a kapcsolatot  az anyjával, elfelejtették, milyen kiszolgáltatott helyzetben tud lenni egy anya, aki, mondjuk, egyedül neveli a gyerekeit, és nincs pénze bébiszitterre. Meg hát, az ember mégsem „dobhatja” csak úgy a családtagját pár ezer forintért (sem). Ha jó fej anyuka ismerősök sem tudnak segíteni neki, kihez forduljon? Mit tehet, ha, mondjuk, az albérletében elromlik a fűtés a tél közepén...? Velem előfordult ilyen, ezért annak rendje és módja szerint haza is mentem. Aztán majdhogynem szó szerint visszakergettek, hogy sokba kerül a szén meg a fa, és ha van hol laknom, akkor fűtésszezonban leszek szíves ott tartózkodni.

Innentől kezdve csak úgy mentem haza, ha vettem fát a kályhába.

De mesélhetnék arról, hogy ha nem vásároltam meg a hozzávalókat, meg még másik ezer dolgot, akkor a nagymamánál nem kaptunk ebédet, vagy hogy édesanyám nem volt hajlandó kimosni a ruháinkat – akkor épp nem volt mosógépem – , mert attól megnő a vízszámlája, meg egyébként is, kopik a gép, és nem lesz pénze másikat venni. Egyetlen gyereke vagyok, látogatom, segítem, a lányom az egy szem unokája, a szülői házban mindig tele van a hamutartó... És hiába vártam, hogy a döbbent csend után majd a hátamra csap és felkacag... mindent halálosan komolyan gondolt.

Semmi sincs ingyen

Meglepő, milyen sokan tapasztalják egyébként, hogy a nagyik vagy papik pénzt vagy engedményeket várnak a gyerekvigyázásért cserébe.

Például ingyen elvállalja egy hétvégére az unokát, de utána úgy érzi, cserébe joga van beleszólni a nevelésébe, kritikát alkotni, pocskondiázni, kinyitni a száját, amit eddig csukva tartott.

Az a tekintély, ami addig a szülőé volt, mintha kicsit átszállna önkényesen a nagyszülőre, aki rossz esetben még a kezeit is jólesően dörzsöli, hogy lám, mégiscsak van porszem a gépezetben, a lánya/fia mégsem tökéletes szülő. És akkor lehet akármit mondani kéretlenül is, hiszen „csak az unokák érdekét nézem”.

Mi van, ha a gyerek szereti?

Az ilyenkor átélt érzelmi sokk közben egy dolog fogalmazódik meg az ember fejében: megéri? Tényleg megéri ezt az egészet végigcsinálni? De a történet nem kétszereplős. Ha fair szülő vagy, és nem mondtad el a gyerekednek a nagyanyja vagy a nagyapja viselt dolgait, és a nagyszülő kellően jó fej az unokával, akkor szeretetteljes kapcsolat alakul ki köztük. Tehát a gyerek szeret a nagyszülőkkel lenni, sőt, kérheti is, hogy gyakrabban tartsátok a kapcsolatot. Mit teszel, kit áldozol fel, ha pontosan tudod, hogy az egészből úgyis megint balhé lesz?

Hogy magyarázd meg a mit sem értő gyereknek, hogy az, aki vele olyan aranyos, utána nálad nyújtja be a számlát?

És a fő kérdés: mennyit vagy hajlandó fizetni ezért...?

 Polgár Lili